Simon László már nem élhette meg ennek a két éve elkészült létesítménynek az átadását, ha most itt lehetne, mit szólna hozzá?
Azt mondaná, hogy gyönyörű, és itt minden feltétel adott a kajak-kenu sportághoz, és most már csak az kell, hogy járjon ide minél több gyerek. Ő ehhez képest elég mostoha körülmények között edzette a gyerekek, a klub a saját Bodrog-parti házunknál működött. Edzőként megvoltak a maga módszerei, mindig szívvel-lélekkel dolgozott, és nagyon szép eredményeket ért el a tanítványaival. A férjemnek a kajak volt az élete.
Teljesen egyértelmű volt, hogy Tokajban ő karolja fel ezt a sportágat?
Miskolcon volt versenyző, és később edző, viszont amikor Tokajba kerültünk, először nem akart ezzel foglalkozni. Aztán 5-6 évig fűzték, hogy csinálja tovább azt munkát, amit korábban itt már elkezdett valaki. Végül elvállalta a feladatot, felhasználta a régi kapcsolatait, régi hajókat kapott más kluboktól, és a kajak-kenu szövetségtől is, és szép lassan felépítette a szakosztályt, amiben általában 50-60 gyerekkel dolgozott együtt. Teljesen önzetlenül csinálta ezt a sportot, eleinte fizetés nélkül. Amit Miskolcon megtanult, azt hozta át ide Tokajba, és aszerint nevelte a gyerekeket.
Érezhető, hogy mennyire elismerték őt a városban, ezt minek köszönhette?
Nagyon szerették itt, soha nem volt ellensége. Pedig edzőként tudott nagyon szigorú lenni, de amikor haverkodni kellett, akkor minden “hülyeségben” benne volt, igazán jó humorú ember volt. A gyerekek szerették a módszereit, jöttek a jó eredmények, és a szülőkkel is mindig megtalálta a hangot. A társaság a víztúrákon kovácsolódott össze igazán, azokon részt vettek a szülők, nagyapák, nagymamák jöttek segíteni, 80 fős tömegek gyűltek össze, és jó hangulatban telt az idő.
Mit szól ahhoz, hogy az emléktábla felavatása után a helyi létesítményt Simon László Tokaji Vízitúra Központban hívják?
Nagyon örülünk ennek a gesztusnak, hatalmas elismerés, hogy ő lehet a központ névadója. Ez a telep működhetett volna tovább vízisport centrum néven is, de így sokkal szebben hangzik a családunknak, és a tokajiaknak is.
Hogy tetszik az emléktábla, amelyen a férje portréja látható?
Nagyon szép, igazán élethű lett. A fotót, amelyről a képet mintázták, én választottam ki, amikor átküldték nekem, hogy hogy fog kinézni a tábla, akkor azt mondtam, hogy tökéletes. Ez egy időskori kép, de így hiteles, mert a férjem az utolsó pillanatig, egészen 73 éves koráig edzette a helyi gyerekeket.
