Makulátlan délután Racicében

Európa-bajnokság

Versenyzőink hibátlan mérleggel zárták a csütörtöki nyitónap második felét a racicei kajak-kenu Európa-bajnokságon, három egység ráadásul futamgyőzelemmel lépett tovább a hétvégi döntőkbe. Délután hat szám küzdelmei kezdődtek el az előfutamokkal, szinte mindegyikben az első három között kellett célba érkezni ahhoz, hogy ki lehessen hagyni a pénteki középfutamot.

Az egyetlen kivételt a férfi kajakosok 500 méteres versenye jelentette, ebben csak a győzelem ért döntőt, a kétszeres címvédő Varga Ádám számára is ez volt a feladat. A kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszis - a tűző nap ellen sapkával védekezve - semmit nem bízott a véletlenre, már a táv elején az élre állt és végül óriási, két hajóhossznyi előnnyel érkezett a célba. A második helyen a hazai kedvenc cseh Josef Dostal ért be közel négy másodperces hátránnyal - tavaly, a párizsi olimpia 1000 méteres döntőjében is ezé a két versenyzőé volt az első két hely, de akkor fordított sorrendben.

Varga a parton azt mondta: 400 méterig mindent beleadott, aztán már kiengedett, mert látta, hogy megvan a győzelem és ezzel a finálé.

A nők hasonló számában, amely az ötkarikás játékok programjában is szerepel, Csikós Zsóka a magyar induló. A szolnoki kajakos már egy előfutam-győzelemmel a zsebében készült a rajtra, miután délelőtt, ezer méteren sikerült mindenkit maga mögé utasítania. A rövidebb távon erre kevesebb esély mutatkozott, de végül nagyot harcolva, rendkívül dinamikusan evezve Csikós ezúttal is elsőként haladt át a célvonalon, többek között a lengyelek Európa-bajnokát, Anna Pulawskát is megelőzve.

"Itt volt a mezőnyben a lengyel lány, aki megnyerte idén mindkét világkupát, úgyhogy meglepődtem, hogy sikerült győznöm. A célom a döntőbe kerülés volt, nagy könnyebbség, hogy a középfutamban már nem kell vízre szállnom. Ha a fináléban sikerül dobogós helyen végeznem, akkor boldog leszek" - mondta az MTI-nek Csikós, aki még 5000 méteren is érdekelt lesz, az egyetlen a magyarok közül, aki triplázik a csehországi kontinensviadalon.

A férfi kenusok 500 méteres versenyében az olimpikon Fejes Dániel mások mellett a hazai közönség előtt versenyző, 1000 méteren olimpiai bajnok Martin Fuksával és a hosszabb távon Eb-címvédő román Catalin Chirilával vette fel a küzdelmet az előfutamban, s bár őket nem, mindenki mást sikerült megelőznie. A harmadik helye finálét ért, a vasárnapi zárónapon az övé lesz az első döntő.

A nyitónapi programot három, egyformán 500 méteres olimpiai páros szám előfutamai zárták.

Ifjabb Foltán László, a kenusok szövetségi kapitánya előzetesen azt mondta, hogy érmet vár a Kollár Kristóf, Juhász István duótól, s a fiatal paksi kettős az első pályáján bizonyította, hogy ez nem áll távol a realitástól. Vezető pozícióban érkeztek a hajrához, s bár a végén az olaszok szorongatták őket, sikerült az első helyen beérkezniük.

"Első pálya volt, a szelek nem igazán kedveztek nekünk, bár igazából senkinek, az összes párosban jobbos kormányosok voltak és balos szél fúj. Tudtam, hogy a végén jönni fognak az olaszok, ők az összes pályájukat így építik fel, örülök neki, hogy sikerült előttük tartanunk a hajónkat. Bár nem éreztük tökéletesnek a pályánkat, de biztató a döntőre nézve" - nyilatkozott Kollár Kristóf.

Juhász István először száll vízre a sportág legrangosabb európai eseményén.

"Jó lenne egy éremmel zárni. Ha meg tudjuk csinálni azt, ami bennünk van, ki tudjuk hozni magunkból az elvégzett munkát, ha minden összejön, akkor meglehet a dobogó" - mondta az MTI-nek a húszéves kenus.

A női kajakosok páros számában Lucz Anna, aki délelőtt K-1 200 méteren önmagának is csalódást okozva, a rajtnál beragadva negyedik lett előfutamában, ezzel nem jutott be egyenes ágon a döntőbe, ezúttal Kiss Blankával szállt vízre. A sok csatát megélt újpesti egység remekül versenyzett és második helyével továbbjutott a legjobb kilenc közé.

"Anna kicsit el volt keseredve a délelőtt miatt, de mondtam neki, hogy nem az ő hibája, ennél sokkal kevesebbért is vissza szokták lőni a rajtot - nyilatkozott az MTI-nek Hüvös Viktor, a páros edzője. - A páros nagyon szépen jött. Egyes teljesítményben sokat fejlődtek a lányok az utóbbi időben, és ez a páros teljesítményükre is hatással van. Most akadtak még pici hibák, amiket ők is éreztek és korrigáltak is menet közben, ezeket a döntőre még ki tudják javítani."

A kajakosoknál a Kurucz Levente, Opavszky Márk páros a tavaly Európa-bajnoki címet, majd olimpiai ezüstérmet szerző Nádas Bence, Tótka Sándor egység nyomdokaiban járva próbál minél jobb helyezést elérni Racicében. Az előfutamban nagyot harcolt a magyar duó, s végül a lengyelek és a szerbek mögött elcsípte a még továbbjutást érő harmadik helyet, így készülhet a vasárnapi döntőre.

A négy 5000 méteres szám mellett a kevés nevező miatt további négy, egyformán kenus számban nem rendeznek előcsatározásokat, így Opavszky Réka (C-1 500 m), a Kiss Ágnes, Nagy Bianka duó (C-2 200 és 500 m), valamint az 500 méteren szereplő vegyes kenus négyes (Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István, Csorba Zsófia) már ugyancsak döntős.

A középfutamokat pénteken rendezik az Eb-n, a finálékra pedig szombaton és vasárnap kerül sor.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók