Sikeresen debütált a Hírös Kupa Kecskeméten, amelynek első kiírása rögtön 200 fő fölötti részvétellel valósult meg. Az előkészítőtől, a serdülő korosztályig meghirdetett eseménynek a Benkó Zoltán Szabadidőközpont adott otthont. Sík Márton, a Vajda Attila Regionális Akadémia menedzserének elmondása szerint, sikeresen zajlott le a szombati verseny, amely jövőre is biztosan bekerül a versenynaptárba.
„Kecskeméten évek óta folyik a kajak-kenus munka, amelynek egy sikeres eredménye az első Hírös Kupa. A Hírös-Kecskemét VE elnöke Kutasné Balla Erika, valamint az egyesület további munkatársai és a regionális akadémia közösen valósították meg ezt a közel sem szokványos eseményt.”
Hozzátette, próbálták minél több szakmai tartalommal megtölteni a napot, amelynek fénypontjaként két különleges versenyszámot is megrendeztek.
„Volt két páros számunk az U12-eseknél, PC2 és MC2 2000 méteren a hajóban egy-egy kajakos és kenus gyermek ült be. Nagyon jó volt látni ahogy együttműködnek a fiatalok, és végig egymást segítették a futam alatt. A két szakág kooperációja valósulhatott meg egy hajón belül, borulás is szinte alig volt a két futam során. A gyerekek nagyon élvezték, egy új kihívás volt nekik, ami egy szokványos versenyen nem biztos, hogy megtörténik. A jó idővel együtt, mondhatni borítékolható volt a nap sikere.” – mondta Sík Márton.
Kecskemét mellett, Fadd-Domboriban is szép mezőny gyűlt össze a Kammerer Kupára, amely Kammerer Zoltán Regionális Akadémia egyik évzáró versenye volt. Az immáron harmadik alkalommal megvalósuló esemény a háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok Kammerer Zoltán nevét viseli.
„A versenyen 18 egyesület vett részt, összesen 476 előzetes nevezés érkezett be, ami a duplázásokkal együtt több, mint 350 sportolót jelentett. Harmadik alkalommal rendeztük meg a Kammerer Kupát, így mondhatjuk, hogy egyfajta hagyomány ez már az akadémia életében.” - értékelte a versenyt Csaba András, régiós menedzser.
Az esemény keretein belül az U8 és U18-as korosztályok között zajlottak csaták 500, 1000 és 2000 méteren.
„Az előkészítősöknek (U8-U9) most is volt külön futam, a regionális versenyeken szeretjük őket is megmozgatni. Itt még nem él a versenyzés, nem számít a beérkezés, mindenki valamilyen ajándékban részesül. Nagyon örültünk neki, hogy most is volt 20 előkészítő korú gyermek.”
A Kammerer Zoltán Regionális Akadémia évadzáró eseményére jövő héten, szombaton kerül sor. A Tolna Évadzárón a hosszabb távokon állhatnak majd rajthoz a versenyzők.
„Tolnán zárul a vízi versenyszezon, de majd csak novemberben költözünk be a kondi- és tornatermekbe. A versennyel együtt egyébként egyfajta regionális akadémiai hét valósult meg, hiszen múlthét szombattól szerdáig az válogatott kenusoknak volt edzőtáboruk, majd keddtől már a kajakosoknak is elkezdődött az edzőtáborozás, így ők is bekapcsolódtak a verseny szervezésébe, előkészületeibe.” - zárta gondolatait Csaba András.