Úgy hírlik, hogy a mai napig rendszeresen jár vasárnaponként a barátokkal focizni. Ez igaz?
Már csak nézője vagyok a meccseknek. Ürögi Lacinak hozzám hasonlóan csípőprotézise van, aztán amikor neki az kilazult, én is úgy éreztem, hogy abba kell hagynom. De minden vasárnap ott vagyok, szurkolok, beszélgetek a haverokkal és nagy nehezen kibírom, hogy ne álljak már be.
A labdarúgásban elég ritka a Ferencváros és az Újpest közötti játékosmozgás. Ön azonban 1966-ban épp a Fradiból igazolt át a lila-fehérekhez, csak éppen kenusként.
Az összes barátom, akivel a Fradiban kenuztam idővel abbahagyta, a végén már egyedüli kenus voltam a szakosztályban. Akkoriban kerültem egy hajóba Szántó Csabával, aki az UTE versenyzője volt. Ő mesélte, hogy milyen jó ott minden, így aztán én is odakerültem.
Mi a kenuzással kapcsolatos ősélménye?
Érdi gyerekként egy barátommal sokszor lejártunk a Velencei-tóra. Akkor még nem így nézett ki, mint ma. A horgászokhoz hasonlóan béreltünk egy ladikot és abban evezgettünk. Egyszer jött velünk szembe egy pákász, aki sokkal gyorsabban haladt. Két hétig gyakoroltam azt, ahogy ő csinálta és ekkor szerettem bele a vízen járásba. A barátom édesanyja együtt dolgozott Granek Istvánnal, aki akkor még a Százados úti iskolában volt testnevelőtanár, illetve a kajakszakosztályt vezette a Fradiban. 1960 elején mentem kerültem oda, életemben akkor láttam először tornatermet belülről. Így kezdődött.
Úgy tudom a sikerek is hamar jöttek.
Túl hamar, akkoriban szinte fel se fogtam. Néhány éve, miután a feleségem eltávozott, rendezgettem a lakást és találtam egy mappát, amiben rengeteg általa kigyűjtött újságcikk volt rólam olyan időkből, amikor még nem is ismertük egymást. Például találtam egy olyat, amelyben az 1961-es magyar bajnokság volt, ahol egyesben serdülőként negyedik lettem a felnőttek között. Előtte két nyarat eveztem és így is csak Parti János, Novák Gábor és Gábriel István előzött meg. Közben párosozni kezdtem Gyűrű Endrével. Fél évvel volt fiatalabb nálam, Granek azt mondta, hogy üljek össze vele és tanítsam meg kenuzni. Csupa izom volt, én betérdeltem hátra és onnan szerveztem a ritmust, meg a technikát és azt éreztem nagyon könnyen megyünk. 1962-ben Tatán győztünk egy nemzetközi versenyen, így bekerültünk a válogatottba. Egy évvel később a jajcei világ-és Európa-bajnokságon, ahol még nemzetenként két egység indulhatott, ezer párosban harmadikok lettünk. Az egész csapatból olimpiai számban csak mi állhattunk dobogóra.
A tokiói olimpián azonban már Hajba Antallal ment.
1964 elején a tájékoztatón és az első válogatón is nyertem egyesben, illetve Bandival párosban. De még mindig csak ifik voltunk, ráadásul én egy kajakos szövetségi kapitány versenyzője. Az akkori kenus edzők összebeszéltek, hogy ilyen fiatalokra nem lehet bízni egy olimpiát. Egyesben végül a válogatón mögöttem második Vanek (Törő András – a szerk.) indult Tokióban én pedig a harmadik helyezett Hajba Antallal párosoztam. Nekem ezzel nem is volt problémám, én már attól elájultam, hogy azt mondták indulhatok az olimpián. Negyedikek lettünk ugyan ezer párosban, de nincs hiányérzetem, ugyanis
Tónió személyében egy életre szóló barátot kaptam.
Az egész karrierjére ilyen jó szívvel gondol vissza?
Igen, örömmel éltem meg. Az utazásokat és az élményt többre értékeltem a pénznél. Akik legyőztek, olyan emberek voltak mind, akikre felnéztem. Parti Jánossal majdnem minden edzőtáborban egy szobában voltunk, gyakorlatilag ő jelölt ki engem szobatársának. És elmesélek egy másik történetet: a mexikói olimpia előtt egyesben Tatai Tibor és Wichmann Tamás vert meg. A második válogatón dőlt el, hogy kettejük közül kit fog Granek nevezni az olimpiára. Wichmann nagyon jól érezte a vizet, Granek viszont egy tiszta versenyt akart, nem szerette volna, ha Tamás levizezi Tibit. Engem kért fel arra, hogy álljak be közéjük, csináljak egy nagy rajtot és takarjam ki Tibit. Tamás végül hatszáznál feladta. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy én ilyen fantasztikus versenyzőknek lehettem a tartalékja, amit nagyon élveztem. Aztán később jöttek a fiatalok én pedig harmadiknál jobb már nem tudtam lenni, úgyhogy abbahagytam.
Ha jók az információim, Ön nem igazán készült arra, hogy edző lesz.
A belügyben dolgoztam, a központi anyagszertár könyvelője voltam. Egyszer a kollégák hívtak, hogy legyek edző az UTE szakosztályában. Azonban nem volt papírom és valóban nem is gondoltam arra, hogy edzősködjek. Végül a sporthivatalban Papp Laci példáján, az eredményeimre hivatkozva megkaptam az engedélyt azzal a feltétellel, hogy két éven belül elvégzem a képzést. Egy kikötésem volt, csak úgy vállalom, ha a teljesen kezdőkkel foglalkozhatok. Kb. három generációt neveltem fel 10-14 éves kortól, huszonvalahány éves korig. Persze voltak felnőtt tanítványaim is, odarakták őket a csoportom mellé, hogy szűrjem ki a legjobbakat. Hosszú, kemény edzéseket tartottam, úgy voltam vele, hogy aki bírja, az marad. Ilyen volt például Belicza Béla és Ipacs Endre.
Vagy éppen világbajnoki ezüstérmes Csépai Dezső.
Igen, ő is egy kollégámtól került hozzám. Az egyetemet már addigra elvégezte, de odajött, hogy szeretne velem felkészülni és öt évre félretenné a diplomáját. A kenuzásról nem sokat tudott, de fantasztikus munkabírása volt. Nekem csak a technikájával kellett foglalkoznom. Én is sokat tanultam tőle, mert nagyon jó visszajelzései voltak. Pont az ominózus belgrádi világbajnokság előtt az öbölben ment 200 méteres technikai iramokat, de nekem valami nem tetszett. Nem tudtam mit mondjak, hogy magyarázzam el, végül azt tanácsoltam neki, hogy felejtse el, hogy a hajó alatta van, az csak azért van, hogy süllyedjen el. Próbálja magát hajtani. Ezután jön előttem megint, én pedig összecsaptam a kezeimet és egy jó magyar kötőszóval kérdeztem, hogy „ezt hogy?”. Azt mondta, hogy becsukta a szemét és arra koncentrált, hogy csak ő van és a lapát. Egészen megváltozott, hamarabb került vissza a lapátra, sokkal egyenletesebb lett az iram. Mi lett ebből? Második lett a vb-n. Kínomban találtam ki akkor, amit mondtam, de utána alkalmaztam a gyerekeknél is.
Mi volt a hitvallása?
Edzést büntetésből nem lehet tartani. Aki nálam elkövetett valamit, vagy késett, annak annyit mondtam csupán, hogy üljön le és figyelje a többieket. Legtöbb esetben az edzés közepén már könyörögtek, hogy beállhassanak. A másik, hogy minden versenyzőt szeretni kell, azt is meg kell dicsérni, aki önmagát múlja felül, mindegy, hogy esetleg így is utolsó lesz.
Hiányzik a vízpart, a munka?
Persze. Igaz, az utolsó társaság a nyár elején, illetve a múlt szombaton is meghívott egy bulira. Utóbbit azért szervezték, mert tudták, hogy születésnapom lesz. Kaptam tőlük egy baseball sapkát, amin rajta van a nevem. Nagyon aranyosak voltak. Közölük van, aki ma orvos, ügyvéd vagy menő vállalkozó. Akinek nem ment a kenu, figyeltem arra, hogy tanuljon. Egyébként amire még nagyon büszke vagyok, hogy Szöulban én voltam a kenu szakág vezetője, Vaskuti István és Sarusi Kis János is nálam fejezték be a pályafutásukat.
Pisti oda is jött hozzám és köszönetet mondott, mert az utolsó pár hónapban én foglalkoztam velük. Azt mondta kár, hogy nem korábban találkozott velem. Ez számomra óriási elismerés volt.
A versenyeket, a sportág történéseit figyelemmel követi?
Olyannyira, hogy mindig fölveszem világbajnokságok döntőit. Sok megerősítést nyerek ezekből, mert ha megnézek egy vb-döntőt, látom, hogy van két-három alapmozdulat, amit minden versenyző ugyanúgy csinál. Ezek az alapok, amiket néha a gyerekeknek is levetítek. Ezek nélkül már nem lehet hajtani a hajót. Annak idején Leikep Guszti is úgy került, hozzám, hogy az elején mindennek az ellenkezőjét csinálta. Le kellett vele is ülni, átbeszélni és teljesen a nulláról kezdeni. És ő ezt felvállalta, pedig mindenben kiemelkedő volt csak a hajó nem futott jól alatta. De felvállalta és megcsinálta.
Egy utolsó kérdés: az Ön beceneve Cepán. Ez mit jelent?
Amikor a hatvanas években bekerültem a válogatott keretbe, Granek egy tornateremben tartotta az edzéseket, ami mindenhol ki volt szivacsozva. Törő Andrással mindig jóval korábban az edzés előtt érkeztünk és hogy elüssük az időt, kergettük egymást, pontosabban én kergettem őt. Az egyik napon szerzett egy horrorfilmet és abban volt egy üldöző szörny, a Cepán. Ezt elmesélte nekem, és utána az ilyen kergetőzéseknél mondta mindig, hogy jössz, mint egy Cepán. Ez beégett a többiek fejébe is, így lettem én Cepán.
