Mégse

Noé Bálint nyolc érmet nyert a hétvége során

A hétvégén az Európa-bajnoki indulás volt a tét a szolnoki ifjúsági és U23-as országos bajnokságon, amelyen a nagy magyar sikerrel záruló montemor-o-velhói világbajnokságon szereplő kajakosok és kenusok is rajthoz álltak.

Hír

Múlt hétvégén még Portugáliában, a világbajnokságon szerepelt az utánpótlás korosztály krémje, ahol a fiatalok ismét éremesővel kényeztették el a sportágat és a szurkolókat. Most hétvégén pedig már Szolnokra összpontosult a figyelem, hiszen a szeptemberi Európa-bajnoki indulás jogáért küzdöttek meg utánpótlás versenyzőink. A verseny hozott papírforma eredményeket, nagy meglepetéseket és hihetetlen egyéni teljesítményeket is.

„Hogy a mostani országos bajnoksághoz mennyire közel volt a világbajnokság időpontja, azt több versenyzőn is érezni lehetett. A Portugáliában szereplő kajakosok és kenusok közül többen is fáradtak voltak, próbálták túlélni ezt a hétvégét – mondta Hüttner Csaba utánpótlás vezetőedző, aki azonban több jó és látványos eredményt is ki tudott emelni a hétvégéből.

Többek között Csontos Csaba győzelmét K-1 1000 méteren, a Majercsik Szabolcs, Czompa Tibor első helyét K-2 500 méteren, Bodonyi András egyéni eredményét és Petkó Andrással alkotott párosukat, Khaut Kristófot, aki úgy tűnik, kezd magára találni egy rosszabb időszak után, a KSI-s párosokat (élükön Racskó Fruzsinával), Birkás Balázst, aki továbbra is magas színvonalat nyújt, és Pupp Noémit, akinek sikerült csapattagságra váltani idei jó formáját. A legnagyobb dicséretet azonban Noé Bálint könyvelhette el, aki tíz számban szerepelt, s nyolcban érmet is tudott nyerni.

A csapathirdetéssel azonban egyelőre még vár a vezetőedző. „Szeretném megvárni a maraton válogató eredményeit, hiszen, aki Győrben indul, nem vehet részt ezen az Európa-bajnokságon. Tudom, hogy nagy élményt jelent hazai világversenyen szerepelni, de azért bízom benne, hogy olimpiai számokban Eb-indulást szerző versenyzőink nem fognak visszalépni a maratoni indulás lehetőségéért – mondta Hüttner Csaba, aki a csapatkijelölésnél az eddig megszokott elveket tartja szem előtt, vagyis azt, hogy mindenki lehetőséghez jusson nagy nemzetközi versenyen.

Az Európa-bajnokságon nem az éremhalmozás lesz a cél, hanem az, hogy jól menedzseljük a második vonalat is. A magyar kajak-kenu sport ereje abban rejlik, hogy minél több versenyzőt mozgat meg, minél több tehetségnek ad lehetőséget arra, hogy megmutassa magát. Az élversenyzőinknek is hosszú távon szüksége van a második vonalra, jó edzőpartnerek, kemény riválisok nélkül ugyanis sosem működött ez a sportág. Ezért is szükség van arra, hogy minél szélesebb legyen ez a minőségi bázis.”