Már negyedik évfolyammal rajtolt el az idei Pályakezdő Edzők Program

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Kajak-Kenu Módszertani Központ idén is meghirdette a Pályakezdő Edzők Programját (PEP). A rekordlétszámú negyedik évfolyam az elmúlt hétvégén Pakson, illetve Szekszárdon indította az évet.

2022-ben indult útjára a Pályakezdő Edzők Program, amelynek célja, hogy a sportágban dolgozó fiatal edzők számára az elméleti tudásanyag mellé hasznos gyakorlati tapasztalatokat is biztosítson. A programban részvevő szakemberek a képzés során meglátogatják a régiós állomásokat, ahol megismerhetik az adott régió sajátosságait, a szakosztályvezetőknek köszönhetően bepillantást nyerhetnek a helyi klubok működési rendszerébe, testközelből láthatják sikeredzők foglalkozásait, emellett dietetikai, pszichológiai, edzéselméleti és egyéb előadásokat hallgathatnak meg.

Idén már a negyedik évfolyam kezdte meg a programot, méghozzá rekordnak számító 18 fővel. Köztük van többek között a világbajnoki ezüst-és bronzérmes Korisánszky Dávid, az Európa-bajnoki ezüstérmes Fodor Nicholas, valamint az U23-as világbajnok Nemes Réka is.

A képzés az elmúlt hétvégén a Kammerer Zoltán Regionális Akadémia két fontos bázisán, Paks és Szekszárdon rajtolt el. Előbbi helyszínen szombaton Csáky László coach indította a napot ismerkedős játékokkal, elgondolkodtató feladatokkal, hiszen a rendhagyó iskola nem titkolt célja a közösségteremtés is.

Tóth Márton beszélt az Atomerőmű SE jellegzetességeiről, működéséről, terveiről, de az edző feladatait érzéseit, a miérteket és a siker fogalmát is firtatta. A legendás mesteredző, Hajba Antal emlékét is felidézték egy pár perc erejéig a vízitelep körbejárásakor.

Délután a projekt vezetője, Bardóczi Krisztián ismertette a képzés éves programját, elvárásokat, egyéb tudnivalókat. Ezután ismét Csáky László igyekezett tovább erősíteni a közösséget, ami a szokásos esti beszélgetésbe torkollott.

Vasárnap Szekszárdon folytatódtak az előadások a Jámbor-házaspár vendégszeretetét élvezve. A hallgatók meghökkenve hallgatták végig a már 15 éves Szekszárdi Kajak-Kenu SE fejlődésének sikersztoriját Jámborné Inger Nikolettától. Rengeteg példamutató ötletet kaphattak itt a fiatal edzők, de elsősorban egy olyan problémamegoldó szemléletet, melyre nagy szükségük lehet a következő évek során. Jámbor Attila, a klub vezetője, maratoni világbajnokként e szakágról beszélt, amely a sajátos szabályaival, valamint az utánpótlás képességfejlesztő, felkészülési programjaként került reflektorfénybe előadásában.

„Összegezve a hétvégét PEP 2025 első hétvégéje remekül sikerült. – mondta Bardóczi Krisztián, a program vezetője és megálmodója. -  A gyakorlott, felkészült előadókat már megszokhattuk ebben a régióban, melyeket minden évben gondos igényességgel szervez ifj. Csaba András akadémiai menedzser, de egyébként is azt gondolom ez a negyedik évfolyam nagyon érdeklődő, nyitott, valós tudásvággyal érkezett a programba. Az ország szinte minden pontjáról vannak résztvevők, biztos, hogy fantasztikus közösség válik belőlük a program végére!” 

Hogy valóban mennyire elhivatott a mostani évfolyam, azt Nemes Réka szavai is bizonyítják.

„Boldog vagyok, hogy részese lehetek ennek a programnak, már az első állomás rengeteget adott számomra. Amikor hazafelé jöttem, a kocsiban emlékeztetőként videóra rögzítettem azokat a pontokat, amelyeket bele szeretnék venni a beszámolómba, húsz percnyi anyag jött össze. Úgy érzem, nagyon jó csapat jött össze a 2025-ös évre, az esti beszélgetés során nagyon sok jó történetet hallottam,

rengeteget szakmáztunk a többiekkel, és őszintén megmondom, alig várom már a folytatást.” 

Hozzá hasonlóan Korisánszky Dávid is pozitívan értékelte az elmúlt két napot.

„A hétvége Csáky László előadásával indult, ami elég erős kezdés, hiszen Laci gondolkodása, egyedi látásmódja sokunkra hatással van, más szemüvegen keresztül tud megmutatni számunkra sok-sok dolgot ebben a szakmában. A hétvége mindkét helyszíne rengeteg érdekességet mutatott meg nekem. Pakson igazi példakép volt Tóth Marci, akivel korábban együtt versenyeztem, most pedig azt láttam, hogy profi módon, tudatosan építi az utánpótlást az Atomerőműnél. Szimpatikus az az út, amit bejár, örülök, hogy ilyen edzői példák is vannak előttünk. Szekszárdon pedig lenyűgöző volt megtapasztalni Jámbor Attila és Inger Niki útját, azt, hogy a nulláról hogyan építettek fel egy jól működő, eredményes egyesületet. Hogy mire jó ez a program? Szélesíti a látásmódunkat, lehetőséget ad arra, hogy találkozzunk olyan gondolatokkal, metódusokkal, amelyeket hasznosítani tudunk majd a saját edzői pályánkon is.” – fogalmazott a világbajnoki ezüst-és bronzérmes kenus. 

A program folytatására nem kell sokat várni, ezen a hétvégén Győrben és Kimlén folytatódik a képzés.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók