Ez már a negyedik alkalom a korosztályos világbajnokságok történetében, hogy a felnőtt nemzetközi versenyekről ismert ötezer méteres számokat vegyes váltóként rendezik meg. A kéttagú váltó tagjai körönként váltják egymást a szárazföldön. Összesen négy kört kell teljesíteni, az első mindig a fiúké, az utolsó pedig a lányoké.
No, de akkor vegyük is számba, mi történt ebben a számban a Banook-tavon. Az ifjúsági kenusok rajtoltak el először, melyben Györkő Huba és Győre Lotti alkotta a magyar váltót. Huba az első kör végén a csehek mögött másodikként „pacsizott le” Lottival. A második körben a német lány mindkettőjüket megelőzte – végül az arany is a Lykka Strobel, Moritz Haase kettőshöz került. A csehek végül megtartották második helyüket, sőt közben a kínaiak is fiataljaink előtt értek célba, akik így negyedikként zártak.

Következett az ifi kajakosok döntője, amelynek érdemi része számunkra bántóan hamar véget ért. Gyarmati Levente az élbolyban haladt a rajt után, ám az első forduló előtt hátulról kapott egyet a hajója, aminek következtében elcsavarodott a kormánya, amitől keresztbeállt, két hajó is alácsúszott, a német ráadásul be is borult. A mezőny végéről Levente és Kalmár Nóra is próbált zárkózni, ám utóbbi sajnos az utolsó körben borult, így nem tudta befejezni a versenyt.
Az U23-as kenusoknál Marenec-Dózsa Zsombor is vízre szállhatott Kanadában, a már harmadik számában érdekelt Győre Pannával alkotta a váltót. A korosztályban elsőévesnek számító Zsombit az első kör után a hatodik helyen váltotta Panna. Innen már nem sikerült előrébb lépni a táv hátralevő részében, hatodikként zárt ez a váltó.
A világbajnokság utolsó versenyszáma, a 44. döntő az U23-as kajakosok váltója volt, melyben a magyar duót az ezer egyesben aranyérmes Kollek Bálint, valamint a női négyessel második helyen végző Pető Hanna képezte. Bálint az élbolyban kezdett, a dánok és a németek mögött harmadikként váltott. Hanna következett, aki spanyol ellenfelével haladt fej-fej mellett. Őket sikerült lehagyni, azonban a táv második felében feljöttek a szlovákok. Az utolsó párszáz méteren Romana Secovával csatázott az éremért Hanna, a rivális azonban jobban bírta a hajrát, a KKNKKA versenyzője negyedikként ért célba.

„Azt gondolom, minden váltónk magához képest jól küzdött. A körülmények nem voltak túl ideálisak, nem is tudtunk gyakorolni a pályán, de egyébként fölösleges kifogásokat keresni, ez most így sikerült.” – fogalmazott Kadler Viktor, hozzátéve, hogy a délutáni öt aranyat és két ezüstöt hozó döntőkben viszont fantasztikusan teljesítettek a versenyzők. A kapitány külön kiemelte Gazdag Lilit, illetve az ifjúsági C-2 500 méteren nagy fölénnyel világbajnoki címet szerző Péter Zsolt Zsombor, Barna Dávid Zsombor párost.
Bár újabb érmet nem szereztünk a váltókban, Magyarország első helye az éremtáblán már a váltók előtt is biztos volt. Fiataljaink 27 éremmel térhetnek haza Kanadából, 11 arany mellett 10 ezüsttel és 6 bronzzal.
„Az éremtábla önmagáért beszél, erős volt a csapatunk. Persze látnunk kell azt is, hogy néhány, elsősorban csapathajós számban nem úgy teljesítettünk, ahogy mondjuk az edzőtábor alapján vártuk volna. Ezt az edzőknek és nekem is ki kell elemeznem. Összességében azonban természetesen nagyon elégedett vagyok, hiszen minden szakágban szereztünk érmeket.” – értékelte a válogatott szereplését Kadler Viktor.
A csapat kinti idő szerint holnap reggel búcsúzik Halifaxtól. Szívből gratulálunk valamennyi versenyzőnknek, edzőiknek, egyesületeiknek, valamint a szakmai stábnak!


























