– Nemrégiben megosztotta a közösségi felületein, hogy sikeres adománygyűjtésen van túl.
– A párizsi olimpia után jött az ötlet – kezdte a BHSE kajakosa, Csipes Tamara a Nemzeti Sportnak. – A pályafutásom csúcsán nagyjából túl vagyok, rengeteg felszerelésem összegyűlt az évek alatt, amelyeknek a nyolcvan százalékát nem is használtam. Arra gondoltam, mi lenne, ha amolyan gardróbvásárt csinálnék, és a befolyó összeget teljes egészében jótékony célra fordítanám. Egymagam szerveztem az egészet, szívesen találkoztam mindenkivel, lehetett aláírást és fotót kérni tőlem, és természetesen beszélgettem is mindenkivel. Ezzel tényleg mindenki nyert, a szurkolótáboromnak adhattam valami pluszt, emellett jó minőségű felszereléseket lehetett elvinni, közösségépítő programnak is szuper volt, az általam nagyra becsült alapítványok is jól jártak, és persze én is közelebb kerültem az emberekhez. Arról nem is beszélve, hogy szeretek jótékonykodni, szóval mindenki nagyon boldog volt.
– Tehát nem először adományozott.
– Régóta szerves része az életemnek a jótékonykodás, de nem szoktam megosztani a médiával, mert nem ezért csinálom. Persze a nagyobb megmozdulásokat megosztom, de azokat is csak azért, hogy lássák, így is lehet csinálni. Azt hiszem, régen ez kevésbé volt szokás, de mára egyre jobban ott van a köztudatban, hogy adni jó. Hiszek abban, hogy ennek ereje van, és utat tudunk mutatni másoknak. Szerencsés helyzetben vagyok, mert megtehetem, hogy ilyen akciókat vigyek véghez. Sosem a pénzért sportoltam, imádom a kajakot, szeretek versenyezni – az, hogy ebből megélhetek, hatalmas hab a tortán. A sportolás valamilyen szinten az emberek szórakoztatására van, és bennem mindig motoszkált, hogy ennél többet szeretnék adni, ezzel hasznosabbnak érezve magamat. Azt hiszem, ez a mozgatórugója annak, hogy elkezdtem jótékonykodni.
– Beszéljünk a mostani akciójáról. Mennyi pénzt sikerült összegyűjteni, és kikhez került?
– Két csapattársam, Gazsó Dorka és Pupp Noémi is beszállt néhány felszereléssel. A gardróbvásárból összesen kétmillió-kétszázezer forintot sikerült összegyűjteni, ehhez édesapámmal, Csipes Ferenccel hozzátettünk egy-egy millió forintot. Sokfelé szükség van a pénzre, és nagy fejfájást okozott, kinek mennyit adjak. Mindenképpen négy alapítványt szerettem volna támogatni, viszont az összeget nem láttam ehhez elegendőnek, ezért kiegészítettem ötmillióig. Ezt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szalmaszál Alapítványa, a Gyermekhíd Alapítvány és a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ kapta meg.
– Tudom, hogy erről nemigen szeretne beszélni, de muszáj érintenünk a sportpályafutását is. Nemrégiben szerződést hosszabbított nevelőklubjával, a Budapesti Honvéd SE-vel, 2025-ben a 25. évét kezdte el az egyesület színeiben.
– A Honvéd a második családom, ott nőttem fel, apu is honvédos volt. Honorálják a vezetők, hogy huszonnégy éve itt sportolok, és minden eredményemet a klubnak hoztam. Nagyon jól esett, amikor Gergely István ügyvezető azt mondta, hogy a Honvéd nemcsak sikereket, hanem emberi értékeket is kapott tőlem. Ez sokat jelent, mert hiába az eredményorientáltság, a sportban nem csak ez a fontos. Elmondták, szeretnék, ha ott maradnék a lányok és az egyesület közelében. A hosszú évek szoros kapcsolata, a bizalom és a hűség vett rá arra, hogy hosszabbítsak. Remélem, ez még így is marad, szükségünk van egymásra.
– A folytatással kapcsolatban többször elmondta, időre van szüksége ahhoz, hogy lássa, szeretne-e még versenyezni. Mi jár jelenleg a fejében ezzel kapcsolatban?
– Rio de Janeiro és Tokió után is volt egy-egy pihenőévem, nekem ezek mindig nagyon fontosak, tehát az egészen biztos, hogy 2025-ben nem versenyzek. Nagyon jól érzem magam, de be kell látni, harmincöt évesen már nem ugyanúgy regenerálódik az ember. A négy év hosszú idő, ennyi munkát biztosan nem tudok beletenni. Azt azonban nem tartom kizártnak, hogy két évet igen – legutóbb is így tettem, igaz, Tokió és Párizs között csak három év szünet volt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy elsősorban édesanya vagyok, ott van a kislányom, Olívia, aki szeptemberben kezdte az iskolát. Mindent összevetve: a sport biztosan az életem része marad, az is biztos, hogy edzek, hogy ebből lesz-e folytatás a versenyeken, az menet közben elválik.
