Mégse

Extrém körülmények várták a magyarokat a csodálatos Eb-helyszínen

A héten csütörtöktől vasárnapig az olaszországi Auronzóban rendezik meg az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott is szép reményekkel indul.

Hír

„A helyszín nagyon különleges azáltal, hogy egy hihetetlen szép tavon rendezik a versenyt – kezdte Doma Gergő csapatvezető. – A felduzzasztott tavat egy hideg patak tölti fel, gyönyörű kék színe van, kristálytiszta, de a levegő 20-23 fokos hőmérséklete ellenére a tó vize csupán 7-8 fokos lehet. Ugyanakkor nem újdonság ez a versenyzőinknek, akiket felkészített Makrai Csaba utánpótlás kapitány, hiszen tesztelték is a vizet. A körülmények egyébként olaszosak, a szállás rendben van, az étkezésnél igyekeznek a mennyiséget és minőséget is hozni, a tészta dominál, ami nem probléma, hiszen feltöltik a gyerekek a szénhidrátkészletüket. Ami még egyedi a pályán, az a céltorony, amely gyakorlatilag egy célkamion, nagyon érdekesen néz ki. A pályán egyébként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség saját sátorral készült, két gyúrót hoztunk a két szálláshelyre, szóval

minden adott ahhoz, hogy magyar szempontból sikeres legyen az Eb.”

Nehezíti ugyanakkor a jó szereplést, hogy a tavalyi kontinenstornától eltérően az idén eljöttek a németek, a magyar válogatott pedig nem a legjobb versenyzőit indítja minden számban. A válogatási elvek alapján a válogatót megnyert versenyzők a világbajnokságon, a második helyezettek pedig az Európa-bajnokságon indulhatnak, míg az U23-as korosztályban többen most a felnőttek között szerepelnek. Ezzel együtt is nagyon erős magyar csapat utazott ki Olaszországba, hiszen végeláthatatlan a tehetséges versenyzőkből álló sor.

A helyszín tényleg káprázatos

„Olyan fiatalokat hoztunk ki, akiket méltónak találunk arra, hogy menedzseljük őket, mivel látjuk bennük az értékes versenyzőt” – nyilatkozta Makrai Csaba, aki részletesen is kifejtette, hogy mit vár a válogatott tagjaitól az Eb-n.

Az U23-asoknál a már világbajnok Slihoczki, Szőke férfi kenu páros, a Sólyom Dóra, Gamsjager Lisa-Maria kajak páros és a Lucz Noémi, Kiss Blanka, Szénási Zsófia, Sólyom Dóra kajak négyes egyaránt esélyes a dobogóra. A kenus lányoknál Miskolczy Fruzsina a két egyes számban érhet oda a végelszámolásnál, a legnehezebb feladatuk pedig az U23-as férfi kajakosoknak lesz, de egy döntőbe jutással már elégedett lenne a kapitány.

„Az ifiknél már nagyobb az elvárás,

még akkor is, ha a kajakosoknál Kiss Ádám gyomorproblémákkal küzd, de a Rédl, Monoki páros és a Tomori, Gergő, Szántó, Keresztes négyes is képes lehet a bravúrra. A lány kajakosoknál a fiatal reménység, Zupkó Vanda betört az élmezőnybe, és bízom benne, hogy 500 és 1000 egyesben is szépen helyt fog állni. A Potoniec Zsófia, Posta Réka kettőst és a Máró Anna, Potoniec Zsófia, Csikós Zsóka, Posta Réka négyest pedig dobogóközelbe várnám. A kenus lányoknál a Gönczöl Laura, Opavszky Réka egység az első hatba, de akár az első háromba is odaérhet, míg a fiúknál a válogatón győztes Kocsis Ádám megkapta a lehetőséget, hogy az Eb-n is induljon, így tőle jó eredményt várok. A Kállai Róbert Gida, Bucsi Bálint páros csupán öt centivel maradt le a válogatón a győztes kettőstől, tehát nincs nagy különbség közöttük, így fel tudjuk mérni itt is, hogy hogyan állunk a világ élvonalához képest” – nyilatkozta Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány.

Az ifi keret:
Fiúk:
Kajak egyes 200 méter: Keresztes Kristóf, 500 méter: Redl András, K1 100 méter: Kiss Ádám
Kajak kettes 1000 méter: Redl András, Monoki Marcell
Kajak négyes 500 méter: Tomori Gergely, Gergő Bálint, Szántó Milán, Keresztes Kristóf
Kenu egyes 200 méter: Hodován Dávid, 1000 méter: Kocsis Ádám
Kenu kettes 1000 méter: Bucsi Bálint, Kállai Róbert Gida
Kenu négyes 500 méter: Kollár Kristóf, Hodován Dávid, Zupkó Balázs, Bucsi Bálint

Lányok:
Kajak egyes 200 méter: Gábor Netta, 500 és 1000 méter: Zupkó Vanda
Kajak kettes 500 méter: Potoniec Zsófia, Posta Réka
Kajak négyes 500 méter: Máró Anna, Potoniec Zsófia, Csikós Zsóka, Posta Réka
Kenu egyes 200 méter: Gönczöl Laura, 500 méter: Csorba Zsófia
Kenu kettes 200 és 500 méter: Gönczöl Laura és Opavszky Réka

Az U23-as keret:
Férfiak:
Kajak egyes 200 méter: Kirkov Valentin, 500 méter: Vidákovics Antal, 1000 méter: Béke Kornél
Kajak kettes 1000 méter: Varga Dominik, Györgyjakab Máté
Kajak négyes 500 méter: Petró Erik, Mayer Keán, Szendy Márk Szilárd, Erős Patrik
Kenu egyes 200 méter: Horváth Ákos, 1000 méter: Moldován Milán
Kenu kettes 500 és 1000 méter: Slihoczki Ádám, Szőke Attila

Nők:
Kajak egyes 200 méter: Orosz Adrienn, 500 méter: Pupp Noémi, 1000 méter: Bordács Blanka
Kajak kettes 500 méter: Sólyom Dóra, Gamsjager Lisa-Maria
Kajak négyes 500 méter: Lucz Noémi, Kiss Blanka, Szénási Zsófia, Sólyom Dóra
Kenu egyes 200 és 500 méter: Miskolczy Fruzsina
Kenu kettes 200 méter: Stolyka Rita, Kulcsár Dorina
Kenu kettes 500 méter: Kaszás Klaudia, Miskolczy Fruzsina

Csütörtöktől vasárnapig minden este beszámolunk honlapunkon és Facebook-oldalunkon a magyarok teljesítményéről.

„Maximalisták voltunk”

Kenus nótákat nem énekelt – mivel már az általános iskolában arra kérték, hogy az ünnepélyeken inkább csak tátogjon –, de ettől függetlenül mindig lelkes tagja volt a sportbéli közösségeknek. Árva Gáborral, az MTK egykori világbajnok kenusával hetvenedik születésnapja alkalmával beszélgettünk.

Születésnap
Hír

– Mi motiválta arra, hogy kenus legyen?

– A serdülőkori hiúság. A fiúk abban a korban általában a tükör előtt nézegetik az izmaikat, szeretnének daliásak lenni, imponálni a hölgyeknek. Akkoriban nem voltak fitnesztermek, így olyan sportot kellett keresni, ahol adott volt a lehetőség a kondíció látványos javítására. De számomra a kajak-kenu azért is volt előnyös, mert kinn laktam a Váci úton és onnan körülbelül ötszáz méterre volt az MTK csónakház. Az egyik osztálytársam, akivel egy ipari iskolába jártunk együtt, már kenuzott, de nem ment jól neki az egyes és az edzője arra biztatta, vigyen magával valakit párnak…

– Kezdetnek általában elég ennyi, de aztán sokakban alábbhagyott a lelkesedés…

– Az első napokban nekem sem akart összeállni a mozgás; beszálltam a hajóba az egyik oldalon, a másikon meg már kinn is voltam. Így ment egy hétig, mire az edző megunta és azt mondta nekem: elhiszem, öcsi, hogy tudsz úszni, de ez nem úszószakosztály… most már jó lenne, ha haladni is tudnál azzal a kenuval… Eléggé makacs típus voltam már akkor is, hogy ne adjam fel. A másiknak megy, nekem meg nem? Nem akartam elfogadni ezt a helyzetet. Aztán előbb-utóbb ráéreztem, hogyan kell egyensúlyozni, kormányozni és egyre jobb lettem. Öt évvel később már a válogatottba is bekerültem.

– A párban való evezés viszont egész pályafutását végigkísérte…

– Igen, meg is határozta. Ha végigszámolnám, hogy a 12 év alatt hány partnerrel eveztem együtt, akkor eléggé szép névsor kerekedne ki. Persze, voltak meghatározó társak. Szántó Csabával ’71-72-ben versenyeztem egy hajóban, később Povázsai Péterrel pedig hat évet. Nagyon szép időszak volt.  Az országos bajnokságokon ugyan nem tudtunk együtt indulni, mert nem ugyanahhoz az egyesülethez tartoztunk, viszont az MTK-ban sporttársam volt a Benedek Iván, akivel két országos bajnoki címet is nyertünk. Szóval mindig voltak társak.

– Tény, hogy nagyon erős hazai mezőnyben kellett akkoriban helytállni…

– Péterrel a legnagyobb gondunk az volt, hogy nagyon későn találtunk egymásra és eleve későn kezdtem kenuzni is: már elmúltam 16 éves. A gyerekek nagy része ennyi idősen már rég versenyzett. Wichmann Tomi például, aki fél évvel idősebb nálam, 67-ben már ifi Eb-t nyert.  Ezzel együtt Péterrel 1974-ben Mexikóban szereztünk egy ötödik helyezést, 1975-ben pedig a világbajnokságon megnyertük az 1000 méteres számot. Másnap, 500-on pedig még összehoztunk egy bronzot, ami akár fényesebb is lehetett volna, ha az ezres döntőt követő díjátadási ceremónia alatt nem lopják el a térdeplőmet… Helyette már csak egy kölcsönzsákon tudtam versenyezni, ami közel sem adta azt a komfortérzetet, amit megszoktam.

– Az mennyire volt fontos tényező, hogy a két meghatározó kenus társsal nem csupán technikailag, hanem emberileg is nagyon összepasszoltak?

– Annyira, hogy Szántó Csabával a mai napig is aktívan tart a barátságunk. Többször is együtt ünnepelünk egy évben vagy csak úgy spontán összejövünk és nosztalgiázunk. Versenyzőként is csak azért váltak szét az útjaink, mert mindketten maximalisták voltunk. Úgy éreztük, van még bennünk több is, ami egy váltással talán még kihozható. Válogatókat, nemzetközi versenyeket is nyertük együtt, de tényleg nem volt egyszerű a helyzetünk, tekintve, hogy a Wichmann-Petrikovich páros épp abban az időben volt csúcsformájában.  Csabával egyébként állandóan versenyeztünk mindenben, de ez nem egy vérre menő küzdelem volt, hanem játékos vetélkedés. Emlékszem, akkor volt újdonság idehaza a kóla – három forint harminc fillérért – és az ebédnél mindig a vesztes fizette. Egyszer Dunavarsányban, amikor nagyon jó formában voltam, harminc kóla fórom volt, amikor véget ért az edzőtábor. Ami Povázsai Pétert illeti: ő a többiekhez képest egy nagyon szerény, visszafogott természetű versenyző volt, ugyanakkor rendkívül szorgalmas és céltudatos. Állandóan állítgatta, szerelgette, csiszolgatta a felszerelést; a térdelőket, a lapátokat. Csabával jobb erőállapotban eveztünk együtt, mégis Péterrel csúszott úgy a hajó, ahogy senki mással nem. Tökéletesen le tudta másolni az ember ritmusát és viszonylag kis energiával is könnyen, gyorsan haladtunk. Rá is írtuk a hajónk oldalára, hogy „ séta-ha jó”. Vagyis ha nincs kínlódás, ha jó a páros, akkor tényleg sétahajókázás az egész…

– Kik voltak a mesterei?

– Farkas Imre, „ Faresz” volt az első edzőm, ő adta a kezembe a lapátot. Amikor elment, majdnem abba is hagytam, mert egyszerre üres lett a csónakház, úgy éreztem, mint akinek meghalt apja-anyja. Kollégiumban laktam, a nagyszülők neveltek, vagyis az átlagnál sokkal érzékenyebb voltam az ilyesmire. Ha valaki egy jó szót szólt hozzám, azzal már elmentem a világ végére, mint a kiskutya. Aztán szerencsére túltettem magam ezen a helyzeten, amiben sokat segített, hogy az MTK-ban egy nagyon jó kis közösség tagja lehettem. Aztán jött hozzánk a Nánási András, később pedig a Péhl Jóka volt az edzőnk sokáig. Amikor hozzá kerültünk, már a válogatottat irányította és nála edzett Pfeffer Anna meg kenus létére Darvas Miki is, akivel elég jó haverságban voltunk. Látva az ő példáját, mondtam a páromnak: – nézd, igaz, hogy a Jóka nem kenus edző, de a Darvas Csucsu azért mégis világbajnok lett. Menjünk oda hozzá, hátha elvállal minket is. Így is történt és olyan edzéseket csavart ki belőlünk, amit álmomban se hittem, hogy végig tudok csinálni, de meg is lett az eredménye.Amikor pedig lecsengett a válogatottságunk, egyesületi szinten még az Ürögi Lacinál volt egy-két levezető évünk.

– Ezt követően Ön is megpróbálkozott az edzői hivatással, de már csak rövid ideig maradt a sportágban. Miért?

– Elvégeztem a szakedzőit és egy vendéglátó iskolát is; a TF-en épp a harmadik évfolyamra jártam, amikor felajánlottak számomra egy vendéglátó-ipari egységet Kiskőrösön. Anyagi szinten annyira nagy volt a különbség a két lehetőség között, hogy otthagytam az edzőséget. Azóta is ebben a szakmában vagyok, csak időközben átjöttem Káposztásmegyerre. Éppen harminc éve nyitottuk meg itt az éttermet, ahol vezetőként nagyon könnyű dolgom van, hiszen jó zenekar élén karmesternek lenni mindig hálás feladat.

– Mi az, amit a sportmúltból hozva a vendéglátásban is kamatoztatni tudott?

– A sport nem csak külsőleg, belsőleg is formálja az embert. Annak idején nagyon sokszor kellett ázva-fázva, hatalmas hullámok közt küzdeni a saját fájdalmainkkal, meg az ellenfeleinkkel és arra összpontosítani, hogy „én se vagyok rosszabb, nem hagyom magam”. Az a munkabírás, küzdeni tudás és ambíció, amit versenyzőként hosszú időn át felszedtem magamra, ebben a munkában is nagyon hasznosnak bizonyult.

– Mi az, amiért leginkább hálás?

– Hogy most születtem és hogy ide. Ha szétnézek a világban, mennyi tragédia van, hány országban ölik egymást most is, illetve ha arra gondolok, hogy én még egy petróleumlámpás kis falusi házikóban születtem és azóta micsoda fejlődés ment végbe, aminek most haszonélvezői lehetünk, akkor csakis mélységes hálát érezhetek.  Arról nem is beszélve, hogy sokan már fiatalon elmentek, én még mindig itt lehetek…

– Hobbiszinten szokott még vízre szállni?

– Ennek elsősorban fizikai okai vannak, mindenféle apróbb nyavalya, amivel azért együtt lehet élni.  Sokszor eszembe jut, hogy amikor az én nagyapám hetvenöt évesen panaszkodott az állapotától az orvosnak, az azt válaszolta neki: – tudja mit, András bácsi? Jajgasson még egy húsz évet.  Hát én is ezt kívánom most magamnak, hogy jajgathassak még egy darabig…

Kiváló körülmények között készülnek Tótkáék

Lassan túl van az első komoly héten a Hüvös Viktor vezette férfi kajakos csoport, amely Dél-Afrikában edzőtáborozik.

Hír

Hat versenyző utazott ki november 10-én, szombaton az afrikai országba, hogy december 3-ig melegvízi edzőtáborban végezze el a téli alapozás egy részét.

Napi három edzés (két vízi és egy kiegészítő edzés, általában kondi) szerepel a programban. “Tökéletes körülmények között edzhetünk – kezdte az Újpest világbajnok kajakosa, Tótka Sándor. – A szállást már ismerjük, hiszen legutóbb tavasszal is itt voltunk edzőtáborozni, a szállás mellett a kaja és a pálya is nagyon szuper. Mindig nagyon jó érzés a hidegből a melegbe elutazni,

itt most 30-35 fok van, szóval tényleg minden adott a munkához.

Ha valami negatívumot kellene mégis említeni, akkor azt mondanám, hogy hétvégén nagyon sok a motorcsónak, nehéz előlük elbújni, hogy ne zavarjanak.”

A rengeteg edzés mellett nem igazán jut idejük és erejük más programot csinálni. “Az utolsó hétvégén átmegyünk Fokvárosba, az lesz a három hét kemény munka jutalma” – zárta Tótka Sándor.