Elindult a nevezés, bárki rajthoz állhat az első SUP Európa-bajnokságon

Már lehet nevezni a szegedi ECA Gyorsasági, Para Kajak-Kenu és SUP Európa-bajnokság SUP versenyszámaira! A Maty-éren lesz a szakág történetének első kontinensviadala, amelyen bárki rajthoz állhat, ráadásul az indulók a világ legjobb kajak-kenu pályáján, profi körülmények között mérettethetik meg magukat több ezer szurkoló előtt.

Az idei ECA Gyorsasági, Para Kajak-Kenu és SUP Európa-bajnokság június 12-16. között lesz Szegeden. Gyorsasági szakágban legutóbb huszonkét évvel ezelőtt volt kontinensviadal a Maty-éren. Természetesen para szakágban is lesznek versenyek, de ami igazán történelmi jelentőségűvé teszi számunkra és az Európai Kajak-Kenu Szövetség számára is ezt a néhány napot, hogy sor kerül a SUP szakág első Európa-bajnokságára.

„A SUP hihetetlen fejlődésen ment keresztül az utóbbi években és a népszerűsége most is folyamatosan növekszik. – mondta Horváth Noémi, az Eb versenyigazgatója, korábbi SUP világbajnok. – 2019 óta volt már négy SUP világbajnokság, amelyből egynek szintén mi voltunk a házigazdái Balatonfüreden. Hatalmas öröm, egyben megtiszteltetés volt számunkra, amikor az Európai Kajak-Kenu Szövetség a mi javaslatunk alapján beleegyezett abba, hogy megrendezhessük a szakág történetének első Európa-bajnokságát.”

Elindult a nevezés, bárki rajthoz állhat az első SUP Európa-bajnokságon

Amelyen egyébként BÁRKI ELINDULHAT, aki már betöltötte, vagy idén betölti a 15. életévét. Nem szükséges a profi státusz, és nem feltétel semmilyen korábbi nemzetközi vagy hazai eredmény felmutatása sem. A lebonyolítást illetően mindenki nyílt (open) kategóriában versenyez. A merev deszkások hosszútáv (9 km), technikai (1000 m) és sprint (200 m) számban is indulhatnak, de a felfújható deszkásoknak is lesz egy négy és fél kilométeres futam. Az Eb-re már nevezni is lehet ide kattintva! A versenyszámokról, a nevezési díjakról és a további fontos részletekről a hivatalos bulletinben lehet olvasni.

„A célunk, hogy emlékezetessé tegyük az első Európa-bajnokságot és szeretnénk ebbe mindenkit belevonni, aki akár csak szimpatizál a SUP-pal, ezért 

bárki számára lehetőséget biztosítunk, hogy kipróbálja magát és összemérhesse tudását a kontinens legjobbjaival. 

A lelátókon több ezer ember fog szurkolni, és reményeink szerint a döntőket a tévénézők is figyelemmel kísérhetik. Szeretnénk minél több emberhez eljuttatni, hogy mostanra milyen erős közösséggé formálódott a szakág.” – fogalmazott Horváth Noémi.

Elindult a nevezés, bárki rajthoz állhat az első SUP Európa-bajnokságon

A három évvel ezelőtti balatonfüredi világbajnokságnak mintegy ötszáz indulója volt, a Tagore sétányon rengetegen követték a versenyeket. 2022-ben a Lupa-tavon megrendezett világkupa is sikeresnek bizonyult, az Európa-bajnokság pedig már a harmadik nemzetközi versenye lesz a szakágnak hazánkban. 

A Maty-éren ez lesz az első nemzetközi SUP viadal, melynek programja beépül a gyorsasági és para számok közé. Horváth Noémi elmondta, az Eb egy újabb mérföldkő a szakág életében, hiszen a SUP-osok számára minden olyan feltételt biztosítanak, ami az ötkarikás játékokra készülő kajakosok és kenusok esetében.

„Szervezési és lebonyolítási szempontból már a balatonfüredi világbajnokság után, is rengeteg jó visszajelzést kaptunk. Az akkor szerzett tapasztalatokból táplálkozva 

a célunk az, hogy Szegeden is maximálisan kiszolgáljuk a sportolókat és egy világszínvonalú versenyt rendezzünk. 

Egy az ICF által hitelesített pályán versenyeznek, lesz célfotós időmérés, rajtgép a sprintfutamokon és mindez nemzetközi szinten tapasztalt versenybírók felügyeletével. Arról nem beszélve, hogy gyakorlatilag a kontinens közepén vagyunk, a Maty-ér pedig mind belföldi, mind külföldi szempontból jól megközelíthető helyszín.” – zárta Horváth Noémi.

Elindult a nevezés, bárki rajthoz állhat az első SUP Európa-bajnokságon

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók