Minden szempontból sikeres éven van túl Kollek Bálint, aki két olimpiai számban is világbajnok lett az ifjúságaik között. A KKNKKA fiatal tehetsége begyűjtött egy ezüstöt is Auronzóban, illetve a montemori EB-n egy alkalommal a dobogó legfelső, kétszer pedig annak második fokán is állt. Ilyen eredménysor után elégedetten búcsúzhat a korosztálytól és ennek megfelőlen komoly ambíciókkal vághat neki első U23-as évének.
„Nehezen indult a szezonom, rögtön egy vállsérüléssel kezdtem az évet, de az egyesületem és a szövetség teljes mértékben támogatott a felépülésben, így már az első válogatóra sikerült formába kerülnöm. A hazai és nemzetközi eredményekkel is maximálisan elégedett vagyok.” – idézte fel az idei szezon döcögős indulását Kollek Bálint.
A KKNKKA kajakosa már tavaly Szegeden letette a névjegyét, amikor vegyes párosban lett ifjúsági világbajnok Tölgyesi Flórával, továbbá K-1 500 méteren Európa-bajnoki címet szerzett. Az olimpiai számokban akkor még nem tudta kiharcolni a nemzetközi indulást, így idén égett benne a bizonyítási vágy.
„A tavalyi szereplések után edzőmmel, Balázs Péterrel meg akartuk mutatni idén, hogy egyesben és olimpiai számban is képes vagyok nyerni. Egész évben ez volt a cél, ez lebegett a szemem előtt. Nagyon boldog vagyok, hogy ebben a szezonban sikerült megvalósítani mindent, amit elterveztünk.”
Bálint a királyszámban, K-1 1000 méteren szerzett világ- és Európa-bajnoki aranyat, emellett a négyes tagjaként Samu Péterrel, Hidvégi Zalánnal és Tamás Gergővel Auronzóban első, a montemori Eb-n pedig második helyen csaptak célba.
„Az ezer méter a prioritás az edzéseken is, arra készülünk már két éve, de a csapathajók miatt az ötszáz méterre is fókuszálunk. Szeretem az ötszázat is, idén egyéniben és csapathajóban is sikeres tudtam lenni ezen a távon. A fiúkkal a négyesben nagyon jól összekovácsolódtunk, az összhang is nagyon jó lett a szezon végére, a válogatott táborokban is tudtunk együtt készülni.”
Bálint immár háromszoros ifjúsági világbajnokként komoly mérföldkőhöz érkezett, hiszen a következő évtől kezdve az U23-asok között fog versenyezni.
„Az U23-asok között jóval nehezebb dolgom lesz, de készülök fejben. Mentálisan és fizikálisan is nagyobb megpróbáltatások várnak rám. Elsősorban szeretnék kijutni a korosztályos nemzetközi versenyekre egyesben és/vagy csapathajóban. Hosszútávon pedig szeretnék minél hamarabb felnőtt kerettaggá válni.”
Már több, mint fél éve, hogy Bálint öccse, Máté is csatlakozott a Balázs Péter irányította kajakos csapathoz, így a testvérpár között az edzéseken egészséges rivalizálás zajlik, ami Bálint elmondása szerint mindkettőjük hasznára van.
„Tavaly a téli felkészülés végén csatlakozott hozzánk Máté. Nagyon jól éljük meg mindketten, egészséges rivalizálás van köztünk. Ő mindig meg akarna verni, ami nekem is motiváló, hogy minél gyorsabb legyek. Máté jelenleg még serdülő, de szépen lassan nő fel hozzám, idén mentünk már közösen párost is.”
A KKNKKA versenyzője a nyári pihenő után már szeptemberben megkezdte az alapozást, a felkészülés komolyabb része pedig október elsején vette kezdetét számára.
„Szeretem aktívan tölteni a pihenőt is, a Balatonon voltam a családommal, de voltam bringás táborba is a barátaimmal, úgyhogy meg volt a kellő mozgás a leállás alatt is. Október elsején kezdtük el igazán a felkészülést, majd novemberben az U23-as kerettel melegövi edzőtáborba utazunk Sevillába. Utána kezdődik a téli erősítés. Most, hogy elmúltam 18 éves, erősebbre fogjuk venni a konditermi edzéseket, szeretnénk az állóképességemet is növelni.”
A korosztályváltás mellett, szeptember óta egy másik kihívással is szembe kell néznie Bálintnak, hiszen a sikeres nyári érettségi után, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportszervezés alapszakán kezdte meg felsőfokú tanulmányait.
„Az edzések mellett a tanulás teszi ki a napjaimat. Levelezőn kezdtem meg az egyetemet, így általában minden szombaton, de van, hogy pénteken is lejárok Egerbe. Azért itt sokkal nagyobbak az elvárások, mint a középiskolában, de igyekszem minél többet tanulni és jól teljesíteni.” – zárta Kollek Bálint.