Mégse

„Minden éremnek két oldala van”

Nyolc felnőtt világbajnoki aranya mellé 2016-ban szerzett olimpiai győzelmet, gyermeke születését követően pedig példaértékű elszántsággal tért vissza a legjobbak közé. Mondhatni ugyan, hogy a név is kötelezi, de Csipes Tamarát ma már leginkább a saját versenyszelleme viszi előre újabb sikerek felé.

Hír

Amikor legutóbb beszélgettünk, még olyan gondolatok foglalkoztatták, hogy tud-e jó anyuka lenni, ugyanakkor sikeresen visszajutni az élversenyzők közé. Most mire összpontosít leginkább?

A legrövidebb távú cél nyilván az olimpia, hogy kijussak minél több számban és minél jobb eredményeket érhessek el. Rengeteg tervem van hosszabb távon is, szeretnék más területeken is érvényesülni, de ezek nyilván attól is függnek, hogy az olimpiai szereplés hogyan alakul.

Ha egy kérdés erejéig félretesszük a sportot, akkor mi a legfontosabb érték az életében, ami a céljait tekintve is motiválja?

Több ilyen érték van, de én mindenképp szeretnék olyan irányba elmozdulni a sportkarrierem után, ami kicsit karitatívabb, szociálisabb. Ezekben a vonatkozásokban nyilván még csak tervek vannak, hiszen az anyagi feltételek alakulása is befolyásolhatja még. Az olimpiai járadék sem életbiztosítás. Én 

nem vágyom kacsalábon forgó palotára,

három kocsira a garázsban, inkább arra, hogy később is olyan dolgokkal foglalkozhassak, amiben ki tudok teljesedni, illetve a lányom jövőjét építgetném. Sok minden érdekel, nyitott vagyok, és szeretném valami jóra használni az adottságaimat. Ha ez a világ  egy kicsit is jobb lehet általam, akkor én nagyon örülök, mert az én lányom is ebben a világban fog felnőni.

„Kemény vagyok, nagyon” – nyilatkozta egyszer. Lehet egyáltalán manapság valaki bármennyire is lágy az élsport világában nőként, anyaként?

Azt gondolom, minden emberben ott van a kettősség, és nehéz megtalálni az arányokat. Én elég zárkózott voltam gyerekkoromban, igazán soha nem szoktam senkinek megnyílni, így legtöbben csak a felszínes énemet ismerik, ami inkább arról szól, hogy keményen kiállok magamért. Nekem az igazságérzetem a plafont veri… Ha pedig az embert sérelem éri, akkor még jobban bezárkózik, szóval nehezebben látják meg, hogy nekem is van egy olyan oldalam, ami érzékeny és megközelíthető. Amióta a lányom megszületett, ez sokat változott; tudat alatt és tudatosan is úgy viszonyulok a dolgokhoz, hogy nem feltétlen kell mindig a kemény arcomat mutatni. Azt hiszem, én sokkal többet fejlődtem az után, hogy felnőttem, mint tinédzserkoromban. Óriási lökést ad, hogy úgy érzem, amit a fejembe veszek, azt meg is tudom csinálni, mert képes vagyok tanulni és változni.

 

„Minden éremnek két oldala van”

 

Sikeres sportolók gyermekeként születve biztosan sokszor hallotta, hogy a „vér nem válik vízzé”, és nagyjából eleve elrendeltetett, hogy kajakozni fog. Hogyan élte ezt meg?

Sok mindenre csak felnőttként jön rá az ember, amikor bölcsebbé válik, és a dolgok már leülepedtek. 

A genetikát tekintve abszolút szerencsés vagyok,

és nem csak fizikai értelemben, hanem úgy is, hogy mióta az eszemet tudom, megvan bennem, hogy nyerni akarok. Így volt ez már annak idején is, amikor csak társasoztunk. Ráadásul azt is jól kezelem, ha nem nyerek, nem dől össze bennem a világ akkor sem. Szóval a győzelem iránti vágy alapból erősen működik bennem, még úgy is, ha nehezen fogadtam el, hogy az élsport nem társasjáték.