Mégse

Már 58 név szerepel a márványtáblán

A tokiói olimpia és paralimpia után négy új név került fel a dicsőségfalra, amelyen az örökös bajnokoknak állítunk emléket. A hétfői ünnepi eseményen Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, és Kiss Péter Pál neve került fel a táblára a halhatatlanok közé.

Hír

Az örökös bajnok címet az érdemli ki, aki legalább öt világbajnoki címet szerez és/vagy olimpiai/paralimpiai aranyérmes lesz. Idén nyáron időrendben Kopasz Bálint, Tótka Sándor, Kárász Anna, majd a paralimpián diadalmaskodó Kiss Péter Pál tett eleget a kívánalmaknak, illetve a már korábban is örökös bajnok Bodonyi Dóra neve mellé most került oda a márványtáblán az ötkarika.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke a hétfői eseményen köszöntőjében kiemelte, hogy a tokiói volt az idén 80 éves szövetség második legeredményesebb szereplése, 3 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzérmemmel megnyerték a sportági éremtáblázatot és a pontversenyt is az olimpián, a paralimpián pedig az első aranyérmüket gyűjtötték be.

"Ez egyértelműen mutatja a sportág erejét. 

Gratulálok az új örökös bajnokoknak!" - mondta.

Kopasz Bálint K-1 1000 méteren diadalmaskodott Tokióban - Varga Ádámot megelőzve -, ebben a számban, amelyet királyszámnak is neveznek, ezt megelőzően legutóbb 1968-ban, Mexikóvárosban született magyar győzelem Hesz Mihály révén. Kopaszt a nagy előd méltatta, aki meghatódva beszélt utódaihoz.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

"Nagy örömmel néztem a döntőt, elárulhatom, hogy azóta már többször is visszanéztem, de a meghatódottságtól az utolsó métereket még így sem nagyon láttam. Gratulálok nektek, 

átvettétek a stafétabotot" 

- mondta a 77 éves sportember. 

A K-1 200 méteren nagyszerű győzelmet arató Tótka Sándort a K-1 500 méter 1988-as bajnoka, Gyulay Zsolt köszöntötte.

"Eddig ketten voltunk egyéni olimpiai bajnokok férfi kajakban, most már négyen vagyunk" - jegyezte meg, egyúttal felidézte 2009-es gyomaendrődi emlékeit, amikor először találkozott a sportolóval, majd a 2010-es szingapúri ifjúsági olimpiát, amelyet megnyert Tótka.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

"Már akkor látszott, hogy rendkívül céltudatos. Látszott a tehetség is, de ez önmagában kevés, kell hozzá 

megszállottság, alázat és sok-sok lemondás. 

Olimpiát nyerni nem könnyű, de az utána következő életszakaszt talán még nehezebb kezelni. Sok sikert kívánok ehhez!" - mondta Gyulay Zsolt.

A négyessel tokiói bajnok Kárász Annát és Bodonyi Dórát Hüttner Csaba szövetségi kapitány, illetve a háromszoros olimpiai bajnok, már visszavonult Szabó Gabriella méltatta. Előbbi felidézte a szegedi versenyző pályafutásának legfontosabb állomásait, és azt, hogy sokszor kellett sérülés után visszajönnie.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

"Anna óriási küzdő, és amikor lehetőséget kapott, mindig kihozta magából a maximumot. 

Nagyon megérdemelte, hogy felkerüljön a neve a táblára" 

- fogalmazott Hüttner Csaba.

Szabó Gabriella arról beszélt, ő nagyon jól tudja, mennyi munka van a sikerek mögött, és talán kevesen sejtik, hogy a szolnoki Bodonyi Dóra mennyi áldozatot hozott azért, hogy a legjobbak közé kerülhessen.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

"Azt kívánom Dórinak, hogy legyen ő a csendes lányok példaképe!" - mondta arra utalva, hogy Bodonyi a visszafogottan ünneplő versenyzők közé tartozik.

A paralimpián KL1 200 méteren győztes Kiss Péter Pált - aki 18 évesen minden idők legfiatalabb parakajakos bajnoka lett, egyben az első magyar, aki ebben a sportágban nyerni tudott - az ugyancsak háromszoros ötkarikás bajnok Kovács Katalin méltatta, aki kiemelte az edzők, sportvezetők, támogatók szerepét is a sikerekben.

"Peti esélyesként szállt vízre, de elbírta ezt a terhet és fölényes győzelmet aratott. 

Emlékszem egy korábbi beszélgetésünkre, amely nagy hatást tett rám, és amely után sok mindent átértékeltem a saját életemben is" - idézte fel az ex-kajakos.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

Az ünnepelteket Hegedűs Éva, a GRÁNIT Bank elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM-csoport elnök-vezérigazgatója is köszöntötte, utóbbi - a már évek óta tartó együttműködést megerősítve - ezúttal írta alá Schmidt Gáborral a következő időszakra érvényes támogatói szerződést.

Már 58 név szerepel a márványtáblán

A mostani ünnepség után immár 58 név szerepel az örökös bajnokok falán a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Parti János tárgyalójában.