Mégse

Szurkolók ezrei tomboltak a Duna Arénában

November 17-én utolsó alkalommal szurkolhattak a vízi sportok barátai a Vizesgálán. Az Ötpróba rendezvénysorozat igazi sztárparádét felvonultató, izgalmas showelemekkel tarkított eseménye ezúttal is több mint 40 olimpiai, világ- és Európa-bajnokot mozgatott meg egy medencében. A közel 4000 néző előtt bemutatkozott a kajak-kenu sportág több szakága is.

Hír

Az esemény jó hangulatát gyorsan megalapozta, hogy egy hatalmas csobbanással indult: az Ötpróba teltházas úszóversenyén ugyanis nem kevesebb, mint 1200 amatőr úszó vehette birtokba délelőtt az ország legprofibb versenymedencéjét, közel 1700 kilométert teljesítve így. A résztvevők az értékes sporteszközökre váltható Ötpróba pontokon túl egy számítógépes talpvizsgálatot, illetve egy kardiológiai szűrést kaptak ajándékba, utóbbit dr. Merkely Béla, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója és csapata végzett az úszóverseny ideje alatt.

A délutáni gálát a rendezvény fővédnöke, Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a Vizesgála legfőbb célja elősegíteni, hogy sikeres sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, azaz ne csak az élsportban jeleskedjünk, hanem minél több magyar ember mozogjon hobbiból, egészség megőrzési céllal.

A gálát egy látványos szinkronúszás-bemutató indította, majd egy mini kajakpóló-mérkőzést izgulhattak végig a szurkolók. A Vidra SE és a Nagymarosi Kajakpóló SE pólósai csaptak össze.

Az akciódús meccset toronyugrás-bemutató követte, ahol a legkisebbektől a felnőttekig képviseltették magukat a versenyzői korosztályok, a lelátókon ülők pedig az 1 m-es ugrásoktól egészen a 10 m-es toronyugrásig látványos mutatványok szemtanúi lehettek.

A kajakfutam során a világbajnokok és az olimpiai bajnokok két csapatot alkotva mérték össze az erejüket. A szuperizgalmas versenyt sokáig a világbajnokok vezették, de Dombi Rudolf óriási hajrájával végül az olimpikonok győzedelmeskedtek. A győztes csapat tagjai voltak: Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Dombi Rudolf, Storcz Botond.

“Természetes, hogy az a csapat győzni, amelyikben benne voltam – meséli nevetve Storcz Botond, a Vízesgála egyik arca és sportági nagykövete. – Annak ellenére tudtunk nyerni, hogy a mi a csapatunkban Dombi Rudi és én már nyugdíjasnak számított. Fontos, hogy a kajak-kenu hiába szabadtéri sportág,

a Vízesgálán be tudjuk vinni kis helyre, egy uszodába a nézők közé.

Szerintem a nézőknek nagy élmény lehetett látni testközelből olyan kiválóságokat, mint Kozák Danuta, ráadásul be tudott mutatkozni a SUP és a kajakpóló szakág is, a sárkányhajós futamban pedig hírességek, színészek, zenészek, valamint más sportág képviselői is kipróbálhatták magukat” – tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok.

A kajakfutam után ugyanis az egyre népszerűbb SUP mutatkozott be az Arénában. A lapát természetesen ismét avatott tehetségek kezébe került: világbajnokok szelték a medence hullámait. A férfiak közül végül Kövér Márton, sokszoros maraton- és kétszeres SUP Dragon világbajnok került ki győztesként.

Ezután az izgalom egy szó szerint szédítő élménnyel hágott a tetőfokára. A kilencszeres világrekorder Rippel Brothers artistapáros kifejezetten a Duna Aréna helyszínére koreografált, műugrótoronyban előadott mutatványa kápráztatta el a nézőket.

Az akrobaták előadását követően egy pörgős, 2×8 perces, kispályás vízilabda-mérkőzés következett, ahol a több generációból összeválogatott olimpiai és világbajnokok csapata feszült egymásnak. A viadal végül 12:12-vel, döntetlenre végződött. A két csapat oszlopos tagjai: Decker Ádám, Decker Attila, Gór-Nagy Miklós; Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Fodor Rajmund, Biros Péter, Gergely István, Märcz Tamás és Dr. Kiss Gergely.

