Július 10-én a új helyszínen, a Zamárdi Szabadstrandon elrajtol a 2021-es Red Bull Balaton-átevezés. A Balaton déli partjáról elindulva Tihanyig és vissza, nyolc kilométert teljesítenek a résztvevők. Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere üdvözölte az eseményt.
"Bár hozzászoktunk a nagy rendezvényekhez és a tömeghez, ez az esemény mégis más lesz. Bízunk benne, jó házigazdák leszünk, a jövőben pedig
szeretnénk sporthétvégévé bővíteni ezt a most még egynapos eseményt."

Az esemény népszerűségét mutatja, hogy egy évvel ezelőtt egy héttel a határidő lejárta előtt le kellett zárni a nevezést. Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke kiemelte, mivel az esemény évek óta óriási népszerűségnek örvend, ezért döntöttek úgy, hogy Fonyód helyett Zamárdiba költözik az átevezés, így szinte egészen biztos, hogy nem lesz helyhiány.
„Már most 3600 nevezésnél tartunk és a héten még lehet jelentkezni az átevezésre.
Az elmúlt években a Balaton-Átevezés egy erős brand lett, ez a nyár egyik legjelentősebb szabadidősport eseménye, és a mi Hazai Vizeken versenysorozatunknak is ez a rendezvény a zászlóshajója. Ugyanis az egyre népszerűbb vízitúra-útvonalak, és a Balaton-Átevezések sikerét látva külön versenysorozatot hozott létre a kajak-kenu sportág. Az ilyen rendezvényekre azért is fontosak, hogy minden sportolónak legyenek nagy céljai, akár világbajnoki, vagy olimpiai aranyérem a tét, akár bármelyik beevezés, vagy átevezés teljesítése, vagy a mozgás, a buli, a hangulat, a társaság és az egészséges életmód.”

A keddi sajtóesemény fénypontjaként megrendezték a II. Nagy-Duna átevezést, amelyen meghívott sztárvendégeink olimpiai és világbajnok kajakosokkal, a Stopper úszóháztól eveztek a Margitszigetig és vissza. Molnár Andi versenytáncos, táncművész az olimpiai bajnok Dombi Rudolffal K-2-ben indult. Számára nem volt ismeretlen a terep, hiszen gyakorlatilag beleszületett a sportágba.

„A mi családunkban óriási hagyománya van a vízitúrázásnak. A Dunavarsányi Olimpiai Központ mellett nőttem fel, illetve a nagypapám nevéhez fűződik egy a 60-as években épített ifjúsági csónakház, amely azóta is biztosítja a vízitúrázók számára az élményt. A Mekler név, édesanyám neve beleégett a Magyar Kajak-Kenu Szövetségbe is, ugyanis az egyesület, a Merkapt-Mekler SE kinevelte az első olimpikonját, a kenus Fejes Dániel ugyanis ott lesz Tokióban. Nem izgulok a mostani átevezés miatt, ha kell segítség Rudinak, én ott leszek.”
Eke Angéla, Junior Príma-díjas színművésznő társa a szintén olimpiai bajnok kajakos Storcz Botond volt. Az egészséges életmód és a zöld jövő nagykövete a partraszállást követően elmondta, az utóbbi időben elmaradt színházi előadások miatt a sportban vezette le fölösleges energiáit.

„Nekem az volt a gyanús, hogy Botond túlságosan is dicsért, de ez lehet, hogy csak pedagógiai érzékéből fakad. Dunai lány vagyok, Vácon nőttem fel, ahol hatalmas kajak-kenu élet van, mégis most kajakoztam életemben először, de így is hatalmas élmény volt. A barátommal tavaly rengeteget SUP-oztunk a Balatonon, de az még nem dőlt el, hogy idén egyedül, vagy egy páros hajóban indulok neki az átevezésnek.”
Szivák Zsolt, a Cloud9+ frontembere Boros Gergely világbajnokkal ült egy hajóba, de többek között a nem rég visszavonult, háromszoros olimpiai Szabó Gabriellát is újra láthattuk kajakozni, ő ezúttal egyesben szelte a Duna hullámait.

“Futva, úszva, biciklizve, kajakozva is felfedeztem már a Balatont.
Heti 5-6 alkalommal edzek továbbra is, szeretek futni, de a kajakozás is megmaradt
két-három alkalommal reggelente, amikor még nincs akkora napsütés. Surfski párosban indulunk majd Hegedűs Róberttel a Balaton-átevezésen.”
A július 10-i Red Bull Balaton-átevezésre július 4-ig lehet még jelentkezni.