Fadd-Domboriba szóló kvótákért versenyzett az utánpótlás
Június első hétvégéjén tartották a regionális akadémiai kupákat, amely alakalmával kajakban és kenuban is a gyermektől az ifjúsági korosztályig országszerte több száz fiatal számára rendeztek futamokat 500, 1000 és 2000 méteren. Ezek az események a június végi Fadd-Domboriban rendezendő Magyar Kupa Döntő előszobájának tekinthetők.
Június 2-4. között kajakban regionális akadémiánként más és más helyszínen, kenuban pedig két-két akadémia összevonásával tartottak versenyszámokat. A Regionális Akadémiai Kupa a szezon egyik legfontosabb hazai utánpótlás eseménye, vagyis a Magyar Kupa Döntőnek az előválogatója, amely minden évben a fiatalok egyik legnagyobb hazai regattája.

Bardóczi Krisztián, a Kökény Roland Regionális Akadémia menedzsere szerint nagyon jól sikerültek a hétvégi versenyek, amelyek során a versenytapasztalat mellett az akadémiai négyesek kialakítására is nagy hangsúlyt tudtak fektetni.
„Sokáig a Magyar Bajnokságon kívül nem volt már országos versenyzési lehetőség a fiatalok számára, így ez a kupa-rendszer egy nagyon jó lehetőség a gyakorlásra. Emellett pedig a négyes hajók kialakításában is szerepet játszik, hiszen
az egy akadémia alá tartozó egyesületek ki tudnak alakítani közös csapathajókat.”
A kölyök versenyzők egyes és pároshajóban is indulhattak 500, 1000 és 2000 méteres távokon, a Magyar Kupa Döntőben ez még kiegészülhet egy négyessel is. Gyermek korosztályban egy számban indulhattak a fiatalok és ez egészülhet ki plusz a csapathajós számmal Fadd-Domboriban. A serdülőknél is egyesben és párosban, valamint később négyesben indulhatnak még.

„A Kökény Roland Regionális Akadémia esetében a létszámok alakulása miatt Szolnokon az első nap voltak a kenu számok a Vajda Attila Regionális Akadémiával közösen, majd június 4-énugyanezen a helyszínen a mi akadémiánk kajakosai csaptak össze. Kajakban harminchat, kenuban huszonhét futamon indultak a fiatalok.”
A Magyar Kupára való kijutás kvótarendszer szerint működik. Sok esetben az első három ember kvalifikálta magát a döntőbe, azonban ahol sűrű volt a mezőny, ott osztottak még ki plusz kvótákat.
„A csapathajók kialakításában is nagyon hasznosak ezek a selejtező futamok, hiszen a Magyar Kupára például ennek alapján tudjuk majd próbálgatni a négyeseket. Például összeül egy tiszaújvárosi, miskolci, szolnoki és tiszafüredi versenyző is.”- mondta Bardóczi Krisztián.
Az említetteken kívül ifjúsági korosztályban is indítottak futamokat azért, hogy azok is tudjanak versenytapasztalatot is szerezni, akik a korosztályos nemzetközi versenyekre nem jutnak ki.

Az akadémiai kupákat a következő helyszíneken tartották az elmúlt hétvégén:
- Június 2., Budapest, Újpest-öböl - Gyulay Zsolt Regionális Akadémiai Kupa (kajak)
- Június 3., Budapest, Újpest-öböl - Wichmann Tamás Regionális Akadémiai Kupa (kajak)
- Június 3., Szolnok - Vajda Attila Regionális Akadémiai Kupa (kajak) / Vajda Attila és Kökény Roland Regionális Akadémiai Kupa (kenu)
- Június 3., Fadd-Dombori - Csay Renáta Regionális Akadémiai Kupa (kajak) / Csay Renáta és Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Kupa (kenu)
- Június 4., Szolnok - Kökény Roland Regionális Akadémiai Kupa (kajak)
- Június 4., Fadd-Dombori - Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai Kupa (kajak)
- Június 4., Budapest, Újpest-öböl, Gyulay Zsolt és Wichmann Tamás Regionális Akadémiai Kupa (kenu)
A Magyar Kupa Döntőt Fadd-Domboriban rendezik meg június 23-24. között.