Mircse Zoltán Iván és Holló Hanna Havadi két aranyéremmel nyitott a szegedi válogatón

Ifjúsági válogató

Pénteken megkezdődött Szegeden az ifjúsági korosztály második válogatóversenye. A nyitónapon Mircse Zoltán Iván és Holló Hanna Havadi rögtön két arannyal zárt. A reggeli csapathajós elsőségek után egyesben sem találtak legyőzőre. A nap meglepetését a 2010-es születésű Gazdag Lili Renáta bronzérme jelentette.

Pénteken korán elkezdték a tétre menő küzdelmeket a fiatalok a Maty-éren, hiszen reggel rendezték meg a férfi és női kajaknégyesek válogatóit. A győztes egységek helyet válthattak magunknak a montemor-o-velhói ifjúsági és U23-as világbajnokságra utazó csapatba – igaz, a későbbi egyes, illetve páros szereplések azért még befolyásoló tényezővel bírhatnak majd a négyes összeállításokat illetően.

A férfiaknál nyolc, a nőknél mindössze három egység szállt vízre – az előbbieknél látványos csatában az MTK-s Mircse Zoltán Ivánnal kiegészülő KSI-s különítmény (Konyecsni Milán, Jancsó Levente, Szabó Vilmos) győzött a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia és a Szolnoki Sportcentrum „fúziójából” (Gazdag Marcell, Zákány Máté, Herk László, Bakos Bence) alakult csapathajó előtt. A nőknél sok kérdést nem hagyott a tavalyi Európa-bajnoki aranyérmesekből (Holló Hanna Havadi, Jeszkel Panna, Mészáros Anna) és a győri Moór Mirtillből álló egység, amely esélyeshez méltón húzta be az aranyat.

A délutáni programban az olimpiai távú egyes döntők következtek, elsőként Paragi Petra fölényes győzelme C-1 200 méteren. A szolnoki diadal után hazai pályán sem adott senkinek esélyt a szegediek tehetsége.

„Igazából most mentálisan nem éreztem magam olyan jónak ebben a döntőben. Az edzések jól mentek az elmúlt időszakban, számítottam a sikerre, de ha őszinte akarok lenni magamhoz: tudok ennél jobbat is” – értékelt az eredményhirdetés után Paragi Petra Laura, aki Szolnokon százszázalékos teljesítményt nyújtva, négy arannyal zárt. Ezúttal három számot indul, meglátjuk, hogy mit hoz számára ez a hétvége…

Az MTK-s Mircse Zoltán Ivánnak már a pénteki versenynap két győzelmet adott, hiszen a reggeli négyes siker után ismét könnyedén húzta be a K-1 1000 méter aranyát. A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia kiválósága, a Szolnokon 500, valamint 200 méteren két arany- és egy ezüstérmet nyerő Gazdag Marcell ezúttal a királykategóriába is benevezett, de egyelőre még nem találta meg a fogást Velenszki Tamás tanítványán. A bronzérem Borda Huba, az újpestiek fiataljának nyakába került.

„Marcell nagyon meglepett, jól jött az elején, de én bíztam magamban, bíztam az edzéseimben és tudtam, hogy jó formában vagyok és szerencsére ki is tudtam hozni a maximumot ebből a pályából. Hogy milyen számokat fogok indulni a világbajnokságon, az még sokban függ ettől a hétvégétől. Szeretem ezt a négyest is, boldog vagyok, hogy sikerült nyernünk, de K-2 500 méteren is van egy fél kijutásunk már Szabó Vilmossal… meglátjuk, hogy milyen lehetőségeket kapok” – mondta Mircse Zoltán Iván.

A férfi C-1 1000 méter döntőjének győztese, Marenec-Dózsa Zsombor elvileg számolhat az Európa-bajnoki és világbajnoki indulással is C-1 1000 méteren. Szolnokon csapattársa, Gyányi Milán végzett mögötte, s többen ismét szegedi különcsatára fogadtak. Zsombor ezúttal is fölényesen nyert, de a második helyen nem Milán, hanem egy harmadik szegedi, Barna Dávid Zsombor érkezett. A bronzérmet az Atomerőmű SE versenyzője, Pálfalvi Viktor Gyula szerezte meg.

„Igazából csak erre a számra készültem. Meg akartam tartani az előnyömet, ezért elsősorban az volt a célom az elmúlt három hétben, hogy fejlődjek, még jobban fel tudjam építeni ezt a pályát. Elégedett vagyok ezzel az eredménnyel és boldog vagyok, hogy én vihetem a világversenyeken ezt a számot” – mondta Marenec-Dózsa Zsombor.

A női K-1 500 méter fináléja az előcsatározások alapján talán a legizgalmasabb döntőnek ígérkezett a pénteki versenynapon, de a szolnoki győztes Holló Hanna Havadi „visszaverte” a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia versenyzőinek támadásait. Előbb a serdülőkorú Gazdag Liliét, aki a táv első felében vezetett, aztán Jeszkel Pannáét, aki jól hajrázott ugyan, de megint centikkel maradt le az aranyéremről. A nap meglepetését egyébként a 2010-es születésű Gazdag Lili bronzérme jelentette, aki derekasan helyt állt a két-három évvel idősebb versenytársak között.

És hogy miként vélekedett Holló Hanna Havadi az újabb sikerről?

„Belülről izgalmasabb futam lett, mint a szolnoki, mert a végén sajnos nézelődtem és az utolsó harminc méteren majdnem be is borultam. Megijedtem és azt hittem, hogy csak a második lettem, de aztán a partról mosolyogtak a többiek rám, és akkor azt gondoltam, hogy mégis sikerült nyernem – mondta Holló Hanna, aki ezzel a győzelemmel – ha az elnökségi jóváhagyást is megkapja majd a csapat – Eb és vb induló lehet K-1 500 méteren. – A válogató sorozat előtt nem is gondoltam erre, aztán a szolnoki eredmények után maximálisan úgy álltam az edzésekhez, hogy én ezt akarom és képes vagyok rá. Itt az utolsó hét mentálisan nehéz volt, de sikerült megoldanom a feladatot.”

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók