Beszélgetések, előadások és díjazások is voltak az idei szakmai konferencián
Csütörtök délutántól, péntek délig a tapolcai Hunguest Hotel Pelionban került sor a Regionális Akadémiák Országos Szakmai Konferenciájára. A programban különféle tematikájú előadások, illetve pódiumbeszélgetések szerepeltek. A csütörtök esti gálavacsorán átadtuk az Aranylapát-díjakat is.
A közgyűlést követően csütörtök délután dr. Toman József előadása indította el az idei szakmai konferenciát. A válogatott keretorvosa a sérülésekről, a túlterhelés ártalmairól, valamint ezek megelőzéséről beszélt.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia (KKNKKA) idén hozta létre közös Módszertani Központját, amelynek keretein belül kiemelten foglalkoznak a sportolók verseny utáni regenerációjával,és az optimális versenyállapot minél gyorsabb visszaállítására. Ennek részleteiről Levezetés Protokoll néven Trájer Emese tartott előadást.
Ezt követően Simon Miklós mesteredzőnkre hárult a figyelem, aki felvételek, grafikák, táblázatok segítségével elemezte a szegedi ifjúsági, U23 világbajnokság egyes döntőit, kiemelten azok magyar indulóinak teljesítményét.
Ha pedig már utánpótlás; az ifjúsági világbajnok férfi kajak négyes (Ozsgyáni Bence, Hidvégi Zalán, Hidvégi Hunor, Keller Gergő) felkészítői, Czina László, Csamangó Attila és Bátor György egy pódiumbeszélgetés keretein belül avatta be a hallgatóságot a négyes győzelmének hátterébe.
Az esti gálavacsorán videókkal idéztük fel a sportág 2022-es eredményeit, illetve átadtuk az idei Aranylapát-díjakat is. Ezt az elismerést azok az utánpótlás edzők kaphatják meg, akik kiemelkedő, áldozatos munkájukkal számos tehetséges versenyzőt neveltek ki a sportág számára. Idén Bátor György, Kása Ferenc és Koletics Miklós csatlakozott az Aranylapát-díjasok táborához, akiket Schmidt Gábor, Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, valamint Boros Gergely, szakmai igazgató köszöntött.
A pénteki nyitányon négy utánpótlás versenyző, Kiskó Réka, Kiss Ágnes, Hidvégi Hunor és Juhász István került a középpontba, akik szintén a szegedi világbajnokságról, valamint az oda vezető útról osztották meg élményeiket.
A konferencia zárásaként előbb Baky Dániel, az MKKSZ sportpszichológusa beszélt a sportpszichológia jelentőségéről, majd Faludy András, az MKKSZ Versenysport Bizottságának elnöke a sportolói motiváció kereséséről, vagy éppen annak elvesztesének okairól tartott előadást.