Tisza600 néven adománygyűjtő SUP teljesítménytúra indult 12 napja. Egy baráti társaság a Tisza magyarországi szakaszának közel 600 kilométer hosszú szakaszát tette meg ezekkel a vízi sporteszközökkel, méghozzá jótékonysági céllal. A Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület részére gyűjtöttek adományt, hogy egy hőkamerás drónt tudjanak vásárolni munkájukhoz. A túra vasárnap 13 órakor Szegeden, a Laposon ért véget.
Hármas céllal szálltak vízre
– Korábban volt már két jótékonysági túránk: az egyik a Dunán, a másik a Balatonon – mondta el Grózli Csaba, a SUPrise Sportegyesület vezetője, aki egyébként a Magyar Szervátültetettek Szövetségének orvosigazgatója. – A mostani utunk Tiszabecsről indult és három célja volt. Az egyik, hogy népszerűsítsük a Tiszát és a nyomvonalán fekvő településeket, a másik pedig, hogy bemutassuk, milyen jó sport a SUP-ozás és milyen jó közösség alakult ki körülötte. De természetesen, ahogyan a korábbi akcióinkkal, most is szerettünk volna támogatni egy olyan szervezetet, amellyel találunk közös pontot. Azért esett a választásunk a Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesületre, mert ők is rendszeresen vízre szállnak, csak nem a sportolás, hanem az életmentés miatt – magyarázta.

Naponta 10 órát eveztek SUP-okon
Összesen 9 sportoló szállt vízre a jó cél érdekében, akiket Szabó Gábor világbajnoki bronzérmes SUP versenyző és fia, a junior Európa-bajnok Szabó Zénó is segített. Naponta 10 órát, 55-60 kilométert eveztek. Összességében ez annyi erőkifejtést jelent, mintha 8 tonnát emeltek volna meg.
– Vittük magunkkal az egész napra elegendő étel és italmennyiséget is. Összekapaszkodva leültünk időnként, ekkor pótoltuk az elvesztett folyadék és kalóriamennyiséget – mesélte Grózli Csaba. A megtett kilométereket az adományozók online fogadhatták örökbe támogató utalásokkal. Így gyűlt a pénz napról napra, miközben azt is bizonyították, hogy nem csak versenysportolók képesek ilyen teljesítményre: ezt a sportot bárki előképzettség nélkül is bátran űzheti.

Drónt is, pénzt is kaptak a speciális mentők
Az Algyőtől Szegedig tartó szakaszon csatlakozott a csapathoz Vajda Attila olimpiai bajnok kenus is. A Laposon kisebb ünneplő fogadóbizottság várta őket, és nem csak pezsgővel, hanem a drónnal is, amire gyűjtöttek. Ráadásul azt külön felajánlásként kapták meg: az 1,6 millió forintos berendezést a forgalmazó HRP Europa Kft. és a Szegeden most nyílt Fibonacci Klinika vásárolta meg adományként. Az eddig összegyűlt 1 millió forinttal együtt így a túra 2,6 millió forintot hozott a speciális mentőknek. Grózli Csaba el is érzékenyült, hogy ilyen sikeres lett kezdeményezésük.
– A pénzt a drónkezeléssel kapcsolatos oktatásra költjük, illetve további eszközöket vásárolunk majd belőle – mondta el Balogh Zsolt, az egyesület alelnöke. A Kelet-magyarországi Speciális Mentők eltűnt személyeket, vízbe fulladt keresnek, de műszaki és magasból való mentéshez is rendszeresen riasztják őket. De ott voltak a törökországi földrengésnél is, hogy túlélőket keressenek és a tiszai árvízvédekezésből is mindig kiveszik a részüket.
Forrás: delmagyar.hu