Mégse

Karnyújtásnyira a hat férfi kajakos kvóta

A férfi kajak négyes 500 méteren kiváló versenyzéssel bejutott a döntőbe, ezzel közel került a négy olimpiai kvótához a szegedi világbajnokságon. A Kammerer Zoltán, Gál Péter páros szintén fantasztikusan ment, és a döntőbe jutással ugyancsak karnyújtásnyira van a másik két kvótától. Kozák Danuta külön csatát vívott Lisa Carringtonnal, de a végső ütközet vasárnap várható. A szombat délutáni történések összefoglalója.

Hír

A délutáni középfutamok a női K-1 500 méteres olimpiai számmal indultak, a két legnagyobb esélyes, Kozák Danuta és Lisa Carrington pedig egy futamba, ráadásul egymás mellé került. A délelőtt 200 méteren magabiztos győzelmet arató új-zélandi versenyző közvetlenül a rajt után az élre állt, volt, hogy egy hajóval is vezetett Kozák előtt, a végére ebből egy fél hajó lett. Carrington nyerte a középfutamot ötszörös olimpiai bajnokunk előtt, de emlékszünk arra, hogy a férfi K-1 1000 méter középfutamában is Fernando Pimenta megelőzte Kopasz Bálintot, a szombati döntőben pedig tudjuk, hogy mi történt…

A Kammerer Zoltán, Gál Péter István kajak páros következett 1000 méteren, tehát egy újabb olimpiai számban. Az előfutamban nem mentek jól, a 41 éves Kammerer el is mondta, hogy ennél sokkal jobban fognak evezni a középdöntőben, kiderült, hogy nem beszélt mellé. Hamar az élre álltak, és nagyon sokáig vezettek is. A hajrában az olaszok elléptek a mezőnytől, a magyar páros pedig a franciákkal és az ukránokkal volt nagy harcban a döntőbe jutásért, hiszen az első három került a fináléba. A remekül versenyző Kammererék végül a franciák mögött, de az ukránok előtt végeztek, így készülhetnek a fináléra, amely az olimpiai kvóta szempontjából rendkívül fontos lesz.

Gál Péter: „Így terveztük, az elején el akartunk indulni, és minél tovább nyomni. Reméltük, hogy a közönség a végén behúz bennünket. A szurkolóknak köszönhetően még tudtunk gyorsulni is, nélkülük ez nem sikerült volna.”

Kammerer Zoltán: „Most mindent kiraktunk magunkból erre a pályára. Ezzel az idővel az első középfutamot meg is nyertük volna. Biztattuk egymást, de

csak titkon mertük remélni, hogy eljutunk a döntőig.

Ennél is nagyobb hittel és elszántsággal kell versenyeznünk vasárnap, és akkor bármi lehet.”

A délutáni program egyik legjobban várt eseménye a férfi kajak négyesek 500-as versenye volt, amelyben a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István egység úgy állhatott rajthoz a középfutamban, hogy ha az első három hely valamelyikén végez, akkor bejut a döntőbe. Ehhez mérten is jöttek ki a rajtból, sokáig vezettek, a szlovákok csak az utolsó métereken tudták megelőzni őket. A második hellyel tehát megvan a döntő, ahol az első hét hely valamelyikén kell végezni a négy kvótáért.

Biztosan nem szerez viszont kvótát Kiss Tamás kenu egyes 1000 méteren, miután itt is a középfutam első három helyezettje jutott a döntőbe. Olimpiai bronzérmesünk egy rossz rajtot követően nem tudta tartani a lépést a Dos Santos, Fuksa, Kaczor hármassal, és végül a negyedik helyen ért célba, így a B döntőben szerepelhet.

Hajdu Jonatán viszont rendkívül kellemes meglepetést okozott a szurkolóknak és saját magának is azzal, hogy C-1 200 méteren fantasztikus versenyzéssel megnyerte középfutamát, ezzel bejutott a döntőbe. „Abban bíztam, hogy az első háromba bekerülök, de erre a futamgyőzelemre nem számítottam. Minden nap érzem, hogy el tudok úgy rajtolni, mint régen, csak a táv második felét nem mindig tudom megcsinálni. Most szerencsére sikerült.

Úgy éreztem, hogy nincs rajtam semmi teher,

zért is sikerült ilyen jól mennem. Meglátjuk, a döntőben ez mire lehet elég” – mondta a futam után Hajdu Jonatán, aki 500 párosban Fekete Ádámmal már szerzett egy ezüstérmet Szegeden.

A világbajnokság vasárnap zárul a Maty-éren.

Kopasz Bálint megállíthatatlan

A 22 éves versenyző a világbajnoksághoz hasonlóan Tokióban, az előolimpián is oktatta a mezőnyt, nem tudták megzavarni a körülmények, simán nyert K-1 1000 méteren. Rajta kívül pénteken érmet szerzett a Medveczky Erika, Gazsó Dorka összeállítású alkalmi kajakpáros, valamint Suba Róbert is a KL1-es kategóriában.

Hír

“Újra meg akartam mutatni az ellenfeleknek, hogy

engem nem könnyű megverni”

– mondta a 1000 egyes döntő után Kopasz Bálint, akivel csak a szegedi vb-n bronzérmet szerző Fernando Pimenta tudta tartani a lépést, de ő is csak 900 méterig. A hajrában a magyar versenyző húzott “három nagyobbat”, és ezúttal is simán nyert a portugál előtt, a harmadik pedig a német Jacob Schopf lett.

“A körülményeken azért még lesz mit javítaniuk a szervezőknek itt Tokióban. Hullámos a pálya, főleg a felevező sávon, ahol hatalmas a motorcsónak-forgalom is, megfeszített izmokkal kell bemelegíteni, hogy ne boruljunk be, ez pedig sérülésveszélyes. Sok a hal, medúzákat is láttam a vízben, és itt a pályán nem jutottunk jó minőségi ételhez. A szálloda ugyanakkor csúcsszuper, szerencsére jövőre is ott fog lakni a csapat. Három napja érkeztem Japánba, nem volt gondom az akklimatizációval, de ha jövőre sikerül csapatba kerülnöm, akkor érdemes lesz hamarabb kiutaznom – értékelte a helyi körülményeket Kopasz Bálint.

A világbajnokság után két hét alatt mindössze háromszor szállt  hajóba Medveczky Erika, aki ráadásul kedden evezett először párost Gazsó Dorkával. A lányokon látszott, hogy futamról-futamra jobban csúszik alattuk a hajó, a döntőben közel voltak a világbajnok fehérorosz pároshoz, de végül egy apró baki miatt lecsúsztak a harmadik helyre, a lengyel duó mögé.

“A végén csak arra tudtunk koncentrálni, hogy

nehogy beboruljuk a cél előtt

– mondta a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika. – Nem vagyunk összeszokott páros, és jelenleg edzettek sem, rettenetesen elfáradtunk a táv végére, ráadásul nagyobb méretű hajóban is eveztünk, így a cél előtt elkezdtünk billegni. Reggel még csak reménykedtem abban, hogy be tudunk jutni a döntőbe, így most nagyon örülünk ennek a bronzéremnek.”

A pénteki versenynap utolsó érmét Suba Róbert szerezte, aki harmadik lett a KL1-es kategóriában. A számot – a friss világbajnok Kiss Péter távollétében – a korábbi vb-győztes brazil Cardoso Da Silva nyerte. A másik magyar, Juhász Tamás megbillent a döntőben, így nem jutott közel az éremszerzéshez.

C-2 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence duónak sem sikerült a dobogóra lépnie, pár tizeddel elmaradva a bronzéremtől az ötödik helyen végeztek. A hölgyeknél K-1 200 méteren az alig 20 éves Lucz Anna hetedik lett a rendkívül erős mezőnyben.

Női C-1 200 méteren is derekasan helyt álltak a mieink, annak ellenére, hogy Devecseriné Takács Kincső és Balla Virág csak a B-döntőbe tudott bekerülni. Előbbi olyan idővel nyerte meg a futamot, hogy az A-döntőben azzal dobogóra állhatott volna, mögötte pedig párja, Balla Virág másodikként futott be.

Tovább tart sárkányhajósaink kiváló vb-sorozata

Tíz éremmel tért haza a Römi Sárkányhajó Klub a Kijevben rendezett sárkányhajó klubvilágbajnokságról.

Hír

A sportágban évente felváltva rendezik a nemzetek és a klubok közötti vébét, az idén a klubok következtek. A kijevi tornán 15 ország mintegy 1000 versenyzője vett részt, Magyarországot a Römi KKSK képviselte 38 versenyzővel. A mieink három arany-, kettő ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza az ukrán fővárosból.

Aranyérmet nyert 2000 méteren a 20-as mix, a masters 10-es mix és a masters 10-es férfi csapat, ezüstérmes lett az 50+ masters 10-es mix 500 méteren és az 50+ masters férfi csapat 2000 méteren.

Harmadikként zárt 200 méteren a 20-as mix, az 50+ masters 10-es mix, a masters 20-as férfi együttes, valamint 500 méteren a masters 20-as férfi és a masters 20-as mix csapat.

„Abszolút aláírtam volna a világbajnokság előtt ezt az eredményt, mert

láttam, hogy milyen bivalyerős mezőny lesz

– kezdte az értékelést Reményi Péter, a klub vezetője, aki a tíz éremszerző hajóból nyolcban ott ült. – Volt négy-öt elképesztően erős ukrán klub, amely 100-150 fővel indult a mi 38 versenyzőnkhöz képest. Gyakran a célbaérés után mi máris ugrottunk be egy másik hajóba, és indultunk a következő versenyszámban, míg ők mindig friss emberekkel tudtak rajthoz állni. Ezt nem panaszkodásképp mondom, mert nagyon büszke vagyok a versenyzőimre.”

Reményi Péter hozzátette, hogy egy 50 éves átlagéletkorú csapattal vették fel a versenyt a 20-30 évesekkel szemben, összesen 24 számban indultak.

Szeretném kiemelni a sokszoros maratoni kenuvilágbajnok Györe Attilát, aki nemcsak a hajóban volt a csapat motorja, hanem azon kívül is vezető szerepet töltött be. Köszönjük a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökének, Schmidt Gábornak, hogy annak ellenére kifizették a nevezési díjat, hogy ez csak egy klubvébé volt. Boldog vagyok, mert 2006 óta nem rendeztek olyan világbajnokságot, amelyről ne tértünk volna haza aranyéremmel” – zárta Reményi Péter.