A Világjátékokra készülő Kiszli Vanda és Noé Bálint sem hibázott

Maraton

A klasszikus maratoni számokkal folytatódott szerdán az idei második válogató Győrben. Női kajakban nem született meglepetés, Kiszli Vanda ezúttal is magabiztos győzelmet aratott, míg a férfiaknál Noé Bálint ezúttal lehajrázta a tegnapi rövid kört megnyerő Péli Zalánt. Kenuban a nőknél Bragato Giada, a férfiaknál pedig Pluzsik Mihály szerezte meg az aranyérmet.

A női kajakosok tíz órai rajtára ugyan eltűntek az esőfelhők, de a szél továbbra is erősen fújt, és a sáros, csúszós futószakasz is bőven rejtett magában veszélyt. Kiszli Vandát azonban semmi és senki nem tudta kizökkenteni, a tegnapi rövid kör után, a 26,2 kilométeres távon is megállíthatatlan volt. Az Atomerőmű SE kilencszeres világbajnoka végig a saját versenyét futotta, igaz az elején még Csépe Panna, Sinkó Panna és Szerafin Zsófia is vele tudott menni, szép lassan azonban mindannyian leszakadtak. Ennek következtében az utolsó két futást „magányosan” teljesítette, és már a második aranyérmét gyűjtötte be a mostani válogatón.

„Teljes mértékben megvalósítottam azt, amit szerettem volna. Nem titok, hogy (Csépe) Pankával azt terveztük, hogy ketten ellépünk, ez sikerült is. Aztán a következő futásnál kiment inni, és akkor kapva kaptam a lehetőségen, hogy gyakoroljam a szökést, hátha a Világjátékokon, vagy a világbajnokságon is adódik majd erre lehetőség. Teljesen a saját versenyemet mentem és gyakorolhattam a különböző taktikákat.” – mondta a futam után Kiszli Vanda.

Edzője Gannoruwa Levente duplán örülhetett, hiszen Vanda mögött szintén az ő tanítványa, Csépe Panna érkezett be a második helyen, míg a bronzérem Sinkó Panna nyakába került.

A tegnapi rövid körön ezüstérmes Noé Bálint szerdán visszavágott Péli Zalánnak. Az FTC rutinos versenyzője ezúttal jobban bírta a hajrát a 29,2 kilométeres táv végén. A két versenyző Sellyei Csanáddal kiegészülve alkotta az élbolyt a táv nagy részében. Az utolsó futáshoz érve Noé szállt ki elsőként, ez pedig kulcsfontosságú volt, ugyanis a jól sikerült futás, majd beszállás után már egyértelműen ő irányított és nem fért kétség győzelméhez.

„Egy nagyon komoly háromhetes alapozáson vagyok túl, aminek hatására tegnap a lobbanékonyságom nem annyira mutatkozott meg. Bíztam abban, hogy a mai versenyen az iram jó lesz. Úgy alakítottam a versenyt, hogy az utolsó kiszállásnál és a beszállásnál is már én legyek elől. Egyből a fordulóból nyitottam egy hosszabb, »finisszerű« erősebb iramot, amire szerencsére nem kellett egy nagyobb pörgést rápakolni. A futásokat még nem gyakoroltam, igyekeztem arra figyelni, hogy a pulzusszámom nyugodt maradjon és ha egy kicsit elfutnak a többiek, iramból majd felzárkózom hozzájuk. Tegnap én is csúszkáltam az esőben, most sajnos Csani esett el, így a Világjátékokat is szem előtt tartva, próbáltam óvatosra venni a futószakaszokat.” - fogalmazott Noé Bálint.

Péli Zalán sem lehet csalódott az ezüstéremmel, hiszen remekül versenyzett, és jár az elismerés a harmadik helyen célba érő Sellyei Csanádnak is, a váci kajakos keze ugyanis az ötödik futásnál csúnyán megsérült, azonban ennek ellenére is be tudta fejezni a versenyt.

Női kenuban mindössze hárman, Bragato Giada, Matkovics Lili Sára, Kisbán Zsófia alkották a 14,3 kilométeres táv mezőnyét. A lányok között hamar kialakult a végső sorrend, Giada végig vezetve nyerte a válogatót Sári előtt. A Tiszaújvárosi KKSE kenusa 2019 után indulhat ismét maraton világbajnokságon, és érdekesség, hogy ő már a tíz évvel ezelőtti győri vb-n is indulhatott.

„Fantasztikus érzés, hogy tíz év után újra győri világbajnokságon indulhatok. Edzésen is azt szoktam meg, hogy ha hosszú evezések vannak, akkor egymásra indulunk és nem együtt, ezért nem okozott nehézséget, hogy egyedül mentem. Az egyik kanyar igencsak »hegyesszerű« és nagyon meredek ott a betonfal, ott sok időt vesztettem. Az edzőm azt mondta, hogy egy nagyon hosszú rajtot kell venni és ki kell építeni az előnyt. Igazából ez morzsolódott le a táv során, mert annál a fordulónál tényleg sokat veszítettem. Örülök, hogy a mai nap nem volt részem semmilyen »afférban« és szerintem látszott, hogy mi hárman tisztán el tudtuk dönteni ezt a vízen. Gratulálok mindenkinek! Remélem a nagymamám ugyanúgy itt tud majd nekem szurkolni a vb-n, mint tíz évvel ezelőtt!” – nyilatkozta Giada.

A férfiak 21,7 kilométeres döntője is komolyabb izgalmak nélkül zajlott le. A regnáló U23-as világ-és Európa-bajnok Pluzsik Mihály fölényes győzelmet aratott, mögötte Laczó Dániel és Soltész Péter volt a további sorrend. A válogatási alapelvek értelmében Pluzsiknak lehetősége van eldönteni, hogy felnőttben vagy U23-ban szeretne-e indulni a világbajnokságon, ő azonban már a verseny előtt elhatározta, hogy ha lehetősége lesz, akkor mindkettőt be szeretné vállalni szeptemberben.

„Úgy jöttem ide, hogy a kijutás a cél, az nem érdekelt, hogy milyen áron. Nagyon jól sikerült elkapnom a rajtot, hárman eltudtunk menni és utána a Petit, majd Danit is leszakítottam. A vége nagyon fájt, de a lényeg az első hely. Az Eb-n mentem párost, azt viszont most feladtuk, egyesben szeretnék U23-ban és felnőttben is indulni a vb-n. Izgulós vagyok, mindig a dobogó az elsődleges cél, de minden verseny más, meglátjuk, hogy alakul a világbajnokság." - tekintett már előre is a Lágymányosi Spari Vízisport versenyzője.

Délután az ifjúsági korosztály klasszikus maratoni döntőire is sor került. A lányok kajak egyes 18 kilométeres versenyében Kolozsvári Lili visszavágott Reisz Jankának a tegnapi rövid kör után ezúttal fordított sorrendben értek célba az első két helyen. A győztes Lili egyébként a Patent Győr tehetsége, az édesanyja pedig nem mellesleg minden idők legeredményesebb maratonistája, Csay Renáta. A dobogó harmadik fokára Tokai Zsófia állhatott fel, aki Reisz Jankához hasonlóan az UTE versenyzője.

A fiúknál Budai Kevin győzelmével ért véget a 21,6 kilométeres futam. A Szolnoki Sportcentrum kajakosa mellett másodikként a rövid kört tegnap megnyerő Nagy-Rasztotzky Vince (Dunakeszi Kajak Club), harmadikként pedig Tóth Domonkos (UTE) állhatott fel a dobogóra.

A kenus lányoknál Fekete Nóra (Tiszaújvárosi KKSE) fél perces előnnyel győzött Hoffer Eszter (Patent Győr) előtt, míg a harmadik helyen Kékesi Brigittához (Mogyi Bajai Vízisport Klub) zárta a 10,6 kilométeres versenyt.

A fiúk versenyében kettős győzelmet ünnepelhetett a Szentendrei Kajak-Kenu SE. Ráadásul a 14,3 kilométeres távon győzedelmeskedő, mindössze 15 éves Faragó-Tóth Vince mögött két évvel idősebb testvére, Ábel lett a második. A dobogó legalsó foka Schieber Dávidé (Mogyi Bajai Vízisport Klub) lett.

A válogató csütörtökön a páros versenyekkel zárul.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók