A sportág mindennapjainak a része vagy, a jelened évtizedek óta előttünk zajlik, azt mégis kevesen tudják, hogy hogyan ismerkedtél meg a kajak-kenuval?
Hetedikes koromig vízilabdáztam, de az meguntam, és abbahagytam. Utáltam a vizet, a klórt, az úszás sem ment igazán jól, ráadásul nem voltam nagy darab, és a karom sem elég hosszú. Viszont a házban, ahol a Törökvész úton felnőttem, lakott két kenus srác, a Szemán Robi, és a Taba Miki, ők egyébként 1986-ban párost is mentek IBV-n, és levittek a BSE-be, ahol Kovács László, vagyis Puszi lett a nevelőedzőm. Az első edzésen elindultam egy PC-1-essel, feleveztem az MKKSZ mai székházáig, az akkori FTC-vízitelepig, majd szépen visszamentem a BSE-stéghez. Amikor kiszálltam, akkor valaki megjött egy C-1-essel, kérdeztem, hogy azt is kipróbálhatom-e, odaadták röhögve, mondván, hogy azzal úgyse jutok messzire. Legnagyobb megdöbbenésükre remegve, billegve, de azzal is eljöttem a Fradi-stégig, és csak ott borultam be. Szépen visszaúsztam a BSÉ-ig, majd megkérdeztem az edzőmet, hogy ki a legjobb a klubnál a korosztályomban, és őt meg fogom-e tudni verni. Ez ’85 őszén történt, kilenc hónappal később, az 1986-os magyar bajnokságon C-1 500 méteren ötödik lettem.
Egy évvel később ifi párosban pedig már a korosztály legjobbjai között voltál….
Akkor még három éves volt az ifi, a korosztályomban a jelenlegi felnőtt kapitány, Hüttner Csaba volt az egyik legjobb balos, IBV-n indulhatott Kovács Tamással. C-2 500 méteren a keretfeltöltőn mi a dózsás Lengyel Gáborral őket vertük meg, így kerültem be az ifi keretbe. Gábor nagy tehetség volt, de nem sokkal később vallási okokból befejezte a kenuzást, így a következő évben, 1988-ban már a Jakus Bélával mentem a válogatón. Az első válogatót meg is nyertük C-1 1000 méteren Hütiék előtt, a másodikon viszont kikaptunk, de utazhattunk így is a berlini IBV-re, ahol negyedikek lettünk. Aztán jött az 1989-es év, ifi vb Kanadában. Na az akkor hatalmas “flash” volt, hogy ki lehet jutni Amerikába, ráizgultunk mindannyian. Hüti párja kiöregedett, így az edzője, Parti Zoltán, akit akkor kineveztek ifi kapitánynak, kinyomott a párosból, és vele indította el a Jakus Bélát.
Na így találtam meg az egy évvel fiatalabb Kolonics Györgyöt, hogy menjünk párost,
és vele a válogatón csak egy dekkel kaptunk ki a Hüttner, Jakus-duótól 500 méteren. Sajnos Koló a második válogatóra megsérült, a lapátot sem tudta fogni, olyan ínhüvelygyulladást kapott, hetekig injekciózták, akkor kezdett csuklószorítóval kenuzni, ami később a védjegyévé vált. Végül rajthoz álltunk a második válogatón, ott is másodikok lettünk, de akkor már sokkal kaptunk ki. Aztán végül Koló helyett Parti engem vitt ki Kanadába, mert kellett egy balos a négyest sztrókolni. Úgy indultunk el C-4 500 méteren, hogy a verseny előtti napon térdeltünk össze, de így is érmesek lehettünk volna, viszont elkövettem egy nagy hibát. Vadonatúj hajóval indultunk, és nem csiszoltam meg a trepnit. 400 méterig a második helyen haladtunk, a finisre próbáltam emelni a csapást, de megcsúszott a lábam, befejeltem a vízbe, támasztanom kellett, így visszaestünk a negyedik helyre.
A három társamtól akkor elvettem egy ezüstérmet.
És utána be is fejezted a versenyzést?
Nem, átkerültem a Honvédba, és behívtak katonának. A válogatón egyesben lettem negyedik-ötödik, de olyan mezőnyben, ahol indul Zala Gyuri, Koló, Pulai Imre, Hoffmann Ervin, Pálizs Attila. Még 1991-ben hívott Ludasi Robi, hogy menjek újra párost a Kolóval, de nekem akkor már más terveim voltak, így térdelt össze a Horváth Csabával. Viszont a Honvédban nagy ellenfelekből Hüttner Csabával óriási barátok lettünk, így még 1991-ben, tulajdonképpen brahiból, elindultunk párosban a magyar bajnokságon. Szegény Séra Miki nevezett be minket, Miki bácsi kajakos edző volt, nem foglalkozott azzal, hogy mindketten balosak vagyunk. Szerintem Hütivel mi mentünk először svéd párost magyar bajnokságon, ahol másodikok lettünk a Kolóék mögött.
Ha veled beszélget bárki a sportágról, szinte biztos, hogy előbb-utóbb szóba jön Kolonics György személye, mennyire voltatok szoros kapcsolatban?
Kolóval szinte testvéri volt a viszonyom. Minden héten felhívtuk egymást. Nagyon gyakran kikérte a tanácsaim akkor is, amikor már rég abbahagytam a versenyszerű kenuzást. Vicces is volt, hogy egy olimpiai bajnok tőlem kérdezte; szerintem még honnan faragjon a lapátjából. Valahogy benne maradt, hogy amikor megismertük egymást, akkor valamivel tapasztaltabb voltam. Öt évig még közös papír-írószer boltunk is volt a Csepel Plázában, a volt feleségem, és Koló nővére vitte az üzletet, de miután mindig tök jól elszámoltunk, ez sem ment a barátságunk rovására. Sokat buliztunk együtt, már amennyire Kolóval lehetett bulizni, sokat jött hozzánk látogatóba amikor megszületett a lányom. Akkoriban már ő is nagyon készült az apaságra, csak előtte be akarta fejezni a kenut. Nagyon megviselt a halála.
Hogy indult a Brácsa-story?
1991-ben ismertem meg a mostani társam, aki akkor még szovjet állampolgárként többek között Belgrádba vitt csöveket vonattal, amire már akkor megvolt a kereslet. Miután anyukám orosz, anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet, így itthon én kezdtem el neki segíteni, majd amikor abban az évben a tagállamok közül elsőként Litvánia kilépett a Szovjetunióból, mi megalapítottuk a cégünket. Az önálló Litvánia huszadikként bejegyzett vállalkozása azóta is a miénk.
Nekem kenus körökben volt a becenevem Brácsa, a márkanév csak egy elírás miatt lett Braća, így indult el a történet.
Hány darab lapátot adtok el évente?
Minden lapáttal együtt közel húszezret. Kajaklapátban most Kína a legnagyobb felvevőpiac, Európában pedig Spanyolország. Képviselőink vannak világszerte, 60 fős hálózat dolgozik nekünk.
Egy 12 évvel ezelőtti interjúban azt mondtad, hogy a hazai és nemzetközi viadalokon a versenyzők 80 százaléka a ti lapátjaitokat használja, ma mi az arány?
Az arány szerencsére nem sokat változott. Szerintem a felnőtt kenusok 95 százaléka a mi lapátjainkkal evez. Kajakban konkurálgat velünk a Jantex, de összeségében valószínűleg ott is elérjük a 80 százalékot.
Járjátok a világversenyeket, inkább az eseményeken adsz el sok eszközt, vagy a hétköznapokban?
A világversenyeken már annak is örülünk, ha a forgalom kitermelni az odautazásunk árát, de ettől függetlenül nem maradhatunk le, a versenyen ott kell lenni szem előtt, mert különben jön helyettünk más.
Meg tudod mondani, hogy hány kajak-kenu világversenyen jártál életedben?
Nem tudom pontosan. Az első vébém ’91-ben volt, azóta az összes világbajnokságon ott voltam. Athén óta az olimpiákra is megyek, Tokió lesz az ötödik. A Világkupák nagy részén jártam, meg az Európa-bajnokságokon, maraton vb-ken is. Nem tudom hogy van-e olyan ember, aki nálam több világeseményen vett részt, talán egy-két versenybíró, esetleg Vaskuti István.
Melyik volt az eddigi legjobb, amelyiken személyesen ott voltál?
Az athéni olimpia, ahol a helyiek nagy barátsággal fogadtak mindekit. Lehet, hogy abba a szervezésbe ment tönkre az egész ország, de a görögök akkor örömmámorban úsztak.
Előfordult, hogy amikor a városban meglátták a nyakamban az akkrediátiót, akkor a boltban nem hagytak fizetni. Maga a kajak-kenu verseny is kiváló hangulatú, és nagyon jól szervezett volt.
Rengeteg sportolót támogatsz a termékeiddel, hogyan választod ki a tehetségeket?
Azért elsősorban a magyarokat szoktam támogatni.
Megnézem, hogy ki az, aki emberileg és mozgásilag jó reklámfelület lehet nekünk. Az eredményesebb országok legjobb versenyzőinek is szoktam lapátot felajánlani, és néha adok az ifi vébéken feltűnő tehetségeknek is. Ez utóbbi nem mindig jön be, de azért sok olyan versenyző van, akit időben sikerül felkarolnunk. Kammerer Zoli szinte már serdülőben kapott tőlem lapátot, és azóta is hűséges az egyes tollhoz.
A falapátok után néhány évvel dobtátok piacra először a lapátjaitokat, akkor a fejlődés robbanásszerű volt, azóta viszont ezen a területen nincsenek akkora forradalmak, ennek mi az oka?
A jónál már nincs sokkal jobb, eljutottunk egy optimális formavilágig. Csipes Feri 1991-ben kezdte el használni az Braća I-es tollat, néhány héttel később öt magyar bajnoki címet nyert, a világbajnokságon pedig ezüstérmet szerzett, és azóta is abból a formából, meg a nagyon hasonló IV-es tollból adjuk el a legtöbbet. Ugyankkor sokat fejlesztünk, a VII-es, és a XI-es lapát egészen más, tavaly új állítható nyelet dobtunk piacra, most pedig a gyártókapacitásunkat próbáljuk növelni. 2020-ban a Covid miatt visszaesett a kereslet, idén viszont mindenki lapátot vesz, az is, aki tavaly elhalasztotta a vásárlást. Most éppen azért vagyunk nehéz helyzetben, mert az igényeket alig tudjuk kielégíteni.
Mi a jövő, esetleg tovább lehetne lépni azzal, ha a legjobbaknak személyre szabott lapátot készítenétek?
Ebben nem gondolkodunk, mert úgy nem érné meg gyártani. Viszont közel 40 féle tollunk van, abból szerintem mindenki tud választani. Kozák Danutának például a VII-es toll a kedvence, hosszú-hosszú évek óta azzal evez. Az a lapát mintha az ő stílusához lenne kitalálva, extrém csepp alakja van,
nagyon erősen megfogja a vizet, szinte kiszakítja a vállat.
Kopasz Bálint sokáig a IV-es lapátunkkal ment, de aztán megjelent a XI-es forma, és az nagyon bejött neki.
Úgy alakult, hogy az olimpia éve egybeesik az 50. születésnapoddal, milyen ajándéknak örülnél a legjobban 2021-ben?
Szeretném, ha úgy lenne vége ennek az évnek, hogy már nincs Covid. Miután most túl sok a megrendelés, ezért annak drukkolok, hogy győzzünk eleget gyártani. A legnagyobb eredmény pedig az lenne, ha szerezne a magyar férfi kenu kvótát az olimpiára, és mondjuk C-2-ben be tudnánk jönni pontszerző helyen. A legjobban pedig Kopasz Bálintnak szurkolok, hogy olimpiai aranyérmet szerezzen, mert nagyon megérdemelné.
