Jó idő, rengeteg gyerek, kiélezett csaták és szervezés szempontjából zökkenőmentes két nap jellemezte az idei Magyar Kupa döntőt, a regionális akadémiák nagy seregszemléjét. Június elején régiós szinteken küzdöttek meg a gyerekek a Magyar Kupába jutásért, s hatalmas indulói létszámok alakultak ki a Fadd-Domboriban megrendezésre került viadalra.
„A négyesek tekintetében közel kétszáz egység szállt vízre a hétvége során, összességében 1014 gyerek volt jelen az eseményen,
ami nagyon szép szám.” – mondta Kubina Ádám, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkára.
Az éremtáblázatot 10 arany-, 14 ezüst- és 7 bronzéremmel az MVM Szegedi Vízisport Egyesület nyerte, a második helyen a Graboplast Győri VSE, a harmadikon az Újpesti TE zárt, vagyis három régióból érkező egyesület is képviseltette magát a dobogón.

Az U12-es MK4-es és PC4-es vegyes hajók számára kiírt verseny egyben kvalifikáció is volt a szeptemberi szegedi ifjúsági és U23-as világbajnokságra, számonként 9-9 egység készülődhet a világverseny betétszámaként megrendezésre kerülő összecsapásra.
A lányok MK4-es számát a Villányi Eszter (Esztergomi Kajak-Kenu SE), Tölgyesi Luca (BHSE), Vujevich Fruzsina (BHSE), Kramer-Boga Emma (Gödi Sportegyesület) négyese nyerte, a fiúknál a Hidvégi Áron (BHSE), Bencze Gábor (BHSE), Gerbacsich Ákos (BHSE), Varga Ákos (INTER-ÉPFU SVSE) egyesülés volt a leggyorsabb, míg PC4-ben a Trencsényi Anna (TVK), Kaszás Tamás (MVM Szegedi Vízisport SE), Molnár Csoma (MVM Szegedi Vízisport SE), Marenec-Dózsa Zétény (MVM Szegedi Vízisport SE) alkotta kvartett nyakába került az aranyérem.
Az U11-es korosztályban a Hódy Sport hajóépítő cég egy-egy mini kajak

ot és kenut ajánlott fel a korosztályban győztes versenyzőnek, előbbit Kelemen Zita (MVM Szegedi Vízisport SE), utóbbit Juhász-Csordás Krisztián (MVM Szegedi Vízisport SE) vehette át.
És hogy miként vélekedik az eseményről az éremtáblázatot nyerő MVM Szegedi Vízisport SE szakmai vezetője, a Vajda Attila Regionális Akadémia menedzsere?

„Menedzserként azt mondhatom, nagyon tetszik ez a rendszer, hiszen régiós szinten az U16-os korosztályig minden versenyző számára megmérettetési lehetőséget ad, a Magyar Kupa döntőbe jutott versenyzők pedig erősebb mezőnyökben indulhatnak, mint a magyar bajnokságé. A négyes verseny egyesülésekkel remek kis akadémiai egységek alakulnak, a gyerekek és az edzők érdemben foglalkoznak a csapathajókkal, a döntőt megelőzően közös edzéseken vettek részt, egy héten többször is találkoztak és ez hosszú távon egyértelműen hatással lesz a magyar kajak-kenu sport amúgy sem rossz csapathajós alkalmasságára. Biztosra veszem, hogy
ezen a versenyen, ezekben az egységekben már ott lapátoltak a nyolc-tíz év múlva sorra kerülő olimpiai bajnok jelöltjeink.
Menedzserként és szervezőként azt is kiemelném, hogy csodás szervezői csapat jött össze, közös erővel tudjuk eredményesen megvalósítani ezt a versenyt, jó érzés részese lenni ennek a munkának. És hogy az egyesületi eredményességünkről is szót ejtsek: örülök, hogy az éremtáblázat élén zártunk, de nem az a célunk, hogy éremhalmozók legyünk. Sokkal inkább az, hogy a kellő motivációt fenntartva évről-évre egyre több gyereket csatlakoztassunk be a versenyrendszerünkbe, a gyerekek és az edzők is megkapják a visszaigazolásaikat arról, hogy jó úton haladnak és egyre több gyerek tudja megvalósítani a sportágban megálmodott céljait.” – mondta Sík Márton.