Mégse

2021-ben is lesz Jövő Reménységei pályázat

A Kolonics György Alapítvány a következő évre is meghirdeti a Jövő Reménységei pályázatot azoknak az utánpótláskorú – 15 és 18 év közötti – kajakos és kenus versenyzőknek, akik jelenleg iskolai tanulmányokat folytatnak, hazai vagy nemzetközi eredményekkel rendelkeznek a sportágban, és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük.

Jövő reménységei
Hír

Az ösztöndíjkeret és az elnyerhető támogatás mértéke:

A teljes ösztöndíjkeret 2.160.000 forint, melynek forrása magán- és céges adományokból gyűlt össze. Ennek köszönhetően összesen kilenc fiatalt van lehetőségünk támogatni – női kenu, női kajak, férfi kajak és férfi kenu szakágakban két-két nyertes pályázó, illetve para szakágban egy nyertes pályázó részesülhet hat hónapon át havi 40 000 forint támogatásban 2021. februárjától.

A támogatásban részesíthetők köre:

15 és 18 év közötti serdülő és ifjúsági korú a támogatás utolsó kifizetésének időpontjában még ifjúsági korú, tehát 2003.01.01 és 2006.12.31 között született – kajakos és kenus versenyzők, akik jelenleg iskolai tanulmányokat folytatnak, és 2020-ban versenyzési engedéllyel rendelkeznek, illetve 2021-ben is szándékukban áll versenyengedélyt kiváltani. Pályázatot adhat be olyan személy is, aki egyszer már elnyerte a támogatást.

A kiválasztás szempontjai:

  • a pályázó eddig elért eredményei a hazai és/vagy nemzetközi versenyeken
  • a pályázó tanulmányi eredményei
  • a pályázó szociális és családi helyzete, figyelembe véve, hogy az esetlegesen megítélt támogatás valódi segítséget és ösztönzést jelentsen a továbblépéshez és a további sporteredmények eléréséhez.

A kiválasztás módja:

A határidőig beérkezett érvényes pályázatok közül, azok megismerése után a Kolonics György Alapítvány Kuratóriuma választja ki a kilenc nyertes pályázót az említett szempontok alapján, különös tekintettel a pályázók szociális helyzetére. 

A pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok:

  • PDF vagy Word formátumú szöveges bemutatkozás, mely tartalmazza a pályázó személyes adatait, elérhetőségeit (telefonszám, e-mail cím), szociális és családi helyzetét és sportági terveit, motivációit;
  • edzői ajánlás, értékelés;
  • iskolalátogatási igazolás és az elmúlt két tanév tanulmányi eredményét igazoló dokumentum másolata;
  • a sporteredményekről szóló szövetségi igazolás;
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó szándékában áll 2021-ben MKKSZ versenyengedélyt kiváltani.

A hivatalos jelentkezés formája és határideje:

A jelentkezéseket 2020. december 10-ig várjuk e-mailben az info@kolonicsalapitvany.hu e-mail címre, csatolva a szükséges dokumentumokat.

A pályázatban elnyert összeg felhasználhatósága és elszámolása:

A pályázati támogatás felhasználható sportági, vagy a kiegészítő sportágakban használt sporteszközre, sportruházatra, táplálékkiegészítőre, teljesítménydiagnosztikai eszközökre, a szövetség egészségügyi központjában igénybe vett szolgáltatásra, illetve edzőtábori költségek fedezésére. A pályázatot elnyert sportolókkal az Alapítvány szerződést köt. A felhasznált támogatás elszámolását az Alapítvány számára 2021. november 30-ig kell eljuttatni.

A pályázat forrását képező felajánlásokat az alábbi személyek és szervezetek adományozták, melyért külön köszönet Kárai Péternek az összefogás kezdeményezőjének és az alábbi felajánlóknak:

  • Apáthy Endre
  • Bácskai János
  • Benkő Zoltán
  • Birkás Balázs
  • Bittmann Emil
  • Botond Balázs
  • Botond Szabolcs
  • Criterion Zrt./Juhos Róbert
  • Csabai Edvin
  • Csamangó Attila
  • Dr. Baráth Etele
  • Dr. Bognár Viktor
  • Dr. Farkas Gabriella
  • Dr. Major Veronika
  • Dr. Molnár Mária
  • Dudás Miklós
  • Gyúri Dénes
  • Horváth Noémi
  • Hüvös Viktor
  • Juhász András
  • Juhász Gábor
  • Kálmán Tibor
  • Kárai Kázmér
  • Kárai Péter
  • Kárász Anna
  • Kiss Tamás
  • Kovács László
  • Kuli István
  • Magyar Paralimpiai Bizottság
  • Matuska Erika
  • Nádas Bence
  • Németh Szabolcs
  • Pető Zsolt
  • Petrovics Kálmán
  • Rechnitzer Zoltán
  • Reisz Attila
  • Sadler Béla
  • Schmidt Gábor
  • Seller László
  • Sík Márton
  • Szegedi Kajak Alap csoport
  • Szemán Róbert
  • Tótka Sándor
  • Tótka-Kovács Ágnes
  • Zombori Dominik