A sportág képviseletében dr. Baráth Etele, a klub részéről Weisz Róbert, Győr hagyományőrzőit képviselve Pálfalvi Gábor újságíró, a MOB és az olimpiai család részéről pedig Vékássy Bálint emlékezett.
Az esemény moderátora Gáti Oszkár színművész volt, aki felolvasta Kadler Gusztáv felesége, Mariann asszony búcsúlevelét, megosztotta Borkai Zsolt győri polgármester gondolatait és elmondta Emil Isac: Ha meghalok című versét.
A méltatások közt elhangzott: Kadler Gusztáv 2004-ben, a győri és a magyar kajak-kenu sportágban végzett vezetői munkája elimeréseként, elsőként a győri sportvezetők közül nyerte el a díszpolgári címet. 1995 fontos évszám volt a magyar kajak-kenu sportvezetés életében: ekkor választották meg azt az elnökséget, amelynek vezetője évtizedeken át dr. Baráth Etele, alelnöke pedig Kadler Gusztáv volt. A sportág évkönyveiben ez a korszak az aranykor, illetve a megújulás kora nevet viseli. 1998-tól adja át a város legjobb sportolóinak, edzőinek az elismerést a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány; az előkészítő és szervező munkában az egyik legaktívabb szereplő Kadler Gusztáv volt. A megemlékezők kiemelték, hogy a négyes szám sokszor visszaköszön Kadler Gusztáv sportpályafutásában. Négyesben nyerte magyar bajnoki címeit versenyzői pályafutása során. Négyszer hozta Győrbe a világ elitjét, hiszen három világ- és egy Európa-bajnokság házigazdája volt a vízitelep. De amire ugyancsak büszke lehetett: négy olimpián, 2000-ben Sydney-ben, 2004-ben Athénban, 2008-ban Pekingben és 2012-ben Londonban is ő volt a magyar kajak-kenusok csapatvezetője.
Kadler Gusztáv hosszan tartó betegség után, életének 65. évében hunyt el.
dr. Baráth Etele búcsúbeszéde
“Az igaz ember könnyen megmutatja magát. Nem abban, hogy mindig igaza van, hanem abban, hogy hisz az emberi igazságban. Hisz abban, hogy a világ jobbá tehető, és ez közös felelősségünk.
Kadler Gusztáv olyan igaz ember volt, aki szerette az embereket, hitt bennük és vállalta értük a felelősséget. Ez volt az oka, hogy olyan sok közösséget épített, és hogy oly sok jó ember vette körül.
Boldog volt. Boldog volt csodás családjában, boldog volt a kajakos közösségben, boldog volt városában, barátai között. Szívta magába a szépet és a jót, de meg is küzdött értük. Küzdött az igazságért, és nemcsak a saját becsületéért.
Állandóan építkezett; családot, házat, hazát, egyesületet, szövetséget. Olyan felejthetetlen versenyeket hozott létre, melyek verhetetlenek a világban. Tudta, hogy az eredmény, a jövő, nem csak úgy magától megszületik, a jövőt fel kell építeni, azért meg kell dolgozni. Született csapatvezető volt.
Úgy volt főnök, hogy alárendelte magát szeretteinek. Úgy tudott dönteni, hogy mindenki sajátjának kellett, hogy érezze azt, mert igaza volt. Mert igaz ember volt. Jobban tudott örülni mások sikereinek, mint a sajátjának.
Olyan volt, mint szép kertjének kertésze. Ültetett, gondozott, de minden és mindenki saját erejét, akaratát érvényesíthette mellette. Így nőtt ő is észrevétlenül naggyá. Olyanná, akit mindenkinek tisztelni kellett. Óriási egyéniség volt. Sokszor egyszerűen, némán is meg tudta állítani az időt.
Nagy, és folyamatosan gyarapodó, szép családja, Mariannal az élen, példát mutat az összetartásban. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Gusztival, a gazdasági alelnökkel, nehéz helyzetből kiemelkedve vált híressé a gyarapodásról, az eredményességéről, az összetartásról.
Vele és körülötte semmi sem volt véletlen. Példás önismerettel, szorgalommal, mindig küzdött azokért a közösségekért, melyeknek mestere volt. Lehetőségeit jól érlelte meg a közösség javára. Eredményei itt is érezhetőek, láthatóak. Észrevétlenül, de a levegőben van sugárzó szelleme. Generációk fogják még magukba szívni azt a szépséget, emberséget, és erőt, amit Guszti, Guszti’bá örökül hagyott.
Százak, ezrek láthatták, hallhatták beszédeit, amelyek azokról az eredményekről szóltak, amelyet gyerekek idehaza és a nagyvilágban – közte a sajátjaié is- a nagy sportolók – bajnokok elértek, és nem igazán tudták, hogy mindenben benne volt az ő akarata, segítő munkája is.
A Duna, a vizek melyeket megjárt, még sokáig tükrözni fogják egyéniségét, tetteit, gondolatait.
Nem véletlenül volt a kajak-kenu sport regionális fejlődéséért felelős. Amit itt Győrben, közösségeiben elért, azt akarta kiterjeszteni, ölelni az egész országot sikereiben és bánatában egyaránt.
Maratoni küzdelmet folytatott súlyos betegségével. Egyszer-egyszer még ki tudott szállni a remény partjainál. Végül el kellett mennie, de nem hagyott itt végleg bennünket.
Csodás volt vele beszélgetni, borozgatni. Én ezt fogom tenni továbbra is. Búcsúzásul mindenkinek javaslom, hogy beszélgessen vele továbbra is. Várja, hogy megszólítsák, kérdezzenek tőle. Válaszolni fog, ha már megölelni nem is tud többé bennünket.”
Vékássy Bálint búcsúbeszéde
„Az emlékezés mindig egyfajta időutazás. Felvillanó képek a régmúltból és a közelmúltból, cikázó gondolatok egy hajdani ÁFÉSZ-kupáról, ma délelőttről, a tavalyi nyárról, az idei versenyszezonról, az előző olimpiáról, az árvizes maraton-vébéről és a napsütésről.
Ezen időutazás jegyében a “Vissza a jövőbe” című film főszerepét alakító amerikai színész, Michael J. Fox egyik gondolatát szeretném megosztani veletek, amely így szól: „A család nem egy fontos dolog. A család a minden.”
Bár nem Guszti mondta ezt, ő éppen eszerint élt. Bátorkodom kijelenteni, hogy senki sincs itt közülünk, aki Guszti életének eme meghatározó rendezőelvét ne tapasztalta volna, és aki ne nézett volna fel rá ezért.
Mariannon, a gyerekeken és az unokákon kívül még két, sporthoz kötődő családnak is tagja volt. A kajak-kenu családnak olyan vezéregyénisége volt ő, akinek a sportág iránt érzett elkötelezett szeretét még azok sem kérdőjelezték meg soha, akikkel esetleg néha nem értettek egyet.
Emlékszem, amikor egy napon odalépett hozzám a kajak-kenu szövetségben, és keserédesen azt mondta, nagyra becsüli azt a száraz hatékonyságot, amit képviselek, de sajnálja, hogy ezzel együtt veszni látszik az a családias légkör, amit ő mindig is annyira kedvelt a Latorca utcában. Sosem fogom megtudni, hogy elismerést vagy rosszallást kellett volna inkább kihallanom ebből, de őt ismerve, azt hiszem inkább utazott volna egy kicsit visszafelé az időben, hogy a számára oly fontos családias hangulatot újra és újra átélhesse.
A kajak-kenu család mellett mindenképpen meg kell említenem Guszti másik sportos családját, az olimpiai családot, akik nevében ma búcsúzom. Nehéz az olimpiai eszmét, az olimpiai játékokat nem szeretni, és főként nehéz egy olyan sportágból jövő embernek nem ötkarikával fertőzöttként élni, amelyik folyamatosan szállítja a sikereket. Guszti öt nyári olimpiát nézett, izgult, drukkolt végig a helyszínen, ráadásul igen eredményesen, hiszen ezen az öt olimpián összesen 15 arany-, 6 ezüst- és 5 bronzérmet nyertek a kajak-kenusok. Ennél többet mindössze négy sportág nyert valaha, így egyértelműen aranykornak nevezhető a Guszti nevével is fémjelzett időszak.
A csillogó ötkarikás emlékek mellett ne feledkezzünk meg Magyarország első nagy nemzetközi multisport-eseményéről, a 2017-es győri EYOF-ról sem, amelynek szabadon választható sportága a kajak-kenu lett. Sportági és klubvezetőként Guszti szerepe ennek létrejöttében vitathatatlan, és a jó emlék, amelyet ez az esemény az olimpiai család európai tagjaiban hagyott ugyanannyira az ő érdeme is, mint amennyire a város vezetőié.
Bár a következő nyári olimpiai játékok már nincs messze, torokszorító arra gondolni, hogyha Gusztival együtt szeretnénk a tokiói ötkarikás ünnepet ülni, akkor egyedül csak abban bízhatunk, hogy Marty McFly időgépén megérkezik majd a múltból, és leül mellénk a lelátóra, kielemezni a látottakat. Ahogy szoktuk. Azután, hogy az összes váratlan meglepetést, részidőt, bekötött alkart végigbeszéltünk, lassan áttérnénk a családi dolgokra.
Hiszen, ha valaki itt nem tudná: a család a minden.”
