Boros Adrián is Szekszárdon kezdte az idényt

Először szerveztek hivatalos versenyt a tolnai megyeszékhelyen. Az eseményen a legkisebbek egy, az U14-es versenyzők négy, a többiek pedig hét kilométert teljesítettek Sióagárd és Szekszárd között. A Sión közel 500 versenyző, köztük két felnőtt maraton világbajnok, Czéllai-Vörös Zsófia, és Boros Adrián kezdte meg a szezont.

“Nagyon jó volt újra versenyezni, a tavaly novemberi világbajnokság óta nem tudtam magam sehol megméretni” – mondta Boros Adrián.

A jelenlegi legjobb magyar férfi maraton kajakos a vb-n 2019-ben párosban második lett Máté Krisztiánnal, egyesben pedig hatodik helyezést szerzett. 

“Ez a hét kilométer

nem az én távom,

hiányzott a maradék 23, amihez hozzá vagyok szokva. Az ifi, az U23-as és a felnőtt mezőny együtt rajtolt, és a fiatalok nagyot mentek, a végén Őri Zsombor állva hagyott, gratulálok neki, elismerésre méltó teljesítmény nyújtott” – tette hozzá a végül ezüstérmet szerző klasszis.

Boros Adrián tavasszal igazolt Tolnáról Győrben, új klubja rengeget segített neki a beilleszkedésben. Bízik abban, hogy Budapesten ősszel megtartják a szakág Európa-bajnokságát, amelyen egyesben, és párosban Máté Krisztiánnal is az aranyérmért akar harcolni. 

Hasonlóan gondolkodik az idényről Czéllai-Vörös Zsófia is, aki tavaly kajak egyesben Kiszli Vanda mögött ezüstérmes, párosban Csay Renátával viszont első lett a kínai világbajnokságon. 

“A nyár végi magyar bajnokságról szeretnék kijutni az Eb-re egyesben és párosban is. Nem indultam még felnőtt világversenyen itthon, csak egy ORV-n, nagyon jó lenne hazai közönség előtt szerepelni” – mondta a világbajnoknő, aki szintén a Graboplast Győri VSE kajakosa.

Czéllai-Vörös Zsófia az I. Sió Kupa hét kilométeres számát simán megnyerte a szekszárdiak korosztályos világbajnok maraton versenyzője, Nagy Viktória előtt. 

“Vezettem a mezőnyt, a bóját direkt nagyon szűken vettem, hogy zárjam a belső ívet, a forduló után pedig robbantottam, így rögtön

dobott vízre kerültek

mögöttem a többiek” – mesélte futamáról a győztes.

A verseny különlegességét az adta, hogy két település, Sióagárd, és Szekszárd között zajlott, ami itthon szokatlan lebonyolítási forma. Sióagárdon egy vadregényes félszigeten, a vízről kellett beszállni, a befutót pedig a szekszárdi klub vizitelepénél jelölték ki, ahol több mint ezren szurkoltak a célba érkezőknek. 

“Ez volt az első idei verseny, már a gyerekek, és a szülők is ki voltak éhezve, szerintem azért jöttek ennyien” – mondta a szekszárdiak elnöke, Jámbor Attila, aki megnyerte a szabadidős kategóriát. – Akik most eveztek itt először, azt mondták, hogy a Sió jól versenyezhető, mégis trükkös a kanyaroktól, és attól, hogy folyik egy kicsit. Örülök, hogy ennyien itt voltak, köszönöm a kollégáim, és a minket segítő helyi szülők munkáját!”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók