Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

A vasárnapi a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokság utolsó napja. A magyar para válogatott után az épek döntői következtek. A női K-1 1000 méteren induló Pupp Noémi adta meg a kezdőlöketet a mieinknek első helyével, de itt nem volt vége a magyar érmek sorának, amikből olimpiai számokban is jutott. A Nádas Bence, Kopasz Bálint kettős megnyerte a férfi K-2 500 méter futamát. A csapat 7 arany-, 4 ezüst-, és 3 bronzéremmel zárta az Eb-t.

Az új olimpiai szám, a Nádas Bence, Kopasz Bálint férfi K-2 500-as páros futama volt az általunk egyik legjobban várt verseny vasárnap. A németek (Frank, Florstedt) ijesztően elléptek a magyar hajótól, de Kopaszék ezúttal is ellenállhatatlanok voltak a táv második felében, és óriási hajrával nyertek, akárcsak a világbajnokságon.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

"Nem változtattunk a taktikán a vb-hez képest, hiszen ott fantasztikusan működött. Megbeszéltük, hogy nem zökkent ki ebből senki, hiszen ezen a távon az utolsó száz, az utolsó ötven méter a legfontosabb" – mondta Kopasz Bálint.

Nádas Bence annyit tett hozzá, hogy "a németektől vártuk a kamikaze taktikát, de megbeszéltük, hogy erre nem reagálunk. Jobban mentek, mint a vb-n, de most is le tudtuk hagyni őket."

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Pupp Noémi remekül felépített taktikával lett Európa-bajnok Münchenben női K-1 1000 méteren. A magyar versenyző 250 méteren még több, mint egy hajóhosszal volt lemaradva az élen haladóktól, de féltávnál már ő vezetett, a hajrában pedig sikeresen verte vissza a riválisok támadásait - így felnőtt karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el a paksi versenyző.

"Az elején beragadtam, éreztem, hogy a spanyol Isabel Contreras és a lengyel Justyna Iskrzycka is elcsúszik mellettem. De a közepe szerintem „patika” volt. A végére szerencsére akkora előnyöm volt, hogy már az erősen hajrázó lengyel lány nem talált fogást rajtam. Aztán valamiért az eredményhirdetés előtt azt mondta nekem, hogy második lettem. Én meg egy pillanatra elhittem neki, annyira meggyőző volt. Aztán bemondták Lengyelországot másodiknak, nagy kő esett le a szívemről" - mondta boldogan Pupp Noémi. 

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Bragato Giada és Nagy Bianka az olimpiai C-2 500 bronz után C-2 200 méteren is rajthoz állt. A lányok a rövidebb távon aranyéremmel tették teljessé Európa-bajnoki szereplésüket.

"Különösen nagy öröm, hogy egy ilyen nagy csatában nyertünk. Hatalmas öröm, ez az első felnőtt aranyérmünk. Hihetetlen!" - reagált Nagy Bianka.

"Semmit sem láttam, Bianka rúgta a hajót, én a bójáig eveztem, biztos, ami biztos. Négy dudát hallottam egyszerre, nem tudtam, hogy melyik a miénk, aztán Bianka mondta, hogy minket írta ki elsőnek" - mesélte Bragato Giada.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

A Kiss Blanka, Lucz Anna pároson volt a sor női K-2 200 méteren, és a vb-hez hasonlóan, minden kétséget kizáróan futottak be elsőként, hozva az újabb magyar aranyat, ami után még várt rájuk egy olimpiai szám K-4 500-on. 

"Nem feltétlenül jöttünk jó pályát, de ez mit sem számít, hiszen nyertünk. Boldog vagyok." - mondta Kiss Blanka.

Lucz Anna értékelése így hangzott: "Végig éreztem, hogy elöl vagyunk valahol. Nem nagyon nézelődtem, csak próbáltam nyomni, ahogy tudom. Amikor beértünk, Blanka látta, hogy megvan, én nem láttam, és akkor tudtunk örülni." 

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Rendessy Eszter a K-2 1000 arany után az olimpiai számnak minősülő K-1 500-on ismét megállta a helyét a nagyon erős mezőnyben, olyannyira, hogy a lengyel Pulawska mögött a második helyen ért célba.

"Csak annyit érzékeltem a futam alatt, hogy jó helyzetben vagyok. Nem nézelődtem, az utolsó ötvenen csak a célt néztem, és arra gondoltam, mindegy, hogyan, csak érjek be. Nem is fogtam fel még, hogy olyan világsztárokkal küzdök, akiket eddig csak a tévében néztem otthonról, ámulva, hogy mire képesek.” - nyilatkozta a döntő után.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Egy szinte teljesen kicserélődött magyar négyes női állt össze ötszáz méteren, Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra órási csatában, a németeket megelőzve megcsípte a dobogó harmadik fokát. Ezzel a sikerrel tíz olimpiai számból ötben dobogón végeztek a magyarok.

"Én teljesen kihajtottam magam, de mindannyian beletettünk mindent ebbe a négyesbe, úgyhogy nem lehetünk szomorúak, sőt, örülünk neki" - mondta a bronzéremről Kiss Blanka.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

"Nem láttam, hogy hányadikok vagyunk, csak, amikor kiértünk, akkor mondták, hogy harmadik, aminek én is nagyon örültem." - csatlakozott az előtte szólóhoz Lucz Anna.

"Negyediknek láttam magunkat - kezdte Csikós Zsóka - mert senki nem örült annyira, úgyhogy én sem. Ez egy megnyert bronz."

Gazsó Alida Dóra az utolsó szó jogán így zárt: "Az utolsó száz méterre nem emlékszem, mert iszonyatosan fájt. Büszke vagyok a lányokra, mert szembe szeles pályán tudtunk egy hajón belül lenni a lengyeleknek - ezt kapitány úrnak is köszönhetjük, mert ő állt ki végig az egység mellett, hogy így indulhassunk, és jó volt ez az egység, úgyhogy köszönjük"

Férfi K-2 1000 méteren nagyot küzdött a Noé Bálint, Kulifai Tamás kettős. A magyar egység alaposan megszorongatta az olaszokat, végül a negyedik helyet szerezték meg, de mindent kiadtak magukból.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Birkás Balázs hatodik helyen ért be férfi K-1 200 méteren, kevesebb mint egy tizeddel lemaradva a dobogóról.

"Mikor beértem, azt éreztem, hogy végre egy jó pálya volt, és egy olyan pályaív, ahol a végéig csatában voltam, és úgy éreztem, hogy a második felében lépéselőnyben voltam. Összességében boldog vagyok ezzel az eredménnyel." - mondta Birkás Balázs.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

A Korisánszky Dávid, Hodován Dávid-duó hatodik lett férfi C-2 200 méteren.

"Ebben most ennyi volt, mert a riválisok több pályát mentek összesen, mint amennyit mi kenuztunk. Ha innen közelítem meg, szerintem túlteljesítettünk. Ajándéknak tekintettem ezt a számot; kettőt eveztünk Csepelen, egy edzés volt itt, ahol már csak az érzést próbáltuk keresni, és itt mondtuk azt, hogy de jó lenne, ha még egyszer ennyi időnk lenne. De boldog vagyok, és Hodo is minden dicséretet megérdemel." - összegzett Korisánszky Dávid.

"Ez a szám fejben nagyon kivesz, és brutális izomzat kell hozzá, szóval érzem, hogy van egy kis fejlődni valóm. Nagyon gyors volt a pálya, fel se fogtam." - osztotta meg élményeit Hodován Dávid. 

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Férfi C-2 500 méteren a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám páros ötödik helyen futott be.

„Úgy építettük fel a pályát, hogy a végén tudjunk egy nagyot indulni. Valószínűleg azért sikerült így, mert az első felében kicsit kevesebbet tettünk bele. A végén tudtunk nagyot indulni, ennyire volt elég” - elemezte a helyzetet Hajdu Jonatán.

Fekete Ádám hozzátette: "Az előfutam is jó volt, a döntő is jó volt. Ha a kettő ötvözetét tudtuk volna hozni, akkor most ott lennénk a dobogón."

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Takács Kincső nyolcadik lett az olimpia női C-1 200 méteres döntőben.

Kiss Balázs megnyerte a férfi C-1 500 méter B-döntőjét, amivel tizedik helyen végzett.

"Elégedett vagyok a pályámmal. Felszabadultan és jól tudtam versenyezni. Ezt a középfutamról is el tudom mondani, mert ott is meg tudtam valósítani, amit akartam. Nem volt szerencsém, de ott is kiderült, hogy nem szabad a szerencsére bíznom magamat" - összegzett a kenus.

A szombatról átrakott ötezer méteres döntőkben is született magyar győzelem: Kőhalmi Emese, akárcsak a vb-n, megnyerte a női K-1 5000 méteres számot, ami a páros ezer után már a második aranyérme volt ezen az Európa-bajnokságon.

"Nagyon jó verseny volt, sokkal jobban esett, mint a vb-n. Próbáltam jó rajtot csinálni, utána meg iramból jönni tovább, a végén meg egy finis. Szerettem volna tegnap túlleni rajta, de az eredményemet nem befolyásolta a halasztás" - értékelt Emese a győztes futam után.

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

Noé Bálint ötödik lett K-1 5000-en, míg női kenuban Balla Virág pedig negyedik helyen ért célba.

Balla Virág: "Nagyon hosszú és nehéz volt, nagyon fáj. Igazából az ötszáz is fájt, nem tudom, miért, hiszen olyan jól sikerült a felkészülés a vb-re, és azt gondoltam, hogy azt a formámat át tudom menteni, és tudok majd érmeket szerezni. De nem így történt. Szeretném megköszönni a magyar csapatnak, hogy kint maradtak szurkolni nekem."

Magyar aranyak az Eb utolsó napján is!

A para szakág sikereit is beleszámítva Magyarország 9 arany-, 4 ezüst-, és 4 bronzéremmel a medálverseny élén zárta a müncheni Európa-bajnokságot.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók