Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

A duisburgi világbajnokságon para szakágban négy kvótát szerzett Magyarország. Ez nemhogy megfelelt, de túl is szárnyalta Hajdu Botond szövetségi kapitány előzetes várakozásait. Vele értékeltük az idei szezon történéseit. Az interjúban kitértünk az év eleji nehézségekre, a kvótaszerző versenyzőkre, a válogatott jelenlegi összetételére, az Előolimpiára, de elmerészkedtünk a jövő májusi szegedi világbajnokságig is.

- Ha abból indulunk ki, hogy az év legfontosabb versenyén, a duisburgi világbajnokságon az előzetes célként kitűzött három paralimpiai kvótából négy lett, akkor mondhatjuk, hogy egy pozitív évet zárt a szakág.

- Ez abszolút így van! A vb előtt három kvóta volt a reális, igaz korábban még négyről is beszéltem, de azt is mondtam, hogy ehhez kell majd egy kis szerencse is. Azt is tudtam, hogy erre a negyedik kvótára több versenyzőnek is esélye van és ebből a szempontból is jól állunk, hiszen mások is tűzközelben vannak. Azt gondolom, hogy ez a kvótaszám a jövő évi pótkvalifikáción még bővülhet, de mindenképp jobb úgy neki menni 2024-nek, hogy négy indulási jog már megvan.

- Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy nem indult könnyen az év, hiszen a válogatottból többen is sérüléssel, betegséggel küszködtek a felkészülés során. Májusban a szegedi világkupa volt az első verseny, mennyire volt nehéz megfelelő formába hozni a csapatot?

- A világkupával kapcsolatban az is nehézséget okozott, hogy korán volt. Para szakágban nem lehet túl hamar vízre szállni, mert az időjárási körülményekre érzékenyebbek a versenyzők. Főleg a sérültebb kategóriákban könnyebben fordulhat elő például az, hogy megfázik egy sportoló, illetve a szeles idő is a minőségi munka rovására lehet. Éppen ezért nehéz elérni, hogy májusban már topformában legyünk, de most még sérülések is nehezítették a dolgunkat. Nem a legerősebb csapat indult, de szereztünk öt érmet, és voltak újoncaink is, ami már jó előjel volt a későbbiekre nézve. 

Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

- Ha kvótaszerzők szerint haladunk kezdjük Kiss Péter Pállal, aki ismét megvédte világbajnoki címét KL-1 200 méteren. Ő például sérült volt az év első felében és érettségizett is. Ennek ellenére a közelében nem voltak az ellenfelek.

- A maximumot hozta ki ebből a szezonból. A montemori Európa-bajnokságon a kevesebb induló nemzet miatt nem minősült Eb-futamnak a döntője, de a legkomolyabb kihívói ott voltak. Megnyerte a vb-t és az Előolimpián is győzött, így az eredményeivel maximálisan elégedettek lehetünk. A világkupát elsősorban az érettségije miatt hagyta ki, de előtte sérült is volt sokáig. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítania a bemelegítésre, a mobilizációra és a nyújtásra, illetve a gyógytornára, de ezen dolgoznak is az edzőjével. 

- Még csak 20 éves, de már paralimpiai bajnok négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok. Mindent elért, amit csak lehetett, nehéz ezek után fenntartani a motivációját?

- Egy azért még hiányzik, a paralimpiai bajnoki címét még nem védte meg. Ez adja most neki a legfőbb motivációt, de egyébként is ő azért egy igencsak versengő típus. Mindig keresi a versenyhelyzetet, például a vb előtt a Dunavarsányban edzőtáborozó brazilokkal is imádott csatázni, de akár Kiss Erikkel, vagy Kiss Tiborral, akik más sérültségi kategóriában indulnak, velük is szívesen kiáll bármikor. Ő egy kompetitív ember, ezért azt gondolom nincs gondja a motiváció keresésével sem. 

Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

- Női KL-2-ben Varga Katalin idén Európa-bajnok lett, a vb-n pedig ismét a két brit mögött végzett. Az utazótempója alapján az látszik, hogy sokkal közelebb került hozzájuk, mint eddig bármikor…

- Igen, bár tudjuk, hogy a sportban nincs feltételes mód. Kár is ebbe belemenni, de az tény, hogy mi, az edzője és ő is látja, hogy mennyit fejlődött. Az utazója valóban már van olyan erős, mint a briteké, az elindulás az, amiben még fejlődnie kell. Duisburgban nem is az volt a gondja, hogy harmadik lett, hanem az, hogy maradt még a pályában. A párizsi futam viszont már sokkal jobb volt, ott már a két riválisa és az edzőjük is azt mondta, hogy „hú, ez szoros volt”.

Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

- Suba Róbert pedig talán most van újra olyan formában, mint amilyenben még a riói paralimpia környékén volt. Európa-bajnok lett, a világbajnokságon is jól szerepelt és az Előolimpián érmet szerzett. Minek köszönhető az ő „újjászületése”?

- Azt gondolom, hogy Robinál kezdenek beérni a dolgok. Sokszor beszélünk arról, hogy mennyit jelent a lelki háttér. Családja, gyermeke van, stabilnak érzi magát. Már nincs benne bizonyítási vágy, de még mindig akarja csinálni. Ő az, aki a legtöbbet gondolkodik a beülőn, vagy más apróságokon, amikor megérkezik egy versenyre, mindig azzal kezdi, hogy összerakja a hajóját. Szereti, ha kikérik a véleményét, de támaszkodik az edzőjére is. Szerintem nála most állt minden össze úgy igazán.

- Ha fogalmazhatunk így, akkor a bónusz Molnár Nikoletta kvótaszerzése volt női KL-3-ban. Meglepetés volt?

- Nem lepett meg, inkább örültünk neki. Látva az edzőtáborokban és a hazai versenyeken mutatott teljesítményét csak az volt a kérdés, hogy mikor jön ez ki belőle egy fontos versenyen is. A világkupán és az Eb-n még nem sikerült, de Duisburgban már igen. Niki sokat dolgozik magán és Baky Dániellel (az MKKSZ sportpszichológusa) is, egy hosszú folyamat volt, hogy pont, amikor legjobban kellett ki tudta hozni magából a maximumot. Remélem ez ad neki akkora löketet, hogy a jövő évi paralimpián is hasonlóan szerepeljen.

Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

- Utalt már rá, hogy az idei évben új nevekkel bővült a válogatott. Stabilabb lett általuk a keret?

- Igen, azt hiszem ez a jó kifejezés rá. Pont a világkupa mutatta meg, hogy ha vannak is hiányzóink, akkor is vannak, akik át tudják venni a szerepüket és akár eredményesek is tudnak lenni. Férfi és női KL-2-ben is már két-két versenyzőnk van, illetve Boldizsár Dalma révén VL-2-ben is van érdekeltségünk. Szélesebb lett a merítés.

- Varga Katalin, Kiss Péter Pál és Suba Róbert részt vehetett az Előolimpián is a Párizs melletti Vaires-sur-Marne-ban. A begyűjtött tapasztalatok alapján, hogy látja, mennyire alkalmas a helyszín és a körülmények egy paralimpia lebonyolítására?

- Hasznos verseny volt számunkra, az biztos. Az ép csapathoz hasonlóan jövőre mi sem a faluban fogunk lakni, hanem a pályától mintegy 9 kilométerre lévő szálláson. Itt meg kell említeni a Magyar Paralimpiai Bizottságot, akik nagy segítséget nyújtottak ennek elérésében. Gyorsan kiérünk a pályára, ráadásul alternatív útvonalak is vannak. Maga a szállás is kifogástalan, az étkezéseket például előre le lehet egyeztetni. Meglátjuk, hogy a pályán milyen fejlesztések lesznek még, azt nagyon remélem, hogy a fedett hangárokat tudjuk majd használni. A terület akadálymentesített, viszont a vízen erős az oldalszél. A tó felől fújva ez nem feltétlenül jelent pályaelőnyt senkinek, viszont nem biztos, hogy mindenki ugyanúgy tud majd ehhez alkalmazkodni. Akik például lapáttal kormányoznak, azoknak nehezebb dolguk lesz a korrigálások miatt. Ezzel különösebben nem tudunk mit kezdeni, úgy készülünk itthon, hogy a rosszabb körülményekre is készen álljunk.

- Négy versenyzőt már biztos indíthatunk ugyanitt egy év múlva, de hány kvótát szerezhetünk még jövő májusban a szakág számára világbajnokságnak számító szegedi pótkvalifikációs versenyen?

- Reálisan azokkal lehet számolni, akik Duisburgban A-döntőbe kerültek, csak ott nem szereztek kvótát, vagy a B-döntő első felében végeztek. Ez négy versenyző, akikből hárman szerezhetnek kvótát. Juhász Tamás VL-2-ben megnyerte a B-döntőt, de ebben a számban Suba Robi negyedik helyével hozta a kvótát. Boldizsár Dalma ugyanebben a kategóriában kilencedik lett a hölgyeknél és még sokat fejlődhet. Férfi KL-2-ben Kiss Tibor, KL-3-ban pedig Kiss Erik is a B-döntő elején zárt a vb-n. Mindketten fejlődőképesek még, illetve a kajakos és kenus számok átfedések következtében kieshet előlük néhány versenyző, szóval ők is esélyesek lehetne jövő májusban.

Négy kvóta már biztos, de lehet ez még hét is

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók