Csak az egyesre készül Kopasz Bálint

A királyszám olimpiai címvédője idén csak arra koncentrál, hogy K-1 1000 méteren a lehető legtöbbet hozza ki magából. Kopasz Bálint már egy hónapja a törökországi Belekben készül, ahol főleg a kilométergyűjtésen van a hangsúly. Elmondása szerint eddig a betegségek és a sérülések is elkerülték. Az olimpia mellett a júniusi szegedi Európa-bajnokság is a tervei között szerepel.

A győriek klasszisa edzőjével Demeter Irénnel - aki egyben édesanyja is - február eleje óta vannak Belekben, ahol remek körülmények között végezhetik a betervezett munkát.

„Egy kis csatornában evezek, amelyen felfelé nyolc kilométert is tudok menni. – kezdte beszámolóját a körülményekről az olimpiai bajnok. – Nagyjából fele olyan széles, mint a szolnoki pálya, kb. négy-öt hajó fér el egymás mellett. Van pár kilométer, ahol kőpart van, ezen a részen vannak a hotelek, többek között a mi szállásunk is. Utána jön egy vadregényesebb táj. Nagyon szép a kilátás, olyan mintha hegyek vennének körbe.”

Hozzátette, a korábbi napokban több külföldi csapat is ugyanitt edzett, az elmúlt napokban pedig megérkezett a Foltán László vezette kenus Los Angeles-keret is. Az év ezen szakaszában főként a mennyiségen van a hangsúly, Bálint is elsősorban erre törekszik.

„Most a kilométergyűjtés a legfontosabb, erre pont megfelel nekem ez a szakasz. Kemény a víz, ami jó, mert az erőszintet is tudom tartani, de van egy pici folyása is, amit nem igazán értek, mert ez nem egy folyó, viszont sok híd alatt átmegyünk és azok lábánál látszik, hogy van egy kis folyás. Napi kétszer szállok vízre, amit futással, vagy kondival egészítünk ki. Eddig hibátlanul, sérülésmentesen tudtam megcsinálni az edzéseket.

Egyre jobb a forma, gyorsul a hajó,

emellett édesanyám szakmaiságában is maximálisan megbízom, szerintem nagyon jól állítja össze az edzéseket.”

Olimpiai bajnokunk szombaton érkezik tér haza Magyarországra, de nem marad sokáig, ugyanis egy héttel később Portugáliába, egészen pontosan Montebelóba utazik, ahol már a keményebb résztávos edzéseké lesz a főszerep. Bálint elmondta, idén mindent az ezer egyesre tesz fel, ebben a számban szeretne kijutni a párizsi ötkarikás játékokra. Bár esetében a páros még felmerülhetne plusz opcióként, Nádas Bence - akivel tavalyi világbajnokságon második, két évvel ezelőtt pedig aranyérmes lett – Tótka Sándorral ül össze, Bálint pedig az elmúlt időszakban nem talált olyan partnert, akivel igazán komfortosnak érezte a mozgást.

„Nem gondolkodom a párosban. A múlt évben sokakkal kipróbáltam, főként U23-as versenyzőkkel, de sajnos nem passzoltunk azokkal, akikkel összeültem. Bence Sanyival megy idén, így én igazából csak az ezer egyesre fókuszálok. Ez már egy olyan év, amikor nincs értelme próbálkozni a párkereséssel, mert az az ezer méter rovására menne.” – fogalmazott a 26 éves kajakos.

Az olimpiát mindenesetre még távolinak érzi, előbb ki szeretne jutni, így lépésről, lépésre halad. A párizsi - meglehetősen oldalszeles - pályát tavaly győzelemmel „avatta fel” az előolimpián, nem meglepő tehát, hogy pozitív emlékei vannak.

„Nem is feltétlenül azért, mert nyertem, hiszen egyrészt a mezőny sem volt teljes, másrészt se én, se Varga Ádám nem hajtottuk ki magunkat. Inkább a helyszín, illetve a pálya atmoszférája az, ami nagyon tetszett és elraktároztam. Könnyűnek éreztem a vizet és a mozgást is. Erős oldalszél volt, de ez igazából nem zavart, kiskorom óta rosszabb időjárási körülmények között is edzek. A szembe szél se zavarna már, 84 kiló vagyok, szedtem fel izmot és persze egy kicsi zsírt is, ami az energiatermelő folyamatok miatt amúgy is szükséges. Így elméletileg szembe szélben sem lehetek rossz, de persze a hátszél lenne az igazi.”

Az olimpia előtt nyolc héttel Szegeden kerül sor az Európa-bajnokságra. A Maty-éren legutóbb 22 évvel ezelőtt rendeztek kontinensviadalt, Kopasz Bálint 2019-ben itt szerezte meg első világbajnoki címét, ugyancsak K-1 1000 méteren. Motiválja az újabb hazai nemzetközi verseny, szeretne bekerülni a csapatba és jól teljesíteni.

„Fontos számomra az idei Eb-n való szereplés,

gyerekorom óta imádom a maty-éri pályát. Nagy élmény lenne ismét a hazai közönség előtt versenyezni, akárcsak 2019-ben. Biztos vagyok benne, hogy sokan el fognak jönni.” – mondta a június 12-16. közötti esemény kapcsán, amelyre már kaphatók jegyek és bérletek is.

Visszatérve még a törökországi edzőtáborba, a sok edzés mellett, fontos a regeneráció is, olimpiai bajnokunk ennek megfelelően igyekszik kihasználni a pihenő időszakokat.

„Száz méterre van a tengerpart, ott szoktam napozni, gyűjtöm a D-vitamint. A tengerben még nem voltam, mivel hideg a víz, de gyönyörködöm a látványban, illetve sok medúzát kivet a partra a víz és látok szép kagylókat is. A hotel környéke is gyönyörű, zöld környezet és sok madár van. A szabadban szoktam olvasgatni, de néha a szobámban megnézek egy-egy filmet is a Netflixen. – zárta Kopasz Bálint.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók