Három jobbos és három balos forduló, megközelítőleg 900 méter – ezek a technikai pálya legfontosabb paraméterei Sabaudiában. A sprinthez hasonlóan ebben a számban is előcsatározásokat rendeztek a csütörtöki versenynapon.

Ezúttal 28 magyar versenyző szállt vízre a nap során. A férfi korosztályokban, valamint az 50 év feletti nőknél selejtezőket rendeztek, amelyekből öten jutottak tovább. Érdekesség, hogy ezekben a korosztályokban 11 versenyzőnk a korábbi eredményeiknek köszönhetően már alanyi jogon főtáblára kerültek, így nekik pihenőnapjuk volt.
Ez utóbbi körbe tartozott Szabó Zénó is, akinek a férfi open mezőny tagjaként volt egy szabadnapja. Fiatal versenyzőnk mellé még négyen próbáltak csatlakozni a selejtezőkből, ez azonban csak Balla Botondnak sikerült, aki kiválóan abszolválta mindkét mai fordulót. A nőknél ezzel szemben már előfutamokat rendeztek, Kocsis Csillag és Ebenspanger Dóra is ott lesz a szombati folytatásban. Csillag a versenyszám ifjúsági világbajnokaként igencsak bekezdett a felnőttek között: közel 5 másodperces előnnyel nyerte a csütörtöki futamát. Dóra is remekelt, ő harmadikként zárta az első felvonást.

Ifjúsági korosztályban a fióknál Ódor Barnabás már biztos főtáblásként szurkolhatott társainak, sajnos azonban az öt indulóból egyikük sem tudott csatlakozni a csepeli tehetség mellé. A lányoknál az openhez hasonlóan az előfutammal kezdődött a küzdelem. Kilenc magyar induló volt nevezve ebben a kategóriában, a továbbjutás azonban csak Szabó Reginának sikerült, ő azonban egy remek második hellyel jutott be a szombati középfutamba.
Folytatva a masters korosztállyal, a 40 év feletti hölgyek között ismét biztató formát mutatott Nagy-Rasztotzky Eszter. Szakágvezetőnk a szerdai sprintet követően technikaiban a második helyen zárt futamában. A férfiaknál Nagy Szabolcs a selejtezőből kvalifikált a főtáblára, amelyre Márton Károly, Szabó Viktor, Szili Balázs és Fodor Szabolcs is verseny kezdete előtt alanyi jogon felkerült.
Az 50-en felülieknél Hejduk Ilona és Turai Márta is a selejtezőből csatlakozott a biztos főtáblás Kósa Ritához és Hegedűs Dórához. Férfi vonalon Zöllner Viktornak sikerült ugyanez, aki így a tavalyi vb-bronzérmes Szabó Gáborhoz, valamint Öreglaki Gáborhoz és Szerdahelyi Gáborhoz csatlakozott negyedik magyarként a főtáblán.
A technikai szám küzdelmei szombaton folytatódnak, a nap végén pedig minden korosztályban az érmeket is kiosztják. Pénteken ismét a sprint kerül fókuszba, a reggeli középfutamokban 12 versenyzőnkért szoríthatunk.


