A vízilabdázók után a sárkányhajók vették birtokukba a medencét. A legénységet az élsportolók mellett zenészek, színészek és hírességek alkották. A döntőbe végül a zenészek és a hírességek csapata került be, az első helyet pedig utóbbiaknak sikerült megszerezni. A győztes csapat tagjai: Dobó Ági, Tápai Szabina, Kállay S. András, Szabó András Csuti, Baji Balázs, Harsányi Gergely.

A gálára utolsó műsorszámként a csillagszóróúszás tette fel a koronát, ahol tíu, párba állított női és férfi élsportoló mérte össze az erejét. A játékos futam lényege, hogy körönként kiesik a legrosszabb időt úszó két versenyző. A versenyszámban végül a Földházi Zsófia – Bohus Richárd páros vitte a pálmát.

A Vizesgála ebben a formában most utoljára volt látható, mivel a négyéves olimpiai ciklusra tervezett Ötpróba rendezvénysorozat a tokiói ötkarikás játékokkal véget ér. Azonban az országosan 21 000 embert megmozgató mozgalom addig is számos egyéb, színvonalas sportprogrammal ösztönzi mozgásra az egészségesebb életmódra vágyókat.

Átesett a tűzkeresztségen a Balla, Devecseriné páros

Pályafutása első melegvízi edzőtáborában tökéletes körülmények között készülhetett Montebelóban Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső. Női kenu párosunk versenyen is elindult, és már rekordot is evezett annak ellenére, hogy még az alapozás kellős közepén járnak mindketten.

Hír

Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső szakított az eddig jól bevált hagyományokkal, és pályafutásuk során először nem itthon készültek, hanem két hétre kiutaztak Portugáliába melegvízi edzőtáborba Szabados Krisztián irányítása alatt.

„Ez az első alkalom, hogy melegvízi edzőtáborban készültünk. Csodálatos környezetben, kiváló szállás és pálya állt rendelkezésünkre – kezdte az edzőtábor értékelését Balla Virág. – Maximálisan el tudtuk végezni az edzőnk által kiírt edzésmunkát, miután az időjárás is kedvező volt végig a két hét alatt. Mielőtt kiutaztunk, volt bennem egy kis félsz, mert hallottuk, hogy nagyon szeles tud lenni az itteni pálya, de szerencsére erre nem volt példa.”

Balla Virág elmondta, hogy akárcsak a többiek, ők is még csak az alapozó időszakban vannak, hosszú evezéseket kondival és futóedzésekkel egészítették ki. „Szerintem már most jó formában vagyunk Kincsővel, voltak hosszabb pályaevezések időre, amiken

sikerült rekordot eveznünk két hét után.

Valamint elindultunk a Nelo Winter Challange nevezetű versenyen, ahol kicsit fel tudtuk eleveníteni, milyen érzés versenyezni. Nagyon jó hangulatban, nagyon sok kilométert tudtunk gyűjteni, és hogy ne legyen túl monoton, résztávos edzésekkel színesítettük a programunkat.”

„Én elsősorban annak örültem, hogy itt melegebb volt, mint otthon – kezdte Devecseriné Takács Kincső az első melegvízi edzőtáborról. – Szerencsére egész télen tudtunk minden héten evezni, de jó érzés volt végre lazán öltözve kenuzni. Nekem kicsit furcsa érzés volt, hogy más nemzetekkel együtt edzőtáborozunk,

az első pár nap inkább versenyhangulatom volt.

Annak ellenére, hogy sokan táboroztak a központban, mindig tudtunk a vízen arra menni, ahol más nem volt. Az apartmanban volt konyha, így meg tudtuk magunknak főzni azokat az ételeket, amelyeket Marics Balázs dietetikus az edzéseink mellé összeállított. Összeségében úgy érzem, ez alatt a két hét alatt elég kilométert gyűjtöttünk ahhoz, hogy jó alapokkal folytassuk otthon a munkát. Jól ki tudtuk használni ezt a két hetet Portugáliában, de már nagyon várom, hogy otthon, a megszokott környezetben készülhessünk.”

Fő céljuk természetesen a C-2 500 méteres olimpiai szám, ám páros edzésük még nem volt. „Amint hazaértünk, szombaton lesz az első páros edzésünk, amit izgatottan várok, mivel megérkezett az új páros kenunk. Elsődleges célunk idén, hogy az olimpiai válogató megnyerjük párosban. Utána két világkupán a másik magyar egység előtt kell végeznünk. Ha ezeket a kitételeket teljesítjük, akkor szerepelhetünk az olimpián” – mondta Balla Virág.

Két legjobb női kenusunk még egy edzőtáborba elvonul a válogató előtt, de ezúttal nem külföldre: március 9. és 21. között otthon, Szolnokon készülnek majd.

Gazsó Dorka: Kezdek felnőni, de még ráérek

A szegedi világbajnokságon a négyessel felnőtt világbajnoki címet nyert Gazsó Dóra Alida nem feltétlenül az olimpiára készül az idén, mert mint mondja, tudja, hogy még fiatal. A mindössze 19 éves kajakos ezzel együtt azt gondolja, hogy még soha nem volt ilyen jó állapotban, mint amilyenben most, a téli felkészülés után érzi magát.

Hír

„Kezdünk belevágni a tavaszi felkészülésbe, már evezünk, amikor jobb idő van, és nem akkora a szél – kezdte a Kossuth Rádiónak adott interjút Gazsó Dorka. – Nagyon jól sikerült a téli felkészülés, végre se betegség, se sérülés nem hátráltatott, maximálisan tudtam teljesíteni. Annak is örülök, hogy fejlődtem úszásban, mert egyébként nagyon rosszul úszom, de most a tél végén rekordot tudtam úszni. De fejlődtem futásban is, akárcsak kondiban,

sokkal jobb erőben vagyok, mint ilyenkor szoktam.”

Gazsó Dorka nem érzi azt, hogy a felnőtt világbajnoki címével párhuzamosan megnőttek volna az elvárások vele szemben, saját magától azonban nagyon komolyan követel. „Mindig is nagy elvárásokat támasztottam magam felé. Ha például nem sikerül úgy egy edzés, ahogy azt elterveztem,

akkor teljesen kiakadok, sírok, és elmegyek még hat kört evezni.

De azt abszolút nem érzem, hogy bárki is terhet tenne a vállamra azután, hogy Szegeden a négyessel világbajnok lettem. Inkább mindenkitől azt hallom, hogy ne aggódjak, kicsi vagyok még, ráérek, és nekem dolgozik az idő.”

Éppen ezért úgy vág neki a szezonnak, hogy lesz, ami lesz. „Az egyes rangsorolón majd eldől, hogy mire kell készülnöm az idén. Olyan helyzetben vagyok, hogy nem veszíthetek semmit, mindegy, hogy hova jutok ki, az U23-as világbajnokságra, a szegedi, nem olimpiai számok világbajnokságára vagy akár az olimpiára. Ha kihozom magamból a maximumot, akkor bármi megtörténhet, de

ha nem jön össze az olimpia, én akkor is ráérek még,

mert szinte csak olyanok vannak előttem, akik tíz évvel idősebbek nálam.”

Gazsó Dorka kiemelte, hogy szerinte a magyar élmezőnyt most Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotja, de reméli, hogy egyszer ő is eljut erre a szintre „Dolgoztam velük, nagyon kemény munkát végeznek, emellett rendkívül rutinosak is, és ez a tapasztalat viszi őket előre.

Remélem, hogy egyszer én is beérek oda, ahol ők tartanak most.

Fejben és fizikailag is sokat fejlődtem, sokkal jobban odafigyelek magamra, a táplálkozásomra, a táplálékkiegészítőkre. Ez már a felnőtt mezőny, nem az ifjúsági, és kezdek én is felnőni.”