A Tolnai-Dunán megrendezett eseményre 11 egyesület közel 260 nevezett versenyzőjét várták. Mindent összevetve 34 rajtot indítottak a kétezer és ötezer méteres távokon, egyesben és párosban is.
„Egészen jó időjárási viszonyok között zajlott a verseny. A kajak-kenu szempontjából kiemelten fontos a szél állása és erőssége, szerencsére ez is egészen ideális volt végig. A maraton magyar bajnokság előtt ez az esemény egy jó gyakorlási lehetőség az egyesületeinknek. Mostantól hétről hétre lesznek versenyeink a régióban, előbb a kölyök kajak vízi felmérő (április 22.), Fadd-Domboriban, majd a kaposvári Vígh Sándor emlékverseny (április 30.), de például a maraton vb-válogatót is a mi régiónkban rendezik. A Fadd-Dombori vízfelület nagyon alkalmas a hosszú távú versenyekre, viszonylag szélvédett, ideális helyszín.” - mondta Csaba András, a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia menedzsere.
Az előkészítő korosztály részére egy 500 méteres ügyességi akadálypályát állítottak fel, melynek során nem a versenyzés a cél, sokkal inkább a sportághoz való szoktatás. Egy szlalompályát kell elképzelni, ahol előre-hátra és oldalirányú evezés volt a feladat. A rajtpozícióval is ismerkedhettek, valamint a lapáttartást is gyakorolhatták.
„Ennek lényege, hogy a tagszervezetek elhozzák a gyereket, akiknél még nem cél a versenyeztetés, viszont egy jó alkalom, hogy ismerkedhessenek a kajak-kenu alapjaival. Mindenki részesül díjazásban, de véletlenül sem hirdetünk sorrendet.” – hangsúlyozta Csaba András.
Ezzel szemben az idősebb korosztályoknál azért már komoly versenyeket is lehetett látni a parton, izgalmas rajtok, fordulók és finisek emelték a rendezvény színvonalát.
„Nagyon sok tehetséges fiatal van a régiónkban, sokan oda érhetnek már idén a magyar bajnoki cím közelébe, valamint válogatott kerettagságokra is számítunk.” - tette hozzá a régió menedzsere.
Jövő hét végétől országos szinten elkezdőnek a kölyök kajakos és kenus felmérők. Ezeken, illetve a mosonmagyaróvári 75 kilométeres leevezésen, valamint a már említett kaposvári Vígh Sándor Emlékversenyen kívül áprilisban két fővárosi esemény is lesz. Előbb 22-én a Lupa Kupára (BKV Előre csónakház), majd egy héttel később, 29-én az A-Híd Kupa, Öbölkör Bajnokságra (KSI Vízitelep) is többszáz indulót várnak.