Nehezen indult, de tökéletesen zárult a fiúk idei szezonja. A szegedi világkupán a négyessel bronz-, míg párosban aranyérem került a nyakukba. Ezután az Európa Játékok nem úgy sikerült ahogy eltervezték, többek között a beülési sorrendet is újra kellett gondolni a krakkói 6. hely után. Ebből nagyszerűen jöttek ki, hiszen a duisburgi világbajnokságon ezüstérmes és egyben kvótaszerző lett az egység, a párizsi előolimpián pedig már meg sem álltak a győzelemig. Minden okuk meg van tehát arra, hogy bizakodva készülhessenek a jövő nyári ötkarikás játékokra.
A világbajnokság után, az Előolimpián, Párizsban tesztelhettéka jövő évi ötkarikás játékok versenyhelyszínét, a szállást és a körülményeket. Az olimpiai bajnok Tótka Sándornak vegyes érzései voltak ezzel kapcsolatban.
„Mindent megnéztünk, hogy jövőre ne érjen minket semmilyen meglepetés. A szállást is megnéztük, mivel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség úgy döntött, hogy nem az olimpiai faluban, hanem külön szálláson leszünk. A pályát is leteszteltük, eléggé szennyvízszag volt Párizsban, ami a hátul ülőnek, jelen esetben nekem, elég nagy nehezítés. Próbáltam végig csukott szájjal menni, hogy ne érezzem a kellemetlen szagokat. A pálya viszont jó, puha a víz, ami a mi technikánknak kifejezetten fekszik.”

Nádas Bence hozzátette, a duisburgi körülményekhez képest a párizsi szállást nem is lehet a németországi viszonyokhoz hasolnítani.
„Duisburgban szinte egyáltalán nem volt meleg víz. Egy kis hidegvizes terápia volt, próbáltam poénosan felfogni és akár akkor még pozitívan is érinthet minket. A reggeli frissítő fürdő után már nem volt szükség a kávéra.” – fogalmazott a világ és Európa-bajnok kajakos.
A beszélgetés során szó esett az élsportolói étkezésről is, amiből egyértelműen kiderült, hogy a fiúk nagyon tudatosan odafigyelnek a tudatos táplálkozásra, de azért a pihenők alatt ők is kiengednek egy kicsit.
„Kaptunk négy hét pihenőt, most nem nagyon figyelek oda, hogy mit eszem, de nem akarok 90 kilósan versenyezni, mert 85 kg a versenysúlyom. Néhány naponta ráállok a mérlegre, odafigyelek azért a súlyomra. Hétfőtől péntekig nagyon figyelek arra, hogy mit eszek és mennyit, szombat a csalónap. Nyolc órás időablakban étkezem, 16 órán át nem eszem. Ez egyre inkább elterjedt étrend már a civilek között is. Nem eszünk cukrot, lisztet és tehéntejet sem, ezen kívül szinte mindent.” - számolt be az étkezési szokásairól Tótka Sándor.

De milyen út is vezetett a világbajnoki ezüstérem és a négy olimpiai kvóta megszerzéséig? A krakkói Európa Játékok a hatodik hely ellenére mindkét versenyző szerint alapot adott a világbajnokságon elért sikerekhez.
„A világbajnokságon és az előolimpián abszolút a maximumot hoztuk ki, de kellett, hozzá az Európa Játékok is, mert utána kellett gondolkoznunk azon, hogy hogyan lehetnénk jobbak, mit tudnánk javítani.” - kezdte Bence.
„Minden egyes századot meg akartunk ragadni Duisburgban, (Hüvös) Viktor javasolt egy helycserét, amit ha az élmezőnyben végzünk az Európa Játékokon, akkor biztos nem lépi meg. Kolos és Pisti sokat erősödtek a felkészülés alatt, és ezért megváltozott az evezésük és a hatásuk a hajóra, ezért kellett megváltoztatni a sorrendet.” - egészítette ki társátSanyi.
A Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta egység Balogh Gergellyel kiegészülve készült az év során, aki egyfajta „aranytartaléka” a négyesnek, így minden eshetőségre fel vannak készülve.
„Igyekszünk tanulni 2021-ből, amikor Kuli István sérülése után nem tudtunk újra rendeződni. Így 5 emberrel vágtunk neki, a négyesünk Balogh Gergellyel egészült ki, bármilyen eshetőségre fel vagyunk készülve. A vb előtti hétfőn például én belázasodtam és alig tudtam aludni. Először nagyon megijedtem, szóltam mindenkinek a csapatban és a szakmai stábban is. Szerencsére 12 óra alvás után kedden délutánra már a négyes edzésre 95%-os voltam, úgyhogy minden rendben volt.” – árulta el Bence.

A hajóban mindenkinek meg van a saját szerepe, ami szintén hozzájárul a sikerükhöz.
„Pszichológussal dolgozunk együtt, aki azt javasolta, hogy mindenkinek legyen meg a feladata, és ha bármilyen probléma adódik meg tudjuk oldani. Az a szabály a csapathajóknál, hogy tökéletesen egyforma ruhában kell lennünk a versenyen, ami például az én feladatom az indulás előtt, hogy mindenki elrakja az adott öltözékeket, felkészülve hidegre, melegre. Van,aki, a műszerekért felel, Kolos ugye a hangulat felelős, Bence pedig a főnök gyakorlatilag. Ő a vezére ennek a hajónak.” - számolt be Sanyi a csapatban betöltött szerepekről.
„A vezérevezősnek nincs plusz renoméja, a négyesből talán kettőnknek, de inkább Sanyinak van a legtöbb csapathajós tapasztalata. Próbáljuk segíteni a fiúkat, próbáljuk a helyes úton tartani az egységünket. Segítjük egymást mentálisan és fizikálisan is.” - egészítette ki Bence.

A fiúk a májusi szegedi világkupán a négyes mellett párosban is rajthoz álltak és egy bravúros aranyérmet sikerültszerezniük annak ellenére, hogy párosban nagyon keveset tudtak együtt készülni. A világkupa után csak a négyes hajóra koncentráltak, jövőre viszont szeretnének párosban is rajthoz állni a párizsi ötkarikás játékokon.
„Mindkettőnknek a páros és a négyes áll a fókuszban.
Egy csapatból, egy „kávéházból” jövünk és tudunk lépcsőfokról,lépcsőfokra építkezni, így jövőre párosban és négyesben is együtt vágunk neki. Mindkét hajóban szinte ugyanolyan a mozgásformánk, így nem kell sok mindent változtatni a két hajótípusban. Úgy vágtunk neki idén, hogy nagyon kell egy jó négyes, amire a világkupa is egy pozitív visszajelzés volt, Sanyival a páros győzelmünk pedig különösen jó volt. Azt sajnáltam, hogy Európa Játékokon nem indulhattunk párosban, de mérlegeltük a dolgot közösen és tudtuk, hogy az a legfontosabb, hogy meglegyen a hat férfi kajakos kvóta.” –fogalmazott Bence.

„Apaként vágtam neki ennek a szezonnak és nagyon nehéz volt így versenyezni, hogy otthon és a vízen is helyt kellett állnom. A szegedi világkupán elképesztően örültünk a négyes bronznak és a páros aranynak. Aztán jött a tanuló szakasz az Európa Játékokon.
Én nagyon szeretem azt a szemléletmódot, hogy vagy győzöl vagy tanulsz és ezt abszolút így éltük meg mi is.
Látjuk, hogy mi a jó irány és merre kell haladni, szerintem még egyesben is tud fejlődni mindenki az olimpiáig.” - tette hozzá Sanyi.
A Podcast további részében a fiúk beszámoltak arról is, mivel töltik szabadidejüket jelenleg: Nádas Bence Forma 1-es élményeiről, Tótka Sándor pedig a sportkönyvek irántiszeretetéről és saját könyvének majdani témáiról és címötleteiről is bővebben mesélt a hallgatóknak. A teljes beszélgetés ide kattintva lehet meghallgatni.