„Kényszerűségből szálltam ki a sportágból, a fiam ugyanis betegséggel küzd, és folyamatos ellátást igényel. Ráadásul a feleségemről is a napokban derült ki, hogy reumája van. Három-négy éve hagytam fel az edzősködéssel, de például a szakmai konferenciákra ugyanúgy eljárok. Ott sokat tudunk beszélgetni és nosztalgiázni a haverokkal. – kezdte megkeresésünkre Nieberl László.
A sportág Stucija Nagymaroson született 1963. február 8-án. Gyerekkora is ideköti, és a sportággal is itt ismerkedett meg.
„Amikor én gyerek voltam Nagymaroson három sportág közül lehetett választani: futball, kézilabda és kajak. Akkor még nem lehetett annyi sportág közül választani, mint most. Tízéves koromban kezdtem el kajakozni, akkoriban épült fel a helyi csónakház, ami az akkori viszonyokhoz képest nagyon modern volt, sőt még ma is megvan.”
Tehetséges kajakos volt, olyannyira, hogy a nyolcvanas évek közepén két világbajnokságról is éremmel térhetett haza. 1985-ben Mechelenben K-1 10000 méteren második lett, majd egy évre rá ugyanezen a távon a négyessel a dobogó harmadik fokára állhatott fel Montrealban. Büszkén gondol vissza erre a korszakra, és hiányérzete sincs versenyzői pályafutását illetően.
Miután letette a lapátot Münchenbe költözött, de hamarosan hazatért, és Gödön vállalt edzői feladatot. Nem sokkal később egy csiszolatlan gyémánt került a kezei közé.
„1989 május 1-jén jöttem haza, két hét múlva már munkába is álltam Gödön. Ott ismertem meg egy Kammerer Zoltán nevű gyereket, akinek minden porcikájában benne volt a sportág.
Látszott, hogy erre született, és egy igazi csibész volt a szó pozitív értelmében.
Minden érdekelte, egy idő után már nem is tudtam neki egyből válaszolni a kérdésekre, inkább haladékot kértem. Kilógott a többiek közül, megelőzte a korát.” – mesélt legnevesebb tanítványáról Stuci.
Tíz évig volt Kammerer edzője, de hol közelebbről, hol távolabbról mindvégig ott volt a háromszoros olimpiai bajnok legenda mellett. Időközben Vácra tette át a székhelyét, ahol további tehetséges versenyzőket nevelt. Tanítványai vagány, sikeréhes kajakosok voltak, akikkel bár sokszor keményen bánt, mindig őszinte volt velük.
„Ilyen volt a stílusom. Kammererékkel is már miniben szigetköröket mentünk, sőt rossz időben is kiküldtem őket. Mindig azt mondtam nekik, hogy most nyerjük meg a versenyt. Egyébként én mindig mindent megbeszéltem a gyerekekkel, őszinte voltam hozzájuk, ha kellett akkor szidtam, ha kellett akkor dicsértem őket.
A lényeg, hogy következetesek legyünk, azt díjazzák a gyerekek.
És sokat kell beszélgetni velük. Nekem ez évtizedeken keresztül bejött.”
Ezt Kammerer Zoltán is alátámasztotta egy korábbi interjúban: "Sosem kényeztetett el, sokat eveztünk szélben, viharban, jégesőben, hóban, ónos esőben is. A gyerekkori élményeim visszaköszönnek a felnőtt versenyzésemben, éppen ezeknek az evezéseknek köszönhetem, hogy fejben a legerősebb vagyok. Versenyt sosem adtam fel, ha kell, akár az életemért is küzdök a vízen, Stuci iskolájában ez volt a legfontosabb."
Nieberl László versenyzői és edzői karrierjére is Babella László, vagy ahogy ő nevezi „az első váci mohikán” volt a legnagyobb hatással. Az ő irányítása alatt szerezte világbajnoki érmeit, és edzőként is rengeteget tanult tőle.
Mint mondta korábbi versenyzőivel a mai napig tartja a kapcsolatot, az ötvenedik születésnapjára meglepetés bulit szerveztek, meghívták esküvőkre is, és igyekeznek legalább nyaranta összejönni. A mai napra nem tervezett semmilyen nagyobb összejövetelt, mindenesetre mi boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk Nieberl Lászlónak! Isten éltessen sokáig Stuci!
