Zombori Dominik: öt arany és új motiváció

Nagy sikert ért el a hétvégi racicei Olimpiai Reménységek Versenyén a szegediek fiatal kenusa, Zombori Dominik, aki öt aranyéremmel zárta az eseményt. Öt arannyal volt csúcstartó a kajakos Piller Szabina, aki 2014-ben Pöstyénben ért el ehhez hasonló sikert, valamint a Slihoczki Ádám, Szőke Attila kenupáros, ők tavaly Szegeden állhattak ötször a dobogó legfelső fokára.

ORV
Hír

Öt arannyal zárta a hétvégi racicei Olimpiai Reménységek Versenyét Zombori Dominik. A szegediek kenusa C-1 500, C-4 500, C-2 1000, C-4 200 és C-2 200 méteren állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A racicei napok a sikerek mellett új motivációt is adtak a fiatal versenyzőnek, aki jövőre olimpiai számban szeretne rajthoz állni és érmet szerezni a korosztályos világbajnokságon.

„Az idén a fő cél az volt, hogy kijussak az Európa- és a világbajnokságra, ami sikerült is, sőt négyesben mindkét versenyen ezüstérmes lettem. Az Olimpiai Reménységek Versenye afféle ráadása volt ennek a szezonnak, és azért is örülök különösen ezeknek az aranyérmeknek, mert betegség után, nem a legjobb állapotban utaztam a versenyre” – mesélte Vécsi Viktor és Boldizsár Gáspár tanítványa, akinek ez volt az utolsó ORV-je, jövőre már csak az ifjúsági korosztályban szerepel.

Hogy melyik távra fókuszál leginkább?

„Bár az idén az ötszáz méter ment a legjobban, természetesen az a célunk az edzőimmel, hogy olimpiai távon, olimpiai számban indulhassak majd a jövő évi világversenyeken – folytatta a versenyző, akinek édesapja is kenuzott, így szülői vonalon ismerkedett meg a sportággal.

„A kenuzás előtt úsztam és dzsúdóztam, de egyik sem fogott úgy meg, mint ez a sportág. Az úszás laboratóriumi körülményei, a faltól-falig élet után nagyon jó volt megélni a természet közelségét, s jó társaságba is kerültem – magyarázta Zombori Dominik, aki a szegedi kenu sikerére is kitért. – Szegeden nagy hagyományai vannak a kenuzásnak, Kacsa bácsi, Vécsi Viktor, Boldizsár Gáspár tudása, tapasztalata nagyon sokat jelent nekünk, és persze az is fontos a sikereinkben, hogy itt van nekünk a Tisza és a Maty-ér is. A Tisza ősszel és tavasszal tökéletes az alapozáshoz, a Maty-ér pedig a legjobbat hozza ki belőlünk a versenyszezonban.”

Önfeledt jégkorongozás Miki bácsi tiszteletére

Az I. Séra Miklós Jégkorong Bajnokságon egyik legnagyobb hobbijuknak hódolhatnak kajak-kenusaink. A korábbi legendás edző tiszteletére február harmadikán rendeznek rendhagyó hokitornát a Megyeri úti jégcsarnokban.

Séra Miklós
Hír

Világbajnoki ezüst- és bronzérmes ifjabb Foltán László fejéből pattant ki az ötlet, hogy az egykori legendás edző, Séra Miklós emlékére jégkorongtornát rendezzen. A 60 évesen, 2007-ben elhunyt szakember kajak-kenu és jégkorong szakedzői diplomát is szerzett, és volt az ifjúsági jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya is. Kajak-kenus tanítványai olimpiai-, világ- és Európa-bajnoki címeket nyertek, köztük a kétszeres olimpiai bajnok és olimpiai ezüstérmes Horváth Gábor a legeredményesebb, ám a sprintszámokban érmeket halmozó, hétszeres világbajnok Fehérvári Vince és az ötszörös világbajnok Beé István is az ő irányításával készült

„Miki bácsi előszeretettel vitte le a versenyzőket télen kiegészítő mozgásként jégkorongozni, és bár abból a korosztályból már sokan kiöregedtek, de hobbi szinten még mindig nagyon sokan lejárunk játszani, ezért arra gondoltam, hogy a tiszteletére rendezzünk egy tornát – kezdte a főszervező Foltán László. – Miki bácsi ráadásul hagyományt teremtett, mert azóta is több edző beépíti a téli felkészülésébe heti egy-két alkalommal a jégkorongozást, mint egy futóedzést, mivel rendkívül jól fejleszti a mozgáskoordinációt és a robbanékonyságot, valamint színesebbé is teszi a monoton téli felkészülést.”

A jégkorong alapvetően rendkívül kemény sport, ám egyrészt mindenki visel védőfelszerelést, másrészt itt vigyáznak egymásra – az emléktornán szabály, hogy mellőzik a test-test elleni küzdelmet, hiszen az aktív kajak-kenusoknak figyelniük kell a sérülésekre.

Eredetileg nyolccsapatosra tervezték a tornát, de már most 11 csapat jelezte részvételi szándékát. „Inkább átszervezem a lebonyolítást, de nem fogunk visszautasítani senkit. Olyan is volt, aki úgy hívott fel, hogy egyedül van, de járt le régen Miki bácsival, szeretne most is játszani, és szerezzünk neki egy csapatot. Örülök annak, hogy ez egy kicsit összerántja a kajak-kenus társadalmat így télen, amikor ebben a sportban nincs esemény, és versenyszezonon kívül, felszabadultan ki tudunk egy kicsit kapcsolódni” – mondta Foltán László.

Elárulta azt is, hogy lesz egy 12-13 éves gyerekekből álló csapat, de az egyik együttesben pályára lép Pápa Márton, az ERSTE Ligában szereplő Újpest jégkorongozója is, aki korábban serdülőként igazolt kajakos volt. Az aktív kajak-kenusok közül többen csak a lelátóról fogják nézni a mérkőzéseket, de olyan korábbi klasszisok, mint az olimpiai bajnok Horváth Gábor, a világbajnoki ezüstérmes Bozsik Gábor, az Eb-bronzérmes Németh Szabolcs vagy maga a főszervező, a vb-ezüstérmes Foltán László viszont jégre lép majd.

A február 3-án, a Megyeri úti jégcsarnokban rendezendő tornára január 24-ig lehet nevezni, a győztes egy vándorkupát kap.

Az esemény Facebook-oldalát itt lehet megtekinteni.

https://www.facebook.com/events/638252939898731/

Dombi Rudolf: Kívül kerültem a komfortzónámon és élvezem

31 évesen döntött az élsportolói pálya lezárása mellett londoni aranyérmesünk, Dombi Rudolf. A motiváció és a dinamizmus korántsem veszett ki belőle: továbbra is az a célja, hogy képességeit a sport terén kamatoztassa – csak éppen más vizeken.

Hír

– Hogyan fogadták a döntést, milyen visszajelzéseket kapott?

– Sokakat letaglózott, sokan meglepődtek, ami aztán engem lepett meg.  Nem is értettem, hiszen köztudott volt, hogy az elmúlt két-három évben már nem úgy jöttek az eredmények, ahogy én szerettem volna. Mindenesetre, jó érzés volt megtapasztalni, hogy még sokan szurkoltak nekem.

– Életkorát tekintve azért nem számít még „túlkorosnak” a sportágban…

– Valóban nem, de ha belegondolunk, mennyi idős valaki, amikor kijön egy egyetemről és mennyi  vagyok én most, nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben fiatal lennék. Jó döntést hoztam.

– Volt konkrét impulzus is, ami azt súgta: eddig és ne tovább?

– Nem, semmi konkrét dolog nem történt. Semmi nem ábrándított ki a sportágból, sőt, ugyanúgy szerettem, élveztem, mint korábban és ez bizonyos tekintetben így is marad, hiszen ha versenykajakba nem is ülök egy darabig, ugyanúgy le fogok járni a Dunára. Megérett bennem a váltás. Sportolói karrierem beteljesült, már olimpiai bajnok vagyok.  Most civilként szeretnék bizonyítani.

– Ennek is megvan a maga sajátos kihívása. Több egykori olimpiai bajnok, világbajnok is említette, hogy miután megízlelte a „a világ legjobbja vagyok” élményét, nehéz ehhez foghatót találni…

– Biztos, hogy egészen más helyzet. Felülírni nem lehet ezeket az élményeket, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de ha az ember a civil életében előre tud lépni a ranglétrán és idővel megbecsült tagja lesz a sportéletet támogatók közösségének, szerintem az is óriási sikerélmény lehet. Ami a szükséges adrenalint illeti: számomra jelenleg épp elegendő az, hogy mennyi új dologgal kell foglalkoznom. Nincs ugyan olyan hatalmas téthelyzet, de nem is bánom, ebből nekem már volt elég. Kihoztam belőle a maximumot és boldog ember vagyok. Ebből a szempontból már kiteljesedtem, nincs mit hajkurásszak, ami miatt önigazolást kellene keressek.

– Édesapja – akinek fontos része van abban, hogy kajakos lett – azt mondta, utólag sajnálja, hogy ő maga nem ezt a sportágat választotta. Úgy sejtem, Önben ilyen megbánás biztosan nincsen, de biztos tett egyfajta visszatekintést, összegzést. Mi az, amit esetleg másképp csinálna?

– Most elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok és eszembe jutottak a középiskolás korombeli hajnali edzések, a hajtás, aztán a délutáni összerogyás. Azt nem tudom, hogy csinálnám még egyszer végig. Valójában egyetlen dolog van, amit bánok, ami nem volt szép: a Kökény Rolanddal való szétválásom. Azt bánom, hogy ott nem voltam elég okos vagy tapasztalt, hogy másképp legyen. Nem mondom, hogy ez rajtam múlt teljesen, de azt gondolom, néha talán az is elég, ha az egyik fél fel tudja nyitni a másik szemét  – vagy  a sajátját. Ezt sajnálom egyedül, mert Rolit én nagyon szeretem és ennek nem így kellett volna történnie.

– Egy nagyon diplomatikus megfogalmazással azt nyilatkozta: „kommunikációs hiba” történt. Mit jelentett ez pontosan? Akár elkerülhető is lett volna, vagy csupán szebb lehetett volna az elválás?

– Nem kellett volna, hogy hagyjuk, hogy bárki más vagy mások kívülről  beleszóljanak abba, ami egyébként működik. Csak azért, mert nekik sajátos meglátásai vannak a saját karrierjükre nézve.

– Szóval akár együtt is maradhattak volna?

– Igen, én azt gondolom.

– Mi adta ennek a duónak a hatékonyságát?

– Nagyon jól kiegészítettük egymást. Roli volt a rutin, a sok tapasztalat, a bástya, amire én támaszkodni tudtam. Ez nagyon meghatározta az egészet. Nekem meg ott volt a fiatalságom, a robbanékonyságom, a dinamikus lendületem, amit ő nagyon jól tudott használni.  Mindkettőnk adottságaira szükség volt és mi szerencsésen ötvöztük egymás tulajdonságait.

– Ennek a szakításnak ellenére már így is a hűséges versenyzők közé van elkönyvelve, hiszen nem váltogatta sűrűn sem a párokat, sem az edzőket. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Szilárdi Katalinnal ilyen hosszú ideig tudott összhangban együttműködni?

– Ez mindenképpen Katinak köszönhető, aki nagyon jól bánt velem, nagyon jó dolgokra tanított. Illetve annak, hogy én is lojális ember vagyok.

– Emlékszem, milyen lelkesedéssel mesélte azt a számára máig meghatározó élményt, amikor ön annak idején először és a többiek közt egyetlenként érezte meg és adta vissza azt a ritmust, azt a „dallamot”, amit ő edzőként elvárt. Hogyan emlékszik erre?

– Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez egy különös ritmus, csak annyit éreztem, hogy sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal gyorsabban tudom futtatni a hajót, mint mások. És ezt én is nagyon élveztem.

– Az olimpiai győzelmük talán azért is volt „nagy dobás”, mert ennek az egységnek a sikerében talán kevésbé bíztak. Ön ezt hogy élte meg?

– Valóban, igazán senki nem tett volna erre a győzelemre, de talán nem is miattunk. Roli akkor már kétszeres világbajnok volt, sokat bizonyított. Én fiatal voltam ugyan, de az utánpótlásban meghatározó, az Európa-bajnokságon legeredményesebb versenyző huszonkét-huszonhárom évesen. Viszont a nemzetközi mezőny nagyon kemény volt. Szóval, tényleg úgy éreztük, hogy annyira nem hisznek bennünk, de ez jót tett, mert mindhárman még inkább bizonyítani akartunk.

– A pályája utolsó szakaszában való edzőváltásban benne volt az a meggondolás, hogy akkor nézzük meg, mit lehet még kihozni ebből a történetből egy másféle edzői meglátás mellett?

– Nem, nem igazán. Nem kerestem más megoldást. Azért került képbe egyáltalán ez az egész, illetve a Hüvös Viktorral való munka, mert beszéltünk egy lehetséges négyes variációról, ami az ő keze alatt készült, ezért kerültem át hozzá, aztán ottmaradtam, mert szimpatikus volt a helyzet.

– Csapathajóban mindig Ön diktálta az iramot. Civilként is irányító-vezető típus marad?

– Azt gondolom, igen, de nem ezzel operálok. Nagyon praktikus agyam van és ezt szeretném használni, anélkül, hogy az elképzeléseimet ráerőltetném másokra. Remélem, hogy a jelenlegi helyemen, a Magyar Diáksport Szövetségnél is élni fognak ezzel a képességemmel.

– Mi a konkrét feladatkör, amelyben dolgozik?

– A sportba való bevonásról, a diákolimpiákról szól elsősorban ez a munka, minden sportágban, a kis házi versenyektől kezdve egészen az országos döntőkig. A szervezésről valamint a képzésről is, hiszen fontos, hogy a testnevelők elsajátítsanak bizonyos módszereket, melyek révén még felkészültebben tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Központi irodaként is működünk, illetve a budapesti régió tartozik hozzánk. Az a dolgunk, hogy adjunk egy alapot az utánpótlásnak, hogy a fiatalok megszeressék a sportot, mert ez a legfontosabb. Ha valaki ebből kiindulva élsportoló lesz, az egy nagy siker, de ha csak rendszeresen lejár majd futni, az is fantasztikus dolog.

– Azt nyilatkozta, hogy az edzőség nem vonza, viszont a sportággal továbbra is szívesen együttműködne…..

– Valóban, az edző csak pár emberrel foglalkozik, akiknek bizonyos értelemben ki is szolgáltatott és sokat kell távol lennie , ami már szintén nem az én asztalom. Ennél jóval átfogóbban szeretnék sportolókkal foglalkozni és erre úgy néz ki, hogy kajak-kenu világában is módom nyílhat, a Dunakanyar-régió területi képviselőjeként.

– Lazítani is volt már némi ideje? Olyan dolgokra, amiket köztudottan szeret: mozi, főzés, vitorlázás…?

– Azokra mindig volt! De az az igazság, hogy most ugyanolyan komolyan veszem a dolgokat, mint eddig: nagyon sok mindent el kell sajátítanom és kicsit türelmetlen vagyok. A speciális tudásom még nincs meg, ott még nem tartok, de mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb sikerüljön. Emiatt van bennem egy kis feszültség , hiszen már nem csak egy ember sorsáért tartozom felelősséggel, hanem rengeteg gyerekről van szó. Úgyhogy nem lazább a helyzet, csak más.

– Az olimpia utáni időszakban volt egy olyan kijelentése, hogy „ magamon kívül kerültem egy kicsit”. Azóta visszatalált?

– Igen. Bár ugye éppen most produkáltam egy olyan tényezőt, hogy nem vagyok birtokában minden tudásnak, amire szükségem van. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, valahol remélem is, hogy nem, hiszen az ember élete végéig tanul és tapasztal, illetve rádöbben, mennyi mindent nem ismer még. Éppen úgy, mint például ha valaki elmegy külföldre és meglát egy gyönyörű új tájat, arra gondol: Úristen, milyen nagy a világ és mennyi ilyen szép hely lehet még…  Most azt mondhatni, kívül kerültem a komfortzónámon egy ideje  –  de ezt élvezem.

– A két karján London óta ott áll megörökítve egy jelmondat: „Hold fast”. Miben lesz kitartó most, hogy befejezte a kajakozást?

– Az elveimben és a hozzáállásomban. Ugyanúgy, mint eddig.