Adolf Balázs a pénteki nyitónap rövid körös bronzérme után, szombaton a klasszikus maratoni számban is rajthoz áll. Négyszeres világbajnok kenusunk remekül kontrollálta a versenyt, folyamatosan szakadtak le róla a riválisok, a végén közel félperces előnnyel csapott a célba a spanyol Jaime Duro előtt. Ugyanebben a futamban Simon Sebestyén tizedik, Zsidai Máté pedig tizenegyedik lett.
Női kenusok maratoni távján az U23-as világbajnok Matkovics Lili Sára a hatodik helyen zárt, míg Hegedűs Dóra Karolina a tizenegyedik pozícióban végzett. A kajakos hölgyeknél ismét összecsapott a jelenkor két legjobb maratonis tája, Kiszli Vanda és a svéd Melina Andersson. A két klasszis taktikus csatát vívott, déltávnál már teljesen leszakították a mezőny többi tagját, egymás között pedig a végére hagyták a döntést. A hajrá a vb-hez hasonlóan ezúttal is a svéd lánynak jött ki jobban, Vanda pedig a tegnapi rövid kör után megszerezte második ezüstérmét Kínában.
Gyorsasági szakágban sor került az ötszáz méteres egyes számokra is. A legjobb magyar eredmény itt Varga Ádámhoz fűződik, az ezer méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes kajakos ötödik lett a döntőben. Női C-1 500 méteren Balla Virág a B-döntő hatodik helyén fejezte be a versenyt.