Bardóczi Krisztián, régiós menedzser szavaival élve, mesébe illő helyszínen edzőtáboroztak a Kökény Roland Regionális Akadémia (KRRA) kölyök válogatott kajakosai. Az ilyenkor szokásos őszi összetartásra a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében található Rétközi-tónál került sor.
„A mostani tábornak a Döge településhez tartozó Rétközi Vízisport Egyesület adott otthont, illetve nem messze tőlük van egy Bucka-lak nevezetű hely, ami Szabolcsveresmarthoz tartozik. – mondta Bardóczi Krisztán. - Itt volt a szállás, aminek érdekessége, hogy nagyon hasonlít a Gyűrűk Urában is látható hobbitok lakhelyére. Egy földház, amiből egy nagy kerek ajtón lehet kijutni, majd vízre szállni. A tó hasonlít a tatai Öreg-tóhoz, lényegében egy tiszai víztározó, amin egy nagyjából négy kilométeres kört lehet megtenni. Azt gondolom, hogy kölyöktáborok lebonyolítására ettől nincs jobb helyszín.”

A mostani összetartás csütörtöktől, vasárnapig tartott, 17 régiós válogatott kajakos részvételével. Érdekesség, hogy az akadémiai edzők mellett, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen tanuló edzők szakmai gyakorlatukat teljesítve becsatlakoztak a munkába, de a gyerekek találkoztak a régió olimpiai bajnok névadójával, Kökény Rolanddal is. Szerencsére az időjárás is kegyeibe fogadta a csapatot, szinte minden nap vízre szálltak.
„Az első napon az érkezés után, inkább csak a tóval való ismerkedésen volt a hangsúly, több kört is megtettek rajta. Levezetésként este egy laza futás következett a szomszédos településig és vissza. Este pedig egy ismerkedős beszélgetést tartottunk, a gyerekek elmondták, hogy ki, honnan jött, miért kajakozik és miért fontos ez neki.” – avatott be a részletekbe Bardóczi Krisztián.

A következő naptól már intenzívebb edzések voltak. Bardóczi Krisztán külön kiemelte Rajnai Sándor és Fülöp János edzők munkáját, akiknek a szakértelme nagy segítséget jelentett. A sportág azonban egyre összetettebb, a sikerhez ma már kevés, ha csak jól tud valaki kajakozni. Rendkívül fontos a megfelelő bemelegítés, a gyógytorna, a regeneráció, is egy élsportoló életében. Az ezekre való törekvést nem árt minél korábban elkezdeni, éppen ezért a táborban is komoly hangsúlyt fektettek az említett területekre.
„Az ilyen táborokban az egyik legfontosabb a bemelegítés, a gyógytorna, a hengerezés és a regeneráció. Fülöp János lánya, Fanni rendelkezik erre vonatkozó végzettséggel, ő vezette a bemelegítést, illetve tartott egy kifejezetten kajakosoknak szánt gyógytornát is. Fanni egyébként évek óta tagja akadémiánk edzői stábjának is, és a mostani táborban is rendkívül fontos szerepet töltött be és nagyon komoly munkát végzett.” – mondta a régió menedzsere, majd hozzátette, hogy az étkezés terén is törekedtek a profizmusra.

„Kifejezetten figyeltünk arra is, hogy mit egyenek a gyerekek a tábor alatt. A Szövetség dietetikusától, Willy Dórától tanultak alapján, egy hosszú listát küldtünk ételszolgáltató cégnek, mire figyeljenek oda. A mennyiség és a minőség is tökéletes, azaz ehető, gyerekbarát és egészséges volt.”

A tábor során voltak időremenések is, ennek eredményét a versenyzők Fülöp Jánossal értékelték ki. Egyébként is rengeteg beszélgetés zajlott négyszemközt és csoportosan is az edzők és a fiatalok között. Volt még sportági kvíz, illetve egyik este az úgynevezett Paraszt Activityt is kipróbálták, ami a hagyományos Activity továbbfejlesztett változata.
„Vasárnap ebéd után hagytuk el a szállást és azóta folyamatosan kapom az üzeneteket a gyerekektől és a szülőktől is, hogy nagyon jó volt a helyszín, sok szép élménnyel tértek haza és nagyon jól érezték magukat. Most mindenki a saját műhelyében folytatja a munkát, de kevesebb, mint egy hónap múlva ugyanez a csapat, kiegészülve a tehetségmenedzselési programban szereplőkkel Szelcepusztán vesznek részt egy futótáborban.” – zárta Bardóczi Krisztián.

Az edzőtáborról napi összefoglaló videók is készültek, ezeket alább lehet megtekinteni: