A kajak egyes 500 méteres középfutamaival indult a szombat délelőtti program a Maty-éren. U17-es korosztályban a fiúknál Jancsó Leventének és Zákány Máténak azonos futamban kellett bekerülnie a finálé érő top háromba. Ez sikerült is, hiszen Zákány – aki tegnap ezer párosban már egy aranyat is begyűjtött – első, Jancsó pedig második lett. A lányoknál Varró Csenge és Szijártó Dóra is a harmadik helyen masírozott be a délutáni döntőbe.
U16-ban a fiúknál a hatalmas mezőny miatt, csak a középfutamok első két helyezettjeinek volt biztos helye a döntőben. Ennek megfelelően Herk Lászó és Gyarmati Levente Károly is odatette magát, mindketten megnyerték saját futamukat. A hölgyeknél is bizakodhatunk, a döntőt illetően, hiszen Acélos Hanna Glória a második, Moór Mirtill pedig az első helyen végzett délelőtt.
A legfiatalabb korosztályban is egy futamba kerültek fiú versenyzőink, ám csak Kardos Olivér tudott bekerülni a top háromba, Balla Levente negyedik helyével épphogy kicsúszott az A-döntőből. A lányoknál viszont két finalistánk lesz, a tegnapi ezer egyest megnyerő Bebők Lara futamgyőzelemmel hangolt a nap második felére, de Chrudinák Virág is továbbjutott.
A kajakosok után következtek a kenu egyesek. U16-ban Barna Dávid Zsombor futamát megnyerve jutott döntőbe, de a tegnapi ezer egyesben ezüstérmet szerző Maricza György is ott lesz a délutáni folytatásban. Ugyanebben a korosztályban Kirs Alma is döntőzhet, csakúgy, mint U15-ben Fekete Nóra és Poszpischil Luca Panna, utóbbiak egyaránt futamukat megnyerve jutottak tovább. Sajnáljuk viszont az U17-es fiúkat, Molnár-Gábor György és Vargay Máté Sándor is negyedikként zárt, így mindketten épphogy lecsúsztak az A-döntőről.
Következtek a kajak párosok középfutamai, ám nekünk csak az U16-osokat kellett figyelni, hiszen az idősebbek már a tegnapi előfutamból kvalifikálták magukat a döntőkbe. A „túlórázók” is megoldották a délelőtti feladatot, a női mezőnyben a Bokányi Nóra, Gábor Alíz, illetve az Acélos Hanna Glória, Moór Mirtill páros is futamát megnyerve döntős. A fiúknál a Gyarmati Levente Károly, Lánczi Zaránd János egység második, a Lőrinczi-Csákvári Brúnó, Takáts Áron Dávid duó pedig harmadik lett futamában. Mindkét eredmény természetesen A-döntőt jelent.
Kenu páros ötszáz méteren a Dohárszki Ábel, Györkő Huba egység is finalista az U16-osok között, a Takács Lázár, Vargay Máté Sándor kettős azonban csak ötödik lett, így számukra a B-döntő jelenti majd a folytatást.
U16 női C-2 500 méteren előfutamokat is rendeztek, melyekből az első helyezettek jutottak egyenes ágon döntőbe. A Poszpischil Luca Panna, Vágovics Eszter, illetve Konkoly Anna Marietta, Kirs Alma kettesek egyaránt az egy órával későbbi középfutamban is rajthoz álltak, ám csak előbbi lesz ott a fináléban, Kirsék kevesebb mint két századmásodperccel csúsztak ki az első háromból.
Az ötszázas kajak négyesek elő-és középfutamai is belefért még a délelőtti programba. A fiúknál a Jancsó Levente, Herk László, Zákány Máté, Lánczi Zaránd János alkotta egység már az előfutamból egyenes ágon bejutott a fináléba, a Juhász Zoltán Dominik, Kardos Olivér, Balla Levente, Velencei Boldizsár négyes viszont csak a B-döntőben állhat majd rajthoz. A lányoknál a Leskó Vivien, Acélos Hanna Glória, Varró Csenge, Moór Mirtill összeállítású kvartettek már az első megmérettetés után, a Bebők Lara, Kalló Sára, Chrudinák Virág, Bertalan Katalin egység pedig a középfutamból jutott be fináléba.
A döntőket délután rendezik, amelyeket YouTube csatornánk mellett az m4sport.hu-n is élőben lehet követni.