Délutánra maradt a napsütés, azonban a hátszél jelentősen felerősödött, ami megnehezítette a versenyzők dolgát. Szerencsére a program, így is zökkenőmentesen lezajlott, ami a fiúk K-1 500 méteres előfutamaival kezdődött. Egyik korosztályban sem lehetett egyenes ágon bejutni a döntőbe, az U16-osok között ráadásul nem kevesebb mint 57(!) induló volt. Ez a tény azonban nem zökkentette ki sem Herk Lászlót, sem Gyarmati Levente Károlyt, ugyanis mindketten magabiztos pályával nyerték saját előfutamukat. U17-ben Zákány Máté és az ezer méteren már döntős Jancsó Levente is egy második hellyel kezdett, míg U15-ben Kardos Olivér az első, Balla Levente második helyen masírozott be a szombati középfutamba.
A lányok mezőnyében is remek kezdést produkáltak a magyar versenyzők. U17-ban előbb Varró Csenge a harmadik, majd Szijártó Dóra a második helyen jutott tovább futamából. Az U16-osoknál hibátlan napot Moór Mirtill és Acélos Hanna Glória, mindketten futamgyőztesként zártak. A legfiatalabb korosztályban Chrudinák Virág egy második, Bebők Lara pedig egy első helyezéssel biztosították helyüket a középfutamokban.
Két biztos döntősünk van már C-1 500 méteren. U15-ös korosztályban az előfutamok első helyezettjei egyenes ágon juthattak be a fináléba és ezt ki is használta Molnár Ádám István és Molnár Lukács Ivo, mindketten megnyerték saját versenyüket. U17-ben Molnár-Gábor György és Vargay Máté Sándor is harmadik lett, így ők a középfutamban folytatják. Az U16-osoknál hiába nyerte saját előfutamát Barna Dávid Zsombor és Maricza György, ebben a korosztályban ez még nem jelent automatikus döntőt.
A lányoknál is vannak már biztos finalistáink. U17-ben Trencsényi Noémi futamgyőzelme és Szente Johanna második helye is egyenes ági továbbjutást ért, csakúgy, mint U16-ban Vágovics Eszter első helye. Középfutam vár még a szintén U16-os Kirs Almára, valamint két U15-ös versenyzőnkre, Poszpischil Luca Pannára és Fekete Nórára is.
Késő délután az ötszázas fiú párosok is bemutatkoztak, elsőként a kajakosok. U17-es korosztályban mindkét egységünk kihagyja a középfutamot, ugyanis a Bencze Zoltán, Maszárovits László duó, illetve a Hirl Milán, Madarasi Attila kettes is futamgyőzelmével már a fináléra készülhet.
U15-U16-os összevont korosztályban ugyanakkor nem lehetett egyből döntőbe jutni. Itt is két magyar egység állt rajthoz az előfutamban, a Gyarmati Levente Károly, Lánczi Zaránd János páros a harmadik, a Lőrinczi-Csákvári Brúnó, Takáts Áron Dávid kettős pedig a második pozícióban végzett az első felvonás során.
Az U17-es kenusoknál futamot kellett volna nyerni az egyenes ági döntőhöz. Ettől sajnos messze volt a Takács Lázár, Vargay Máté Sándor duó, amely negyedik lett, ugyanakkor a középfutamban simán javíthatnak. Döntős azonban a Kiss Martin Vajk, Molnár-Gábor György egység, amely nagyszerű pályával elsőként ért át a célvonalon.
A fiatalabb korosztályban is van már egy biztos finalista párosunk: a Széll Kristóf, Balázs Bálint Kristóf alkotta egység magabiztos győzelemet aratott. Egy előfutammal ezelőtt a Dohárszki Ábel, Györkő Huba kettes harmadik lett, ami középfutamos folytatást jelent.
Az ORV holnap délelőtt újabb előfutamokkal folytatódik, délután azonban már az érmekért megy a majd a harc a Maty-éren.