Ruszéban startol a maraton szakág nemzetközi szezonja
Kiszli Vanda, Csépe Panna és Kövér Márton képviseli Magyarországot a maraton világkupán, amelyet június 3-4. között rendeznek meg Bulgáriában.
Januárban épp Ruszéban tartotta bizottsági ülését a Nemzetközi Kaja-Kenu Szövetség (ICF) Maraton Bizottsága. Akkor Faludy András - a bizottság tagja - elmondta, hogy a szakágnak nem titkolt célja, hogy új maraton központokat, helyszíneket találjanak. Ezek közé tartozik Rusze is, amely annak ellenére, hogy infrastrukturális fejlesztéseket igényel, alkalmas lehet nagyobb nemzetközi versenyek rendezésére is.
A maraton világkupa lesz a maratonisták idei első nemzetközi megmérettetése, amely jó alkalom lehet az erőviszonyok felmérésére. Ifjúsági és felnőtt korosztályban, egyes hajókban állnak majd rajthoz a versenyzők.
Magyar részről, a szervezők meghívásának eleget téve Kiszli Vanda és Kövér Márton, valamint Csépe Panna vesz részt a hétvégi viadalon.
A férfi kenusoknál Kövér mellett ott lesz többek között a spanyol Manuel Garrido is. A tavalyi portugáliai maraton világbajnokságon előbbi a második, utóbbi az első helyen végzett. Rajtuk kívül a 2021-es világbajnoki bronzérmes ukrán Denys Davydov is beleszólhat az érmekért folyó harcba.