Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

A sportág háromszoros olimpiai bajnok legendája napra pontosan két év után nyert ismét magyar bajnoki címet, ezúttal is K-2 1000 méteren. A Doktor24 Felnőtt és Parakenu Magyar Bajnokság szerdai napján egy kivétellel csak ezer méteres döntőket rendeztek, emellett a para szakág is vízre szállt.

Férfi K-1 1000 méteren – ahol ezúttal sem az olimpiai bajnok Kopasz Bálint, sem pedig a tokiói második Varga Ádám nem indult – Noé Bálint (Budapesti Honvéd SE) lett a magyar bajnok megelőzve Szendy Márkot (MVM Szegedi VE) és Gál Pétert (Szolnoki Kajak-Kenu Klub).

„Az beszéltük az egyesület vezetőivel, hogy minél több számban elindulok, és próbálok minél több pontot gyűjteni az egyesületnek, illetve kicsit szokni akartam a versenyzést, mert szezon közbe volt egy kis betegségem, és még mindig abból építgetem föl magam. Egész jó pályát tudtam jönni, elégedett vagyok ezzel az ezer méterrel.” – mondta a Honvéd kiválósága. 

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

A hölgyeknél ugyanebben a számban az újdonsült Európa-bajnok Pupp Noémi (Atomerőmű SE) lett az aranyérmes, mögötte Kiss Blanka (UTE) és Szellák Szabina (DKSE Dunaújváros) volt a sorrend.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

Férfi C-1 1000 méteren Kiss Balázs (Graboplast Győri VSE) diadalmaskodott. Az Eb-t is megjárt versenyzőt a hajrában nagyon megközelítette a DVTK színeiben versenyző Bodonyi András, de megelőzni már nem sikerült. A harmadik helyen Hodován Dávid (Atomerőmű SE) végzett.

„A végén észleltem, hogy jön az Andris, de az volt a célom, hogy addig megyek elől, ameddig csak tudok. Bármennyire is nem érzem magam csúcsformában és fáradtam el augusztusban, úgy érkeztem ide, hogy a lehető legtöbb számot meg akarom nyerni egyesben és párosban is.” – nyilatkozta Kiss Balázs.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

Ezt a számot a nőknél a szintén sűrű időszakot maga mögött tudó Balla Virág (FTC) nyerte. Hozzá legközelebb Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari) állt, kevesebb, mint egy másodperccel maradt el Virágtól. A harmadik Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) lett.

„Az előfutamban szembeszél volt az jobban esett, mint a döntő. – kezdte a szám magyar bajnoka – Kicsit fullasztó volt most az idő és a jobbos szél is megnehezítette a feladatomat. A végén éreztem, hogy Zsófi jön fel, próbáltam egy finisht csinálni, de készülve a párosra, úgy voltam vele, hogy ameddig lehet, tartalékolok.”

Várható volt, hogy szoros lesz a férfiak K-1 200 méteres csatája. A döntőt a szám olimpiai negyedik helyezettje, Csizmadia Kolos (Budapesti Honvéd SE) nyerte, mindössze három századdal megelőzve Nádas Bencét (MVM Szegedi VE). A dobogóra még Kovács Márk (Delta Szabadidő) állhatott fel.

„Nehezen ment, sokat korbácsoltam a lovakat, hogy elinduljanak. Sejtettem, hogy ilyen lesz Bencével, az elején ugyanolyan rosszul megyünk, a közepén gyorsabb leszek, és a végén majd vágtázik. De hálistennek kicsit előbb lett vége a pályának, minthogy utolért volna.” – összegzett Csizmadia Kolos.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

Férfi K-2 1000 méteren Kammerer Zoltán (Graboplast Győri VSE) napra pontosan két évvel legutóbbi sikere után örülhetett újra magyar bajnoki címnek. A 44 éves legenda klubtársával, Erdélyi Tamással győzött.

„Úgy érzem uraltuk az egész versenyt, kilencszáznál már tudtam, hogy nyerni fogunk, a végén csak élvezni akartam a távot. Nyilván vívódok, és 

úgy is álltam oda, hogy lehet, hogy ez karrierem utolsó országos bajnoksága. 

De ezt még magamnak se merem bevallani. Most örülök, hogy ez így sikerült, de lehet, hogy ez volt utolsó.” – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok. Az ezüstérmet a Kós Benedek, Kulifai Tamás (MTK), a bronzérmet pedig a Kolozsvári Brúnó, Mitring Olivért (Graboplast Győri VSE) alkotta páros szerezte meg.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

A hölgyeknél Szulovszky Csenge, Szulovszky Petra (MTK) lett a szám magyar bajnoka, Kiss Blanka, Posta Réka (UTE) lett a második, Ujfalvi Laura, Pető Adél (KKNKKA) pedig a harmadik.

C-2 1000 méteren a férfiaknál Vass Zoltán, Simon Sebestyén (Lágymányosi Spari) nyert, mögöttük Buday Domonkos, Puskás Levente (Törökbálinti Kenusiskola), illetve Csanki Imre Mihály, Kocsis Ádám (MVM Szegedi VE) volt a sorrend. A nőknél Balla Virág megszerezte második idei magyar bajnoki címét Molnár Rebekával (MTK) magabiztosan nyerték a szám döntőjét. Itt a Bonyai Regina, Kisbán Zsófia (Mogyi Bajai Vízisport Klub, Lágymányosi Spari) alkotta egység végzett a második, a Horton Cassandra, Kőhalmi Helga Szidónia (BKV Előre, FTC) páros pedig a harmadik helyen.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

A napot a négyesek ezer méteres döntői zárták. Férfi K-4-ben a Noé Bálint, Béke Kornél, Noé Zsombor, Gál Péter (Budapest Honvéd SE, KSI SE, Merkapt-Mekler SE, Szolnoki Kajak-Kenu Klub) alkotta egység magabiztos fölénnyel nyert, csakúgy mint a nőknél a Pető Adél, Ujfalvi Laura, Dráviczki Dóra, Pupp Noémi (KKNKKA, Atomerőmű SE) összeállítású hajó.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

Férfi C-4-ben Kállai Róbert Gida, Horváth Márton, Korisánszky Dávid, Fekete Ádám (MTK, UTE) egység győzött.

Para szakágban minden számban szerdán rendezték a döntőket. KL1-ben a férfiaknál Kiss Péter Pál (Budapesti Honvéd SE), a nőknél Pulai Erika (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) lett az aranyérmes. KL2-ben Rozbora András (INTER ÉPFU AVSE) és Varga Katalin (MVM Szegedi VE) lett a magyar bajnok, míg KL3-ban Kiss Erik (City-GAS Tiszafüred SE) és Molnár Nikoletta (INTER ÉPFU AVSE) nyert.

Parakenu VL2-ben az Európa-bajnok Juhász Tamás a magyar bajnokságot is megnyerte. VL3-ban Ignácz László (Duna SZTK), illetve Molnárná Tóth Julianna (Budapesti Honvéd SE) sikerével zárult a nap.

Kammerer Zoltán újra magyar bajnok

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók