Tizenegy párizsi aranyérmes, mintegy 800 résztvevő, fiatalos magyar csapat – pénteken rajtol a szegedi világkupa

Május 16-án elrajtol a szezon és egyben az új olimpiai ciklus első nemzetközi versenye, a szegedi ICF Gyorsasági Világkupa. A hétvége során a jelen sztárjai és a jövő reménységei csapnak össze a Maty-éren. Az előző olimpia aranyérmesei közül tizenegyen állnak rajthoz, ugyanakkor a 49 fős magyar csapatból is öt párizsi dobogósnak, valamint rengeteg fiatal tehetségnek szurkolhatunk.

A Los Angeles felé vezető út Szegedről indul! Mint minden olimpiai után, úgy most is egy új időszámítás kezdődik, a cél ugyanis mindenki számra 2028 és az Amerikai Egyesült Államok. A ciklus első nemzetközi versenyére péntektől vasárnapig kerül sor, méghozzá a Maty-éren, a világ egyik legjobb pályáján.

A Szegedi Olimpiai Központ évről évre rangos nemzetközi versenyek házigazdája, ahol rendre nagy csatákat láthatnak a kilátogatók. Biztosak vagyunk abban, hogy ez ezúttal sem lesz másképp, a mostani világkupán 43 ország mintegy 800 versenyzője vesz részt.

Összesen 24 versenyszámban (12 kajak – 12 kenu) zajlanak majd a küzdelmek és a világkupa hagyományai szerint ezúttal is számonként minden nemzet két egységet is indíthat.

Na de kik lesznek a főszereplők? Ahogy arról korábban is beszámoltunk, Magyarország 49 versenyzővel veszt részt házigazdaként a versenyen. Tóth Dávid 26 fős kajakos csapatában öt olimpiai érmes, név szerint Fojt Sára, Pupp Noémi, Varga Ádám, Kopasz Bálint és Nádas Bence is ott van, míg kenuban ifj. Foltán László mind a hat párizsi résztvevővel, azaz Kiss Ágnessel, Nagy Biankával, Takács Kincsővel, Hajdu Jonatánnal, Adolf Balázzsal és Fejes Dániellel is számol.

Látni kell azonban, hogy az új olimpiai ciklus kezdetével egy őrségváltás előtt is állunk. A magyar kajak-kenu sport utánpótlása az elmúlt években kimagasló teljesítményt nyújtott a nemzetközi színtéren, fiataljaink zsákszámra hozták haza az érmeket a világversenyekről és rendre toronymagasan nyertük az éremtáblázatot. Egyértelmű, hogy fiatal tehetségeinkre lehet és kell is támaszkodni, így nem meglepő, hogy a világkupán induló csapat is tele van U23-as, illetve ifjúsági világ- és Európa-bajnokokkal. Az olyan fiatalok, mint például Kiss Ágnes, Fojt Sára, Kurucz Levente vagy Opavszky Márk már eddig is bontogatták szárnyaikat a felnőttek között, de említhetnénk Opavszky Réka, Juhász István, Kollár Kristóf vagy épp Hidvégi Hunor nevét is, akikről biztos sokat fogunk hallani, írni a jövőben.

Vagy éppen arról a 14 versenyzőről, akiknek most először adatik meg a lehetőség, hogy a felnőttek nemzetközi porondján is megmutathassák magukat: Decsi Dorina, Gombás Alíz, Pető Hanna, Győre Panna, Molnár Csepke, Halmy Lőrinc, Hidvégi Zalán, Keller Gergő, Tamási Zsombor, Kurczina Máté, Lugosi Gergely, Mitropoulos Iliász, Mészáros Milán és Uhrin Dávid. A válogatott legfiatalabb indulója egyébként Hidvégi Zalán, aki novemberben lesz 19 éves.

Ennek, illetve a jövő heti poznani világkupának egyébként a jövőre nézve is komoly tétje van, hiszen a kapitányok felkészülési programjaiban foglaltak szerint, az itt elért eredmények függvényében is alakul ki a csapat a nyári Európa-bajnokságra, illetve világbajnokságra.

Ha egy kicsit kitekintünk a nemzetközi vizekre is, elmondhatjuk, hogy a tavalyi párizsi olimpián aranyérmet szerző versenyzők közül tizenegyen érkeznek Szegedre. A kajakosokkal kezdve, itt lesz Josef Dostál, aki tavaly Varga Ádám és Kopasz Bálint előtt lett aranyérmes K-1 1000 méteren. A csehek klasszisa a királyszámban ismét összecsap büszkeségeinkkel, emellett ötszáz egyesben is rajthoz áll.

A német férfi négyes lehengerlő teljesítményt nyújtott Párizsban. Az aranyérmes egységből Tom Liebscher-Lucz és Max Rendschmidt most is ott lesz a hajóban, akikhez Jonas Draeger és Willi Florstedt Moritz csatlakozik. Jacob Schopf és Max Lemke a négyes mellett a párost is behúzták tavaly, ez utóbbiban indulnak Szegeden is.

A nőknél a nyolcszoros olimpiai bajnok Lisa Carrington kihagyja az idei szezont, ellenben a Párizsban aranyérmes új-zélandi négyes másik három tagja, Olivia Brett, Alicia Hoskin és Tara Vaughan is megmutatja magát a szegedi közönségnek.

Kenuban a C-1 1000 méteres szám előző két olimpiai bajnoka, a párizsi győztes cseh Martin Fuksa, illetve a tokiói bajnok brazil Guimares Queiroz Isaquias is ott lesz a Maty-éren. Az olimpiai táv mellett előbbi a testvérével (Petr Fuksa) párosban, utóbbi ötszáz egyesben is indul.

A hölgyeknél a tavaly C-1 200 méteren arany-, C-2 500 méteren pedig bronzérmes Katie Vincent az egyik legnagyobb név a versenyműsorban. A kanadaiak kiválósága a sprinttáv mellett ötszáz egyesben nevezett a világkupára. Érdekesség viszont, hogy az ötszáz párost az elmúlt évek uraló, kétszeres olimpiai bajnok Shixiao Xu, Mengya Sun egységből utóbbi új párral, Yanan Ma-val áll rajthoz.

A világkupa pénteken elő-és középfutamokkal rajtol, a döntőket szombaton és vasárnap rendezik. A teljes verseny online az m4sport.hu oldalon lesz követhető, de az A-döntőket az M4 Sport csatorna is élőben közvetíti. A világkupa versenyműsora, eredményei, illetve további információk elérhetők a szeged2025.com weboldalon. Emellett természetesen a kajakkenusport.hu oldalon, valamint közösségi felületeinken is folyamatosan aktívak leszünk, időrendekkel, eredményekkel, fotókkal, videókkal, interjúkkal és extra tartalmakkal is készülünk Facebookon, Instagramon és Tiktokon is.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók