A legjobbak bizonyítottak a válogató második napján

Látványos csatákat, több papírforma-győzelmet és néhány kellemes meglepetést hozott a II. ifjúsági és U23-as válogató második versenynapja a szegedi Maty-éren. A döntők során több versenyző is megerősítette helyét a válogatottban, a fiatal tehetségek és az U23-as korosztály legjobbjai egyaránt bizonyították felkészültségüket.

Csepeli hangorkánnal indult a II. ifjúsági és U23-as válogató második napja a Maty-éren. Az ifjúsági K-1 500 méter fináléjában ugyanis Uram Kristóf szerezte meg a győzelmet, a céltorony mellett lévő teraszról a teljes csepeli csapat éltette az új aranyérmest. Kristóf győzelme nem meglepetés, hiszen az első válogatón a második helyen zárt ebben a számban, most azonban jó két másodperccel múlta felül a KSI-s Gyarmati Leventét és az AVSE-s Majoros Mihályt.

„Fejben nagyon összeraktam ezt a pályát, rengeteget gyakoroltam és örülök, hogy be tudtam bizonyítani, hogy a kicsiknek is van helye a nagyok között. Szoros befutóra számítottam, de szerencsére sokkal nyertem, ami még nagyobb öröm a számomra. Köszönöm a csapatomnak a szurkolást és Karcsi bácsi dobolását is, ami sokat segített a pályán” – mondta a versenyt követően Uram Kristóf.

A folytatásban egy magabiztos kenupárost, Péter Zsolt Zsombor és Barna Dávid Zsombort láthattuk ismét győzni. A fiúk megnyerték az első válogatót, és itt Szegeden is parádéztak, hiszen Barna Dávid Zsombor C-1 500 méteren, míg Péter Zsolt Zsombor C-1 200 méteren is győzött. Az aranyérmek ellenére egy kis önkritikát is gyakoroltak a fiúk, akik még magasabb fokozatra szeretnének majd kapcsolni a halifaxi világbajnokságon.

„A páros sikerünk győzelemnek ugyan győzelem volt, de azért akadt benne egy kis szálka. Az az igazság, hogy ennél sokat többet tudunk, az edzéseken jobban mentünk, de a világbajnokságra mindenképpen összerakjuk magunkat” – mondta Barna Dávid Zsombor.

„Sajnos az elején ledőlt a hajó balra, végig úgy mentünk a pályán. Bár ennek ellenére is sikerült jó időt lapátolnunk” – tette hozzá Péter Zsolt Zsombor.

Remek versenyt produkált a Kis-Batka testvérpár is az U23-as korosztály C-2 500 méteres döntőjében, amelyet több mint két másodperces előnnyel nyert meg a Matkovics Vanda, Molnár Csepke, valamint a Matkovics Lili Sára és Zagyvai Borbála kettőse előtt. Az első válogatón U23-as szemszögből Győre Panna és Molnár Csepke duója nyert, Panna azonban most a két egyéni számra fókuszál, így Csepke új párral vágott neki a második válogatónak.

„Mivel testvérek vagyunk, így az összhang abszolút megvan közöttünk, és most azt kell mondjam, a szívünk nagyon vitt előre minket” – mondta Kis-Batka Imola.

„Keveset edzettünk együtt, tényleg csak pár alkalom volt, de ettől függetlenül sikerült egy maximális pályát mennünk, tényleg csak pozitív gondolataim vannak róla” – tette hozzá testvére, Kis-Batka Iringó.

A fiatalabb korosztályban az újpesti Hamar Léna és a rácalmási Poszpischil Luca esélyeshez méltón nyerte meg az aranyat, a lányok pedig az eredményhirdetés után robogtak is tovább készültek a délutáni felvonásra.

Az ifi női kajakpárosok versenyében is csak jó érzésekkel tudott nyilatkozni Hofer Bianka és Leskó Vivien kettőse, amely a szolnoki válogatót követően ismét megnyerte a szám döntőjét. Bianka számára tökéletesen alakult ez a válogató, hiszen négyesben, egyesben és párosban is maximálisan teljesített, hasonlatos válogatós időszakot futott be, mint tavaly a honvédos Holló Hanna.

„Ha páros, akkor kettőből kettő. Azt hiszem, ezt a döntőt most jobban felépítettük, mint az első válogatón, több maradt bennünk a végére” – magyarázta Hofer Bianka, akinek a verseny előtt egy kis önbizalmat kellett önteni párjába, Leskó Vivienbe.

„Sajnos az egyes nem úgy sikerült, mint ahogy elképzeltem, de most sokkal jobban fókuszáltam. Bianka az egyes után sokat segített, a verseny rajtja előtt mindig megbeszéljük, hogy mit, hogyan csinálunk majd, sikerült egy erős pályával megnyernünk ezt a versenyt” – tette hozzá Leskó Vivien.

És már ugorhattunk is az ifjúsági fiú párosok döntőjére, amelyen ezúttal a nagy esélyesek, a belső pályák szoros csatájából egy nevető harmadik, a nyolcas pálya képviselői, vagyis a győri Pálinkás Ármin és Mayer Hunor Nimród jöttek ki győztesen.

„A futam előtt nem volt túl sok taktika megbeszélve, én általában ilyenkor rábízom Árminra magam. Egyszerűen végignyomtuk a pályát és sikerült győznünk” – mondta Mayer Hunor.

„Életem legjobbját sikerült most kihozni magamból, egyszerűen nem maradt bennem semmi. Örülök, hogy megnyertük ezt a döntőt és bízom benne, hogy ezer méteren is hasonlóan tudunk majd teljesíteni” – tette hozzá Pálinkás Ármin.

Az U23-as mezőny számára két 1000 méteres döntő következett: Fojt Sára új területen és újabb győzelemmel mutatta meg magát.

„Az ezer méter új kihívás számomra, igazából magamtól még serdülőként indultam ezen a távon, amikor kötelező volt, azóta nem vállalkoztam rá, az 500 és a 200 métert részesítettem előnyben. Ahogy korábban is említettem, az edzőmmel, Demeter Istvánnal az első válogató után változtattunk a felkészülésemen, és a mostani formám alapján azt éreztem, hogy bennem lehet egy jó eredmény ezer méteren is. Természetesen fájt, de sikerült okosan felépítenem a pályát úgy, hogy a végére is maradt erőm és boldogan szálltam ki a hajóból” – mondta Fojt Sára.

Boldog volt a merkaptos Uhrin Dávid is, aki egy presztízscsatát nyert meg a szegedi Marenec-Dózsa Zsombor ellenében. A tavalyi ifjúsági világbajnokot az előző válogatón az 5 méteres szabály megsértése miatt kizárták, most azonban szerette volna megmutatni, hogy képes ő is a kimagasló teljesítményre. Kettőjük csatáját Uhrin Dávid nyerte meg, aki azonban roppant szimpatikusan nyilatkozott erről a döntőről.

„Őszintén szólva kemény volt ez a döntő, nagyon meg kellett küzdenem ezért a sikerért. Sok olyan kenus volt a mezőnyben, aki odakerülhetett volna az első helyre, örülök, hogy én lettem az, aki ezt elmondhatja magáról. Zsombi tavaly letette a névjegyét az ifjúsági világbajnokságon, nem is akárhogyan. Sajnáltam, hogy az első válogatón kizárták, mert szerintem ott is vívhattunk volna egymással egy jó kis csatát. Örülök, hogy ez így alakult és várom a folytatást” – nyilatkozta Uhrin Dávid.

Tölgyesi Flóra meghatottan vette tudomásul, hogy megnyerte a női K-1 200 méter döntőjét. Érthető, hogy elérzékenyült, hiszen kemény időszakon ment keresztül, gerincsérv nehezítette meg a felkészülését, amely még nem teljesen a múlté, de Flóra energiája, tudása és a mosolya már a régi.

„Szerencsére ismét kezdem érezni, hogy jó úton vagyok. A gerincsérvem is javul, keményen megdolgoztam érte, hogy elmúljanak a fájdalmaim. Ez a sérv sajnos sokat elvett a felkészülésemből, főleg kondiban és futásokban, de szerencsére az edzőmmel ki tudtuk ezt mozogni. Végre nem csak fizikailag, mentálisan is erősnek érzem magam, úgy érzem, sokkal több pozitívumot tartogat számomra ez az év, mint ahogy kezdődött” – mondta Tölgyesi Flóra, aki a K-1 200 méter győzelme, a K-1 500 méter bronzérme után szombaton Fojt Sárával szerepel K-2 500 méteren.

Az U23-as férfiak K-1 500 méteres döntőjében két Akadémista ünnepelhetett: Hidvégi Zalán nyakába aranyérem került, míg az 1000 méteren győztes Kollek Bálint ma a dobogó második fokára állhatott fel.

„Már a középfutamom nagyon jól sikerült, kiváló időt mentem, de tudtam, hogy van még bennem. Pontosan ezért nem is izgultam, magabiztosan álltam oda a rajthoz és szerencsére sikerült végig uralnom ezt a döntőt. A periférián éreztem, hogy jön Bálint és Said is (a harmadik helyezett Kaed Ádám Said – a szerz.), de nagy volt az előnyöm és még nagyobb a kitartásom, így ki tudtam védekezni a támadásukat” – árulta el Hidvégi Zalán, aki specialitását, a nagyon erős utazótempót érvényesítve nyerte meg a szám aranyát.

A női U23-as kenusok C-1 500 méteres versenyét Győre Panna nyerte meg, vagyis érvényesült a papírforma, hiszen ő volt a nagy esélyese mindkét egyéni számnak. Ezúttal Zagyvai Borkát utasította maga mögé.

„Jónak éreztem a pályát, bár a hátszelet annyira nem szeretem, egy enyhe szembeszélnek jobban örültem volna. Örülök ennek a két egyes győzelemnek és alig várom már, hogy utazhassak a világbajnokságra” – árulta el Panna.

Hogy az ifjúsági korú Trencsényi Annát melyik nemzetközi versenyen láthatjuk majd szerepelni, erre hamarosan megkapjuk a választ. Tény, hogy a tavaly az ORV-n jeleskedő szegedi fiatal jókora meglepetést nyújtott azzal, hogy a 200 egyes megnyerése után pénteken 500 méteren is diadalmaskodott

„Most is azt tudom mondani, amit a kétszáz méter után. A dobogóban reménykedtem, de győzelemre nem számítottam. A pályám jól sikerült, bár ez a hát- és oldalszél azért nem esett jól. Örülök, hogy a sok edzés és a kitartó munka meghozta a gyümölcsét” – mondta a versenyt követően.

Az ifi kajakos lányok 1000 méteres döntőjét Kalmár Nóra nyerte meg, nagy riválisa, Szabó-Csalló Nadin gyomorrontás miatt visszalépett, így jóval felszabadultabban tudott odaállni a rajtba és a végén majd 5 másodperces előnnyel győzött a győri Hudi-Kadler Panni előtt.

„Bíztam benne, hogy sikerül megszereznem az aranyat, az, hogy ekkora fölénnyel nyertem meg a döntőt, külön öröm számomra” – mondta Kalmár Nóra.

A nap zárásaként Nagy-Rasztotzky Vince húzta be az ifjúsági fiúk K-1 200 méteres döntőjének aranyát.

„Na, hát ez lett a napom koronája – mondta Vince. – Lazán álltam oda a rajthoz, úgy gondoltam, hogy gyorsaságból megoldjuk és lesz, ami lesz, mert igazából nem készültem semmit erre a sprintszámra. Ehhez képest holnap ebben K-1 200 és K-2 500 méteren is szétlövésen veszek részt.”

Férfiak

U23

1000 m. C-1: 1. Uhrin Dávid (Merkapt-Mekler László SE)

500 m. K-1: 1. Hidvégi Zalán (KKNKKA) 

Ifjúságiak

500 m. K-1: 1. Uram Kristóf (Csepel). K-2: 1. Pálinkás Ármin, Mayer Hunor Nimród (Patent Győr). C-1: 1. Barna Dávid Zsombor (MVM Szeged). C-2: 1. Péter Zsolt Zsombor (Patent Győr), Barna Dávid Zsombor (MVM Szeged)

200 m. K-1: 1. Nagy-Rasztotzky Vince (Dunakeszi Kajak Club). C-1: 1. Péter Zsolt Zsombor (Patent Győr)

Nők

U23

200 m. K-1: 1. Tölgyesi Flóra (BHSE)

500 m. C-1: 1. Győre Panna (MTK) C-2: 1. Kis-Batka Imola (Patent Győr), Kis-Batka Iringó (MVM Szeged)

1000 m. K-1: 1. Fojt Sára (KKNKKA)

Ifjúságiak

500 m. K-2: 1. Hofer Bianka (FTC), Leskó Vivien (KKNKKA). C-1: 1. Trencsényi Anna (MVM Szeged). C-2: 1. Hamar Léna (UTE), Poszpischil Luca (Rácalmás)

1000 m. K-1: 1. Kalmár Nóra (Lágymányosi Spari)

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók