MIT MŰVELTÉL DANI? FEJES DÁNIEL HOLTVERSENYBEN VILÁGBAJNOK C-1 1000 MÉTEREN!
Parti János, Tatai Tibor, Wichmann Tamás, Pulai Imre és Vajda Attila után új világbajnoka van Magyarországnak férfi C-1 1000 méteren! Fejes Dániel valami egészen elképesztő versenyben, egy őrületes hajrát követően, holtversenyben az olimpiai címvédő Martin Fuksával világbajnoki címet szerzett a férfi kenu egyesek olimpiai távján.
Azt már a szegedi és a montreáli világkupa is megmutatta, hogy Demeter István tanítványa megérkezett a közvetlen élmezőnybe, és erre csak ráerősített mindaz, amit itt, Poznanban láttunk tőle az elő- és a középfutamban.
A döntő rajtját a négyes pályáról várhatta, nem akarámilyen ellenfelekkel: Fuksa, Tarnovschi, Queiroz, Petrov egyaránt korszakos klasszisok. Petrov brutálisan bekezedett, az első 300 méteren majd két hajóval ellépett az őt üldüző Tarnovschitól és a harmadik helyen haladó Danitól. Az orosz előnye féltávhoz sem csökkent, és a moldáv is őrizte a második helyét, de reméltük, hogy Daniban lesz még legalább egy sebességi fokozat.

Mint utóbb kiderült, nem egy, hanem legalább három volt még benne. A táv utolsó negyedében elkezdett közeledni Tarnovschihoz és Petrov is egyre lassult. Az utolsó száz métert jelző piros bójasorhoz érve Dani már tisztán második volt, miközben nagyon jött az egyesen Fuksa is. Petrovval együtt hárman szinte teljesen egyszerre értek át a célvonalon. Hosszú percek következtek, Fuksát mutatta leginkább a kamera, majd megjött az eredménytábla, amin azt láthattuk, hogy a cseh klasszis mellett Dani neve előtt is az egyes szám szerepelt. Vajda Attila 2013-as duisburgi győzelme után, újra felcsendült a magyar himnusz az eredményhirdetésnel.
"Még keresem a szavakat... Nagyon jó érzés, de van bennem most egy kis üresség is, hogy sikerült elérnem azt, amit az elmúlt hetekben akartam. Éreztem, hogy bennem van, főleg a középfutam után. Egyelőre még nem hiszem el, nem tudom felfogni" - fogalmazott az MTK 26 éves kenusa.
"Nagyon jó, hogy végre nekem is eljátszották a Himnuszt és köszönöm mindenkinek, aki ehhez hozzátett! A családomnak, a feleségemnek, az edzőmnek, a csapattársaimnak és az egész válogatottnak."

Elárulta: az eredményhirdetésre menet azt mondta az edzőjének, Demeter Istvánnak és ifjabb Foltán László szövetségi kapitánynak, hogy most végre befelé pattant az a bizonyos labda.
"A befutó után nem tudtam, hányadik vagyok. Amikor jöttem az eredményhirdetésre, akkor realizálódott bennem, hogy nem Petrovval, hanem Fuksával végeztem holtversenyben az élen. Így elmaradt az ujjongás, a hajócsapkodás a célban, de nem is vagyok ez a típus" - mondta Fejes.
"Nagyon fájt a pálya, de jó érzés volt, hogy azt éreztem, van bennem erő és az első helyért csatázok. Tarnovszkihoz mértem magam, azt gondoltam, ha hozzá képest lőtávolon belül vagyok, az rossz nem lehet. Amikor százötven méterrel a vége előtt megelőztem, az olyan löketet adott, hogy azt éreztem, nem fogok tudni megállni."
Demeter István, Fejes Dániel edzője az MTI-nek úgy nyilatkozott: nagyon régóta dolgoznak az ezer méteren, régóta szeretnék, hogy ez a teljesítmény kijöjjön a sportolóból.

"Tudtam, hogy mire képes, úgyhogy csak azon izgultam, hogy sikerüljön neki a tökéletes pálya, mert akkor tudtam, hogy elöl végez. A taktikánk nagyjából mindig ugyanaz: magas utazótempó, lőtávolon belül maradni a többiekhez képest, és az utolsó 100-150 méteren minél jobban kievezni magát. Szerencsére ugyan erős futamot kapott délelőtt 500-on a középfutamban, de a végén nem kellett megszakadnia, és az a nyolcvan méter most jól jött" - elemezte a finálét a szakember.
Mint mondta: a hosszú távú cél a 2028-as, Los Angeles-i olimpia, addigra szeretnék elérni, hogy Fejes tízből tízszer ilyen teljesítményt tudjon nyújtani. "Akkor lehet egy szép érmet hazahozni" - jelentette ki Döme, aki öt éve edzi a friss világbajnok kenust.
CSIKÓS ZSÓKA MEGVÉDTE CÍMÉT, ISMÉT VILÁGBAJNOK K-1 1000 MÉTEREN!
Mondhatni kétség sem fért hozzá! Zsóka egész egyszerűen leuralta a mezőnyt, ugyanolyan simán győzött, mint korábban az elő- vagy a középfutamban és Milánó, után Poznanban is világbajnok lett.
A középfutamhoz hasonlóan ezúttal is óvatosan kezdett, ugyanakkor 250 méter után már ő állt az élen. Csak a hátát láttam mindenki az további 750 méteren is, elképesztő könnyedséggel - legalábbis kívülről úgy tűnt - és roppant magabiztossággal haladt a győzelem felé. Mintaszerű, gyönyörű pálya volt, melynek végén közel három másodperccel verte az ezüstérmes spanyol Laia Pelachs-t.

Zsóka ezer méteren a második, összességében pedig pályafutása negyedik világbajnoki címét ünnepelhette. További érdekesség, hogy ez volt a 14. magyar világbajnoki győzelem ebben a versenyszámban, ráadásul 2018 óta minden évben szereztünk érmet.
"A rajtom még mindig nem volt jó, de holnapra jó lesz. - kezdte mosolyogva értékelését a szolnoki kajakos arra utalva, hogy szombaton az olimpiai szám, az 500 méter egyes döntőjében lesz érdekelt. - Szerencsére ezt leszámítva egy nagyon jó pályát tudtam jönni. Bíztam benne, hogy mögöttem "nem ül be" senki vízre, nem tudom, így volt-e, de meg tudtam tartani a pozíciómat, aminek nagyon örülök."
Zsóka azt is elárulta, hogy most magabiztosabb volt a vízen, mint délelőtt, az 500 méter középfutamában, mert csillapodott a szél és a hullámok is. Hozzátette: örülne, ha holnapra is maradna ez az idő, ez az enyhe szél.

"Én nem úgy fogalmaznék, hogy meg kellett nyernem ezt a döntőt, hanem, hogy meg akartam nyerni. Én vagyok a regnáló világbajnok, így azt gondolom, mindenki arra számított, hogy én fogok győzni. Én is próbáltam így hozzáállni. Sokat készültem egyébként Fejes Danival együtt az ezerre és az ötszázra is, remek, hogy mindketten győzni tudtunk." - nyilatkozott.
"Ma még próbálom élvezni, hogy idén is én nyertem ezt a számot, de mentálisan készülök már az ötszázra is, amelyen sokkal többet várok magamtól, mint tavaly, mert idén ez volt előtérben. Bízom benne, hogy el tudok majd rajtolni rendesen!" - zárta gondolatait.
ÖTÖDIK A FÉRFI KAJAKNÉGYES!
Valami hiányzott ezen a világbajnokságon a fiúknak. Hogy mi, azt csak ők tudhatják pontosan és egészen biztos, hogy ezt meg is fogják találni, merthogy ez az egység nem csak az ötödik legjobb a világon, az olyan biztos minthogy holnap is fel fog kelni a nap.
Két viláhkupa-arany, egy Eb-győzelem és egy vk-ezüst után ez most így alakult. A rajtot egyébként jól kapta el a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta kvartett, ugyanakkor az egész mezőny viszonylag együtt lőtt ki az elején. Sőt mondhatjuk, hogy féltávig minden rendben volt, hiszen a németek mögött a második helyen haladtak Bencéék. Utána viszont rákapcsoltak az ausztrálok, és a portugálok, a magyar hajónak pedig sajnos nem volt ellenszere, sőt utolsó 20 méteren a szerbek is a mieink elé kerültek.

HETEDIK LETT KISS ÁGNES ÉS NAGY BIANKA PÁROS C-2 500 MÉTEREN
A szegedi páros még szerdán az előfutam megnyerésével biztosította helyét a fináléban. Ági és Bia a németek és a spanyolok között a hatos pályáról rajtoltak, féltávnál a negyedik helyen álltak. Próbáltak zárkózni az élen haladókhoz, de az utolsó száz méterre teljesen elfogyott az erejük, az Eb-ezüstérmes egység végül a hetedik helyen ért célba.

BARANYAI RÉKA ÉLETE ELSŐ VILÁGBAJNOKSÁGÁN NEGYEDIK VL1 200 MÉTEREN!
A nap egyetlen magyar érdekeltségű paradöntőjét előzetesen kissé tanácstalanul vártuk, ugyanis Baranyai Réka debütált a nemzetközi mezőnyben, ráadásul VL1 200 méteren előfutamot sem rendeztek. A Budapesti Honvéd SE versenyzője, Pruzsina István tanítványa a nyolcas pályáról rajtolva nagyszerűen versenyzett, végig harcban volt az éremért. Az utolsó métereken a japán ellenfeléhez volt közel, de ez a világbajnoki negyedik helyezés is egy nagyszerű eredmény, pláne debütánsként.

HODOVÁN DÁVID MÁSODIK A B-DÖNTŐBEN, ÖSSZESÍTÉSBEN 11. C-1 200 MÉTEREN!
A paksi kenus csütörtökön csak két tizeddel maradt le a fináléról. Ettől függetlenül keményen beleállt a B-döntőbe, amelyet az olasz Nicolae Craicun mögött mindössze 14 századdal lemaradva a második helyen zárt. Bedecs Ferenc tanítványa idén stabil indulója volt a sprintszámnak a világversenyeken. A 25 éves kenus az Európa-bajnokságon ötödik lett, a világkupák közül pedig Szegeden a 12., Brandenburgban pedig a 10. helyet csípte meg, a nemzeközi idényt pedig egy világbajnoki 11. helyezéssel zárta.

TIZENEGYEDIK LETT A NŐI KAJAKNÉGYES!
A világkupákon elért negyedik helyek, valamint az Európa-bajnoki ötödik helyezés után, a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna alkotta egység éremért érkezett a világbajnokságra. Ezek után érthető módon óriási csalódást jelentett számukra a tegnapi középfutam, ahol csak negyedikek lettek, így a B-döntőben kellett rajthoz állniuk. Természetesen kvalifikációs pontok miatt így is fontos volt, hogy minél előrébb végezzenek és ezért mindent meg is tettek, a 2023-ban vb-bronzérmes mexikóiak mögött értek célba. Bár a lányokat valószínűleg ez az eredmény sem jelent vigaszt, az egész éves teljesítményükért mindenképpen elismerés jár, hiszen ne felejtsük, kivétel nélkül U23-as versenyzőkről van szó.


























