A háromnapos versenyt a Koper-öbölben rendezték meg, amelynek nyugati oldaláról folyamatosan érkezett be szél és hullámok, olyan érzést keltve, mintha egy nyílt tengeri futamon vennének részt a sportolók. Az Adria SUP Challenge az egyik legnagyobb európai versenysorozatnak, a SUP Alps Trophy-nak a része, így a nemzetközi mezőny legjobbjai is a helyszínen mérették meg magukat.
Több más magyar versenyző mellett a versenyen rajthoz állt a 17 esztendős Kocsis Csillag is, akinek egy igencsak kemény női mezőnyben kellett helyt állnia. A Balatonfüredi Yacht Club versenyzője két kategóriában is rajthoz állt – a női technikai, valamint a 12 km-es hosszútávon.

„A női mezőny nagyon erős volt, hiszen Csillagon kívül két junior világbajnok is részt vett az eseményen, de Csillag az open kategóriában is elindult, mert szeretne minél nagyobb terhelést kapni és megerősödni. A mezőnyben több nagy nevű versenyző is rajthoz állt, ezért garantálható volt a lökdösődés és a kemény harc – emelte ki Csillag édesapja, Kocsis Miklós. - Csillagnak arra kellett koncentrálni a 12 kilométeres hosszútávon, hogy megfelelő taktikát alkalmazzon. Előzetesen azt beszéltük meg, hogy le kell szakítania a többieket, majd fokozatosan növelni az előnyt. Nagyon sok oldalhullám volt, de ennek ellenére is nagyon közel volt ahhoz, hogy a 6 perc 40 másodperces átlagát hozza az egész futam során. Két percet sikerült vernie a második helyen beérkező junior világbajnok görög versenyzőre. Az Európa-bajnokság előtt nagyon örültünk ennek a teljesítménynek.”
Csillag a technikai futamon is rajthoz állt. Itt a selejtezőben és a döntőben is hatalmas hullámokkal kellett megbirkóznia, de jól vette az akadályokat, így ebben a kategóriában is diadalmaskodni tudott.

„A döntőben szinte végig vezetve tudott győzni. A legnagyobb kihívója a görög Kyriaki Logotheti volt, aki fizikálisan is nagyon erős versenyző, valamint nagyon kemény hajrákat is tud indítani. Ennek ellenére is három-négy deszkahosszal tudott előtte végezni Csillag. Így a tavalyi eredményét megismételve újból két kategóriában is győzedelmeskedni tudott” – emelte ki Kocsis Miklós.
Csillag következő versenye az ECA Gyorsasági, Para Kajak-Kenu és SUP Európa-bajnokság lesz Szegeden, amelyen három kategóriában is rajthoz áll majd.
„A szegedi Európa-bajnokságon a hosszútávon junior kategóriában fog rajthoz állni, míg a technikaiban és sprintben a felnőttekkel is versenyezni fog. Az utóbbi két kategóriában a lehető legjobb eredményt akarja elérni, de úgy gondolom, hogy a legjobb tízben biztos benne lesz, míg a hosszútávon győzni szeretne. Jövőre lesz az utolsó éve a junior korosztályban, így az Eb-t és a vb-t is meg szeretné nyerni 2025-ben. Csillag már most is legtöbbször az open kategóriában indul, hogy felvegye annak a ritmusát. Nincs sok értelme annak, hogy még egy junior trófeát hazahozzon, sokkal többet fejlődik, ha már az openben indul és ott szerez tapasztalatot – vélekedett Kocsis Miklós. – Most pénteken megyünk le először a Maty-érre a kenusokkal együtt. Fontos, hogy a dobott vízen is eddzen, mivel a női mezőny tagjai olyanok, mint a terminátorok – olyan hullámot raknak, hogy ha nem állsz be közvetlenül mögéjük, akkor olyan érzésed van, mintha tengeren mennél. Természetesen az a cél, hogy minél jobb eredményt érjen el az open kategóriában és ő legyen a legjobb a juniorok között.”

Az Európa-bajnokság után új szakaszába lép a felkészülése, hiszen az edzéstervet már a novemberi világbajnoksághoz igazítják, amelyet Floridában, az Amerikai Egyesült Államokban rendeznek. Kocsis Miklós elmondta, hogy a rövid pihenő után izomépítésen lesz a hangsúly, majd a versenyformát szeretnék elérni az ősszel.
Csillag távlati tervei között szerepel, hogy az olimpiára is kijusson. Habár a SUP még nem tartozik az ötkarikás játékok közé, de a közeljövőben ez könnyen változhat.
„Csillag fejében, most az Eb-n és a vb-n kívül ott van, hogy előbb, vagy utóbb a SUP egy olimpiai sportág lesz" - emelte ki édesapja.

Csillag mellett további szép magyar eredmények is születtek, amelyek alább olvashatóak:
Női hosszútáv (12 km):
1. Kocsis Csillag
8. Ebenspanger Dóra
Női hosszútáv (12 km) 50+:
5. Hegedűs Dóra
Férfi hosszútáv (12 km):
12. Chlebovics András
14. Kovács Gábor
Női FUN Race:
1. Ebenspanger Dóra
Férfi FUN Race:
3. Chlebovics András
4. Kovács Gábor
14. Kemény András
Női technikai:
1. Kocsis Csillag