Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány 19 versenyzővel vág neki a szerdán kezdődő Európa Játékoknak, amely egyben Európa-bajnokság is lesz a sportág számára. A június 21-24. közötti versenyen a Kryspinow Waterway adottságai miatt csak 200 és 500 méteres számokat rendeznek.
Ami pedig a csapatot illeti, női kajakban Gazsó Alida Dóra három számban is rajthoz áll. A Honvéd világbajnoka ötszázon egyesben, párosban és négyesben is versenyezhet. K-2 500 méteren a kétszeres olimpiai bajnok Csipes Tamarával ül össze, akivel mindkét hazai válogatót megnyerték. A négyesbe Gazsó és Csipes mellett, Fojt Sára és Pupp Noémi került még be. K-1 200 méteren a szintén két válogatót nyerő Lucz Anna indul.
A megnyitóünnepségen a magyar csapat zászlóvivője, Varga Ádám két számban lesz érdekelt a héten. Az ezer egyesben idén két világkupát is nyerő, olimpiai ezüstérmes kajakos, Krakkóban K-1 500 és 200 méteren fog versenyezni. Ötszáz párosban a Vajda Bence, Szántói-Szabó Tamás egységnek szoríthatunk, míg négyes hajóban a szegedi világkupán bronzérmes Kuli István, Csizmadia Kolos, Nádas Bence, Tótka Sándor kvartett versenyez.

Kenuban a hölgyeknél Balla Virág kétszáz, a fiatal Kiss Ágnes pedig ötszáz egyesben áll rajthoz. Párosban ezúttal is a Bragato Giada, Nagy Bianka duó indul.

A férfiaknál ötszázon Adolf Balázs versenyez majd. A betegségéből felépülő és már a múlt heti szegedi válogatón is remeklő Hajdu Jonatán a kétszáz egyes mellett, ötszáz párosban újra összetérdel Fekete Ádámmal.

Az Európa Játékok kajak-kenu versenyei június 21-én kezdődnek, az első döntőket egy nappal később rendezik.