Az 1936. március 10-én született Hunics József nevét először az 1956-os melbourne-i olimpián ismerte meg a világ, ahol Farkas Imrével C–2 10 000 méteren bronzérmet szereztek. A kettős sikere mögött külön történet húzódik: a hajójuk szállítás közben eltört, így kölcsönkenuval kellett rajthoz állniuk, mégis képesek voltak a dobogóra küzdeni magukat. Ez a teljesítmény nemcsak sportértékében volt kiemelkedő, hanem abban a tartásban is, amelyet a páros a nehézségek közepette mutatott.
A Hunics-Farkas páros a következő évben a genti Európa-bajnokságon, ezúttal C–2 1000 méteren szereztek bronzérmet. Eközben a hazai versenyeken versenyeken is megállíthatatlanok voltak: 1956 és 1957 között a három klasszikus távon (500 méter, 1000 méter, 10000 méter) hat országos bajnoki címet nyertek együtt.
Hunics azonban nem csak Farkas Imrével, alkotott maradandót: 1959-ben Duisburgban Dömötör Gyulával C–2 1000 méteren Európa-bajnokok lettek, a 10000 méteres távon pedig ezüstérmet szereztek.
Sportpályafutását végül 1960-ban egészségi okok miatt kellett befejeznie Hunicsnak, de a sporttól nem szakadt el. Két különböző sportágban – kajak-kenuban és sportlövészetben – is szakedzői képesítést szerzett. Munkáját Érdemes Sportoló és Kiváló Sportoló kitüntetéssel ismerték el, majd 1996 decemberében Göncz Árpád köztársasági elnöktől vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, amely méltó lezárása volt annak az életműnek, amelyben a teljesítmény és az emberi tartás egyaránt fontos szerepet kapott.
Hunics József 2012. júliusában, hosszan tartó betegség után, 76 éves korában hunyt el. Hamvait augusztus 17-én a Dunába szórták, a Dráva utcai kikötőből induló kishajóról – a folyó, amely egész életében társa volt, végül utolsó útján is elkísérte. Emléke ma is ott él a Duna partján, a régi versenyek visszhangjában, és mindazok szívében, akik számára a sport nemcsak eredményekről, hanem emberségről is szól.
