Gratulálunk az elismeréshez. Meglepődött?
Nagyon – mondta Giczy Csaba. – Nehéz szavakba önteni, hogy mit jelent ez a cím. Edzőnek lenni életforma, élethivatás. Pláne egy olyan kis egyesületnél, mit a mienk. Itt mindent szívvel-lélekkel tesz az ember, és nem zárul le a nap az edzések végeztével. Mi folyamatosan működünk, dolgozunk, mint a kohók. Ha kell hajót szerelünk, a csónakház körüli munkákat végezzük el, toborzunk, és nekem minden nap az adminisztrációval is foglalkoznom kell. Egyedül persze nem menne, éppen ezért ez a cím nem önálló siker. Segít a család, segítenek az egyesület körül lévő emberek. A mi létezésünk igazi csapatmunka.
Ha megkérdezzük, hogy mire a legbüszkébb…
Akkor azt válaszolnám, hogy a klubra. A Vasas Izzó és a Tungsram megszűnése után is sikerült életben tartani magunkat, továbbvinni a szakosztályt. Körülbelül hetven-száz fővel működünk, ebben benne vannak a masters versenyzők és az újoncok is. Úgy tekintek magunkra, mint egy családra. A gyerekek szívesen jönnek hozzánk, olyan szellemiség jellemez bennünket, amely megtartó erőt jelent. Pedig manapság nem egyszerű a srácok figyelmét felkelteni, olyan programot kell nyújtani számukra, amellyel hosszú távon fenn tudjuk tartani az érdeklődésüket. Mi a hagyományos értékeket adjuk nekik, és ha megtapasztalják milyen jó élményeket ad a vízitúra, milyen hangulatos este a bográcsot körül ülni, vagy a saját nyársat kifaragni, akkor nem mennek el. A kajak-kenu egyébként is sokrétű sportág, télen-nyáron jó programokat nyújt a srácok számára. Csodás a vízen lenni, de élményt jelentenek a kiegészítő edzések is. Például elmenni egy bringatúrára vagy sítáborba.
De ez sem mindig elég. Kell egy olyan edző, egy olyan személyiség, egy olyan “Csaba bácsi” is, aki utat mutat számukra.
Valóban így van, de hosszú pályám során megtapasztaltam már, hogy mi a legfontosabb: a türelem és a szeretet.
