Kocsis Csillag világbajnoki ötödik technikaiban, a mastersek között Szabó Gábor negyedikként zárt

A Sabaudiában zajló PWW SUP Világbajnokság szombati napján női open kategóriában a 19 éves Kocsis Csillag magabiztosan jutott be a technikai szám döntőjébe, ahol az ötödik helyen ért célba. A Balatonfüredi Yacht Club tehetsége az ifjúságiak között eltöltött évei után, világbajnokságon most először versenyez az elitmezőnyben. Magyar részről a nap legelőkelőbb helyezése Szabó Gábor nevéhez fűződik: az 50 év felettiek korosztályában negyedikként zárt.

A szombati versenynap teljes egészében a technikai számról szólt, a mintegy 900 méteres pályán hat forduló állította kihívás elé a versenyzőket. A női elitmezőnyben, vagyis az open kategóriában Kocsis Csillag és Ebenspanger Dóra is továbbjutott csütörtöki előfutamából, így a napot a középfutammal kezdték. Dóra ezt a hetedik helyen zárta, így búcsúzott a további küzdelmektől. Csillag viszont magabiztosan nyerte saját futamát, és ezzel kvalifikálta magát a késő délutáni fináléba.

A Balatonfüredi Yacht Club még csak 19 éves versenyzője korábban már többször bizonyított a felnőttek között, emellett 2024-ben ifjúsági világbajnok lett a technikai számban. Ez a döntő azonban nem indult könnyen a számára, az első fordulóból nyolcadikként jött ki. Nem esett azonban kétségbe, a többiektől eltérő ívet választva szépen zárkózott az élmezőnyre. A harmadik fordulóhoz már negyedikként érkezett, ám spanyol riválisa hamar visszaelőzte. Az utolsó métereken Csillag nagy hajrázott, de végül maradt az ötödik helyen.

Férfi open kategóriában a szintén még csak 19 éves Szabó Zénó mellett a csütörtöki selejtezőt sikerrel teljesítő Balla Botond is érdekelt volt. A délelőtti előfutamból csak Zénónak sikerült a továbbjutás. A délutáni középfutamban SUPport SC tehetségének már nem volt esélye a döntőre, hetedikként ért célba.

Ifjúsági korosztályban Ódor Barnabás hetedik lett előfutamában, nem jutott tovább. A lányoknál Szabó Regina rögtön a középfutamban kezdte a napot, amelyet a nyolcadik helyen fejezett be, így a döntő sajnos neki sem jött össze.

A 40 év feletti férfiaknál az öt magyar induló közül Márton Károly, Fodor Szabolcs és Nagy Szabolcs is sikerrel vette a délelőtti előfutamokat. A középfutamot követően Fodor és Márton is a B-döntőben folytathatta, amelyben remekül teljesítettek: előbbi nagy csatában győzött, utóbbi harmadikként zárt. Szabó Viktor és Szili Balázs az előfutamban búcsúzott. A hölgyeknél vezetőedzőnk, Nagy-Rasztotzky Eszter nyolcadikként ért célba a B-döntőben.

Az 50 év felettiek korosztályában Szabó Gábor világbajnoki negyedik helyezést ünnepelhetett! A SUPport SC rutinos versenyzője az előfutamban és a középfutamban egyaránt második lett. A fináléban az első fordulóban történt kavarodásból hatodikként jött ki, innen sikerült még további két pozíciót javítania, így a francia, a német és a kanadai riválisa mögött zárt. Öreglaki Gábor és Zöllner Viktor a középfutamig jutott, Szerdahelyi Gábor számára az előfutam jelentette a végállomást. A hölgyeknél Kósa Rita jutott a legtovább, aki a C-döntőben negyedikként végzett. Hejduk Ilona, Turai Márta és Hegedűs Dóra számára az előfutamban ért véget ez a versenyszám.

Vasárnap a hosszútávú döntőkkel zárul a világbajnokság, természetesen több magyar indulóval.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók