Mégse

Megvannak a jelöltek

Pénteken tartja négy évente esedékes tisztújító közgyűlését a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ). A tisztségekre szerda délelőtt 10 óráig lehetett jelentkezni, dönteni ezúttal is tagszervezetek küldöttei fognak.

Hír

Rendhagyó módon ezt a tisztújítást a tokiói olimpia halasztása miatt nem előzte meg nyári játékok, az elnökség mandátuma ettől függetlenül csak négy évre szólt, és az alapszabályban foglaltak szerint idén év végén járt volna le.

Miután a pénteki közgyűlés után feláll az MKKSZ új elnöksége, így egy minden szempontból legitim testülettel vághat neki a sportág a jövő évi megismételt olimpiai felkészülésnek. 

 

Megvannak a jelöltek

 

"A pályázatoknak szerda délelőtt 10-ig kellett beérkezni - mondta Kubina Ádám, az MKKSZ főtitkára. - A tavaly ősszel elfogadott új alapszabálynak megfelelően ugyanis csak az választható meg elnökségi tagnak, illetve stratégiai-, vagy felügyelő bizottsági tagnak, aki a közgyűlés előtt legkésőbb 48 órával 

hivatalosan megpályázza

az adott tisztséget."

A sportág új elnöksége is 15 főből áll majd, elnökségi tagnak összesen 16-an pályáztak. A Dunakanyar-régiót képviselő helyre az eddigi tag, vagyis a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán mellett Dr. Ese Ferenc is pályázott, így a küldöttek kettőjük közül dönthetnek. 

A stratégiai bizottságban öt tisztségviselő tevékenykedhet majd, oda hatan pályáztak, míg az egyetlen üres felügyelő bizottsági helyre szintén két jelölt közül választhatnak a tagszervezetek képviselői.

A jelöltek listája.