Rekordoktól volt hangos a tatai fizikai felmérő

Február 20-21. között ismét a Tatai Edzőtáborban került sor a serdülő- és a kölyökválogatott év eleji fizikai felmérőjére. A Kajak-Kenu Fejlesztési Modell szerint meghatározott feladatok során nyolc rekord is született.

Mindkét korosztály számára tulajdonképpen a téli időszak lezárást jelenti a már hagyományosnak mondható év eleji fizikai felmérő, amelyre ezúttal is a magyar sport egyik ikonikus helyszínén, a Tatai Edzőtáborban került sor. A kétnapos eseményen több mint 200 serdülő- és kölyökválogatott versenyző vett részt.

A Kajak-Kenu Fejlesztési Modell szerint összeállított feladatok között szerepelt többek között úszás, helyből távolugrás, rövid- és hosszútáv futás, illetve sífutó ergométerezés is.

Fontos megjegyezni, hogy az itt elért eredményeknek semmilyen szankciós következménye nincs. Csupán egy visszajelzést ad a versenyzőknek és az edzőknek is arról, hogy a tavaly őszi felmérőhöz képest, a téli munka milyen irányú és mekkora fokú változásokat eredményezett.

Összességében elmondható, hogy a fiatalok remek állapotban kezdhetik meg a vízi edzéseket, a mostani felmérőn nyolc korosztályos csúcs is született:

300 méter úszás, fiúk: Csamangó Bercel (U13), MVM Szegedi VSE - 3 perc 44 másodperc

300 méter úszás lányok: Pap Réka (U14), Atomerőmű SE - 4 perc 22 másodperc

600 méter futás fiúk: Makovsky Nándor (U15), KSI SE- 1 perc 36 másodperc

1200 méter futás, fiúk: Oláh Tamás (U14), Szolnoki Sportcentrum - 3 perc 40 másodperc

Síergó, fiúk: Marenec-Dózsa Zétény (U16), MVM Szegedi VSE - 1 perc 27 másodperc

Síergó, lányok: Kramer-Boga Emma (U16), Gödi SE - 1 perc 41 másodperc

30 méter Sprint futás fiúk: Nagy Balázs (U13), City-Gas Tiszafüredi Kajak-Kenu Sportegyesület - 4 perc 14 másodperc

Helyből távolugrás, lányok: Varga Szonja (U13), Gödi SE - 216 centiméter

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók